Lassan a testtel!
augusztus 13, 2013

A rendkívül sikeres Robotkrumpli fesztivál után a szervezők nagyobb fába vágták a fejszéjüket, és egy két napos fesztivállal kívánják búcsúztatni a naptári nyarat. A Lassan a testtel fesztivál egy hegyoldalba vájt területen, a Bolyki völgyben lesz, ahol a Bolyki pincészet is működik. Az üres mészfalakat vetítéssel teszik hangulatossá és egyedivé. A kisebb pesti és egri zenekarok mellett 30-án fellép az Irie Maffia, valamint a tavalyi Talentométer tehetségkutatót megnyerő Ethnofil is. A jó borról természetesen a Bolyki pincészet gondoskodik majd, a belépő a két napos rendezvényre 1500 forint lesz.

Amikor megkértem Weil Andrást, a fesztivál szervezőjét, hogy foglalja össze, hogy mit kell tudni a rendezvényről, azt mondta, „a koncepció egyébként, hogy a nyári pörgős fesztiválszezon lezárásaként összejöjjünk egy nyugis slowfest jellegű eseményen. Igyekszünk igényes, érdekes, a hagyományosnál avantgardabb produkciókkal előrukkolni. Az egész hely arculatát próbáljuk egy ilyen emészthető, de kicsit mégis művészi irányba terelni. Ebbe belférnek az igényes populárisabb dolgok is, de mindig teret adunk kísérleti arcoknak. Egyébként a nagy durranás a Cinematic Live Act lesz, ott némafilmre imprózunk zenét, aztán lesz egy kis kortárs tánc és a végén a Kiégő izzók VJ-i impróznak rögtönzött zenére.” Nem csak ezért éri meg Egerbe látogatni, de ezért most nagyon, ne hagyjátok ki!