Leszállt Berlinben a világ legjobb vándorfesztiválja

Cikk

október 8, 2015

Kocsis András

192

Amikor megtudtam, hogy Európába, ráadásul az általam rendkívül kedvelt Berlin városába jön a Lollapalooza, nem volt kérdés, hogy megyek. Amikor megláttam a fellépők listáját, még annyira se volt kérdés, és miután összeállt a csapat, meglett a szállás, és minden, még a kis megfázásom se hátráltatott, a nyár legkirályabb hétvégéjén vagyok túl a német fővárosban.

Berlin nincs messze, kocsival kb. 10 óra alatt elérhető, de egész jó áron mennek vonatok és buszok is. Arról már írtam, hogy miért fantasztikus maga a város a Berlin Festival beszámolómban, a most kint töltött napjaink is hasonló hangulatban teltek. Fotós barátomnál, Podinál volt a bázis, a foglalt házban, ahol él. A ház aljában van egy kocsma, ami hétfőn és péntekentként van nyitva, és olcsó itallal és étellel várja a látogatókat. Péntek este mi voltunk a pizza felelősök, ami tök jó lehetőség volt a ház körüli szuper közösség részévé válni egy kicsit.

🍕🍕🍕🍕🍕 #berlin #takeberlin #lollapaloozaberlin #keretblog

A photo posted by KERET (@keretblog) on

Szombaton realizáltuk, hogy a programok bizony már délután 1-től elkezdődnek, és 11-kor véget érnek. Sikerült is lemaradi a Glass Animals-ről, akik az alternatív színpadot nyitották, de szerencsére az MS MR-re már beértünk. A fesztivál a Berlin Tempelhof területén helyezkedett el, a hatalmas reptér hangárjai mentén sorakoztak a színpadok, a lenyűgöző, műemlék védett aulában pedig a VIP volt. Nagyszínpadból egyből kettő is volt, melyeken felváltva játszottak a legnagyobb német zenekarok (gondolom úgy kell elképzelni, mint a Punnany-t, vagy az Irie Maffiát, vagy akár a Quimby-t) és a legnagyobb nemzetközi sztárfellépők, erőteljesen inspirálódva a tavalyi Sziget headlinerekből (Bastille, Macklemore & Ryan Lewis). A túloldalon volt az elektronikus zenei színpad, valamint az alternatív színpad. Hogy őszinte legyek, én, és nagyjából az egész társaság el se mozdult innen, a nagyszínpadot, rajtuk Macklemore-ékat én egy vegán currywurst vásárlás idejéig láttam, de amúgy

maradtam az Alternative Stage környékén.

Érdemes volt, hiszen itt voltak azok a produkciók, akik miatt a leginkább megérte az egész utat megtenni. Maga a színpad egyébként viszonylag kicsi volt, és bár mindig nagyon jól szólt, a középső elválasztó kordon mögül már több esetben elfújta a szél a hangot. De sebaj, újabb indok, hogy közel kell menni.

Fotó: Podobni Mihály

A fesztivál erőssége a zene volt, az infrastruktúrát túlgondolt szervezetlenség uralta. Itt is repoharak voltak, de akárkivel beszéltem, szinte mindenkit átvertek a pénztárnál a pohár visszaváltásához szükséges érmékkel, így tulajdonképpen 5 euróra kúszott fel egy sör ára, és nagyjából innen indultak az ételek is. A kajáldáknál mindig hatalmas sorok voltak, volt egy rész, ahol néhány foodtruck kapott helyet egy nagy kör alakban, azonban kifele fordítva, így a középre berakott padokat egy sikár konténer paraván választotta le a fesztiváltól. Nem igazán voltak ülőhelyek, tekintve, hogy a kordonok mentén mindig spontán piszoárok alakultak ki – az első nap akár órákat is el lehetett tölteni sorban állva a WC-k előtt. Jó pont viszont, hogy ezt másnapra a szervezők orvosolták.

Fotó: Podobni Mihály

Az első nap első fele az alternatív színpadon az elektro-popé volt, az MS MR nem kötött le annyira, de a Hot Chip és a CHVRCHES fantasztikus volt, utóbbi sok új számot játszott az azóta megjelent új albumukról, és az jutott eszembe róla, mintha egy vidám Crystal Castlest hallgatnék. Este a The Libertines zárta a bulit, a koncert végét Pete Doherty egy jól irányzott rúgással jelenzte a mikrofon irányába. Este 11-kor aztán felkapcsolták a lámpákat, megnyitották az összes kijáratot, az embertömeg pedig szépen lassan elkezdett kicsorogni. Szombat este lévén könnyedén lehetett valamilyen after lehetőséget találni,

de ezzel együtt is fura, hogy a hivatalos fesztiválprogram az éjszaka kezdetével véget ér.

Gondolom lehetett erről a szervezőknek néhány kemény meetingjük, és a történelni helyszín, és hogy ez így először került megrendezésre sem segített a helyzeten. Ugyanakkor szerintem kevésbé zavaró a környéken lakóknak két napig némi duruzslás a háttérben, mint egy este 11-től másfél óráig hömpölygő, utcára tett ötvenezres tömeg, akik megbénítják a környék metróállomásait, éttermeit és kisboltjait. Másnap szerettem volna látni a Pondot, és a Wolf Alice-t, de a koradélutáni sávot, bár nagyon próbáltuk, nem sikerült elérnünk. Így a következő érdekességnek a Run The Jewels bizonyult, akikben nem csalódtunk, elképesztő bulit csináltak, amire mindenki képzeletbeli arany lánccal a nyakában verette. Mivel a következő, Crystal Fighterst már többször láttam korábban, így amikor bejelentették, hogy fél órát késnek, inkább úgy döntöttem, hogy kimegyek kávézni. Ekkor – kicsit megkésve – realizáltam, hogy a lila karszalagommal szinte bárhova bemehetek, így sikerült elhagynom a Tempelhofot a Crystal Fighters backstage-én keresztül.

  A photo posted by KERET (@keretblog) on

Az alternatív színpad esti headlinere a Tame Impala volt, akik egyébként ezzel az állomással zárták a turnéjukat. Amikor beálltunk a közönségbe, egyik barátom figyelmeztetett minket, hogy készüljünk fel egy igazi audio-vizuális élményre, ugyanis mivel felhúztak egy hatalmas vetítővászanat, lesz vizuál, amelyet a Pond – a Tame Impala testvérzenekara – gitárosa csinál majd élőben. Bár a zenekar testbeszéde olyan volt, mint akik a szokásos vasárnapi ebéd elkészítésének vágnak neki másnaposan, Kevin végig lelkes volt, és állandóan matatott valamivel. Vagy odament a vocoderes mikrofonhoz, vagy – a ‘Let It Happen’ alatt – egy looper pedállal játszott, amivel az egész színpadi hangot samplerezte, vagy csak jobbra-balra sétálgatott. Az énekhangjára nem volt panasz, bár az utolsó előtti, ‘Feels Like We Only Go Backwards’ annak ellenére is magasnak bizonyult, hogy valószínűleg már álmából felketve is el tudná énekelni.

Fotó: Podobni Mihály

A Tempelhof elég nagy, és elég átlátható, ráadásul szinte a város közepén van, így rendkívül könnyű megközelíteni és elhagyni –

ezek ismérvei egy jó fesztiválhelyszínnek.

A gyönyörű belső rész kizárólag a VIP számára volt fenntartva, de örülnék, ha jövőre ez változna. És bár jövőre is valószínűleg két napig tart majd, a régi kifutópályák felé lehetne területben terjeszkedni. Simán elférne még egy-két színpad, vagy sátor, de akár kempingek létesítését is meg lehetne a későbbiekben oldani. Azonban könnyen lehet, hogy fesztiválozók helyett menekültek sátraznak majd a helyszínen, hiszen a város pont itt tervez befogadó tábort létesíteni a tömegével érkező menekülők számára. Volt is egy kisebb PR katasztrófa, ugyanis egy német divatipari startup pont emiatt mondta le a fesztivál előtt pár nappal a januárra tervezett rendezvényét a Tempelhofon.

Még persze nem tudjuk, mit hoz a jövő, de a szervezők bejelentették a jövő évi eseményt, amelyre ha legalább olyan előadókat hívnak, mint idén, már megéri elmenni. Érdemes hozzácsapni pár szabad napot Berlinben, és így kihagyhatatlan programot jelent mindenkinek, azoknak is, akik amúgy eddig mág nem gondolkodtak külföldi fesztiválozásban. Mi tuti, hogy megyünk jövőre is.

Fotók: Podobni Mihály / fénytképező.tumblr.com