Megérkezett a majdnem nem haragszom rád, a második single a girlhood zenekar szeptemberben megjelenő első nagylemezéről, klippel együtt. Az új dal a girlhoodra jellemző nyers őszinteséggel azt a kettős érzést idézi fel bennünk, amikor kicsit már túl szépek az emlékek egy szakítás után, de még mindig van bennünk keserűség. A zenekarral tavaly szeptemberben interjúztunk a blogon.
A majdnem nem haragszom rád érzelmi világára ráerősít, hogy több nem hétköznapi együttműködés, közreműködés eredményeként született meg. A single-t ugyanis a zenekar Fekete Giorgio-val (Carson Coma) közösen írta, a trombitaszólam különlegességét Gáll Barninak köszönheti, a producerként pedig Illés Ferenc, azaz sosehol dolgozott a dalon.
A számhoz illő, nosztalgikus, nyári hangulatú klipet Krokovay Ábel rendezte és forgatta. A balatoni klip tökéletesen jeleníti meg a szövegét átható kettősséget: a nosztalgia, a múlt túlromantizálása és a visszamaradott harag, keserűség párhuzamos megjelenését. „A majdnem nem haragszom rád bennünk egyfajta keserédes érzést idéz: egyszerre haragudni és közben túlságosan is szépnek látni azt, ami elmúlt” – mondta a zenekar a dal hangulatáról.
A girlhood az év elején már megmutatta érzékenyebb oldalát a nem fair című dallal, ami az első single szeptemberben meg jelenő albumról, és a majdnem nem haragszom rád újabb darabja annak a mélyebb, személyesebb hangvételnek, amely a közelgő nagylemezt jellemzi. A nyers őszinteség, a szívből jövő dalszöveg és az élő hangszerekkel átszőtt hangszerelés és a különleges zenei együttműködések összhatása is mind egy sokszínű, érzelmileg intenzív albumra tesz ígéretet ezzel a dallal.


