Ezek a magyar zenék tüzeltek fel minket júliusban
augusztus 14, 2020

A nyár középső hónapja sem hagyta nyugodni az újdonságokra szomjas füleket. Keményebb hangzású dalok, lágy dallamok, és minden, mi hallójáratainknak kedvére lehet, érkezett júliusban a komputerünkre.

Puma Danger – Circadian Rhythm

A pár évvel ezelőtt a Kikeltetőben is győzedelmeskedő Puma Danger új, Circadian Rhythm névre keresztelt albumuk megjelentetésével kezdte a hónapot. A tőlük megszokott stoneres, rockos hangzást ötvözve született meg a lemezt alkotó nyolc dal. Akinek elnyeri tetszését, szeptemberben meg is hallgathatja élőben.

  • Tavaly bemutattunk nektek egy egysnittest a zenekartól, tegnap pedig nálunk debütált legújabb klipjük.

VAN filmzenekar – Szőke lettél

A VAN filmzenekar kivételesen film nélkül is megjelentetett egy videós dalt. A ‘Szőke lettél’ című számhoz készült klipben a zenekar tagjai és Jakab Juli színésznő szerepelnek. Az anyag mind képben, mind hangzásban letisztult. A szövegben kellemes önirónia is felsejlik.

SYNONYMS – Vertical Solace

A SYNONYMS névre keresztelt vadonatúj projekt első száma a ‘Vertical Solance’. Matos Gergő (Isle of Man) és Huszár Kristóf (Agavoid, Christopher Waver) zenei szerelemgyereke ez a dal, mely saját projektjeik stílusjegyeit ötvözi. Kíváncsian várjuk a folytatást!

Mongooz and the Magnet – Then You

Hazánk egyik legkülönlegesebb formációja a Mongooz and the Magnet. A ‘Then You’ című számhoz készült kisfilmet Füzes Dániellel kollaborálva készítették. A videó egy fontos témát ragad meg, melyhez tökéletes társ a zenekar dala.

  • Egy Bon Iver-feldolgozás kapcsán írtunk róluk legutóbb.

Antonia Vai – Kali’s Song

Antonia Vai új stílussal kísérletezik úgy tűnik, ugyanis a ‘Kali’s Song’ a tőle megszokotthoz képest elektronikusabb hangzásban csendül fel. A dalhoz készült videóban a zenekarral együtt adják elő a szerzeményt, kellemesen sejtelmes vörös fényben. A szöveg többrétegűnek is nevezhető, hiszen egyszerre egy feminista felszólalás és mitológiai elemeket beemelő történet.

Péterfy Bori & Love Band – Szikra

Péterfy Boriék hetedik lemeze látott napvilágot júliusban. Az albumon tizenkét dal kapott helyet. A szerzemények hangulata elég eklektikus, ahogy a Bori-féle vagányság és az Ambrus-féle filmszerű hangulat keveredik. Persze, nem szabad megfeledkezni az olyan vendég szövegírókról sem, mint Szabó Benedek, aki a ‘Szikra’ című dalt jegyzi.

YEWO – Just Another Dance Song

A YEWO ‘Just Another Dance Song’-ja a srácoktól jól megszokott stílusban mutatja be az éjszakai élet rejtelmeit. A dal eredetileg egy bulis nyári slágernek íródott. Hallgassátok a retro és modern elemeket ötvöző muzsikát és engedjétek át magatokat a hangulatának.

MOYOGI – Cold Cave

MOYOGI új dala a ‘Cold Cave’ egy kellemesen nyugodt utazásra invitálja a hallgatót. MOYOGI ügyesen ötvözi a dream popot és az alternatív stílus melankolikus oldalát. Így az egész szám álomszerűen hat.

Magnetifique – All is well

A Kikeltetőről is ismerős Magnetifique első LP-je All is well névre hallgat. A duó leginkább ambientben utazik. A most megjelent album izgalmas hangulatát az elektronikus alapokból kinövő mégis lágy hangzás adja. A 11 számos anyag kellemes ötvözte az azt elkészítő két tapasztalt zenész világát.

  • A korongot bővebben is megfejtettük korábbi cikkünkben.

The Devil’s Trade – Három Árva

Az augusztusban érkező lemez egyik előfutára ez a népzenei átirat. A ‘Három Árva’ a családi veszteségeket idézi meg. A dal születési történetéhez tartozik, hogy Makó DávidSebestyén Márta előadásában hallgatta a dalt, ami annyira lenyűgözte, hogy arra késztette, hogy hozzányúljon ő is.

Alfa Nova – Woozle

A brightoni székhelyű Alfa Nova debütáló dala ‘Woozle’ névre hallgat. Önmagukat leginkább a pszichedelikus, diszkózenéhez közelítő melankólia jelzővel illetik. Bár a most megjelent számra a melankólia nem éppen jellemző, egy kellemes, könnyed, nyárias slágert kaptunk.

Anton Vezuv – Easy Love

Könnyedebb hangulat felé evez az Anton Vezuv is. A negyedik albumukra kevesebb komorságot és melankóliát ígérnek. Ennek tökéletes előfutára a most megjelent ‘Easy Love’ is, mely hamarabb mozgatja meg az ember végtagjait, mint sem annak lelkivilágát. A dalhoz készült, retro köntösbe bújtatott videó is inkább könnyedségről árulkodik.

  • A dalról bővebben is olvashattok a blogon.

Sòlkym – S is for Sòlkym

Egy igazán földöntúli utazásra invitál minket Sòlkym, akinek új albuma a világűr hangulatát hivatott megidézni. A dalokban fel-feltűnik egy-egy szaxofon szólam vagy nagybőgő is. Így ez az EP egy igazi pszichedelikus space-funk csemege.

  • Ha többre vagytok kíváncsiak az albumról, a blogon írtunk róla bővebben is.

FILO x VALTER – Lány [prod. Pachee]

Igazi nyári dalként érkezett FILO és Valter közöse a ‘Lány’. Filo neve is ismerősen csenghet a blog olvasóinak, hiszen találkozhattak vele a tavalyi Kikeltető kapcsán. A new-wave trap stílusban mozgó előadók kollaborációjához készült videó Balaton-parti képei idézik meg csak igazán a nyarat.

OIEE – KAWHI

OIEE júliusban jelentette meg a ‘Kawhi’ névre keresztelt dalához készült videót. Az albumról, amin ez a dal is szerepel, már korábban is írtunk. Ez a house csemege talán egy átmulatott este után a klubból haza fele is a fejünkben ragadhatna.

Galaxisok – Béci

Tényleg nem telhet el hónap Szabó Benedek nélkül, így a Galaxisok is jelentkezett új dallal júliusban. A ‘Béci’ című dal már a Történetek mások életéből nevű következő album előfutárai közé tartozik. A bossa nova stílus kedvelőinek külön kedvez az új hanganyag. A számhoz készült képi anyag pedig retro hangulatú vízparti videókból áll.

Kihagytunk valamit? Írjátok meg a KERET Facebook csoportjába!

Címkép: OIEE – KAWHI / YouTube