Négy napnyi zene, semmi térerő, vidám felnőttek, mosolygós fiatalok és rengeteg különböző ember volt Buda legkülsőbb részén, elzárva külvilágtól és bizonyos szempontból a civilizációtól is augusztus 11-től 14-ig. Ilyen volt a végre megrendezett Kolorádó képekben.
Ötödszörre lehetett látni a Kolorádót az adyligeti Sztrilich Pál Cserkészpark fái között. Az esemény nagyobb szabású, díszesebb és fényesebb volt, mint valaha – ez a benyomás természetesen annak is köszönhető, hogy ilyen sokfős bulit évek óta nem lehetett látni.
Magyarországon a zenei fesztiválok hatalmas erejét sokszor az adja, hogy szinte az összes fantasztikus környezetben helyezkedik el, legyen szó a Balatonról, a Velencei-tóról, a kisebb tavakról, völgyekről. Ez részben ad egy esztétikai elégedettséget, másrészről pedig azt érzed, hogy valami sokkal nagyobbnak is része vagy, annál, ami a színpadokon történik. Mi volt a helyzet a Kolorádóval ezen a téren?
A fesztiválon alapvetően a zene prioritás, de az egyértelmű, hogyha áttennénk a bulit egy repülőtérre, vagy egy alföldi tisztásra, elképesztően sokat veszítene a vonzerejéből. Viszont a színpadokat körülvevő fák, a füst, az „ölelő” dombok, annyira erős összhatást tudtak most is gyakorolni, hogy az ember el is felejti, hogy egy fesztiválon van, nem pedig egy álomvilágban. Összességében a fák alá elhelyezett neonizzók, az utat jelző színes LED-ek és az egyéb díszek rengeteget hozzátettek ahhoz, hogy valaki úgy menjen el valamelyik napról, hogy ezt „jövőre is meg akarja ismételni„.
A fellépők között ott voltak természetesen azok a bejáratott zenekarok, akik már visszajárnak a cserkészparkba: többek között a Galaxisok, Bohemian Betyars, Middlemist Red, Analog Balaton, Carson Coma és a Fran Palermo mind-mind fellépett. Külföldiek közül sajnálatos fejlemény volt, hogy nem sokkal a start előtt lemondta buliját a londoni rockzenekar, a black midi, ami idén a Kolorádó legnagyobb dobása lett volna. Helyettük viszont Olaszországból, Belgiumból és Németországból is érkeztek fellépők, de még így is meg kell hagyni, hogy pár éve – amikor a koronahelyzet hiánya miatt szervezni is fényévekkel könnyebb volt – a külföldi zenészek felhozatala ütősebb volt.
A legolcsóbb sör 750 forintnál kezdődött, plusz a repohár. Kicsi rövid italokat már meglehetett inni 600-ért is. Ami változás volt még: a Gólya színpad és az előtte lévő pultok most eltűntek, helyükre tűz és sátrak kerültek.
Nagyjából délután öttől már nem nagyon lehetett olyan helyre fordulni, ahol nem lett volna zene, leszámítva persze a színpadok által bekerített tisztást, ahol volt elég tér ahhoz, hogy sokkal halkabban is lehessen beszélni, mint mondjuk a tűz körül. A hang egyébként még így is kevésbé volt zavaró, mint több nagyobb fesztiválon: akár a tűznél, akár a régi Gólya helyén simán el lehetett lenni nagyjából nyugodt hangerővel, sőt pihenni sem volt nehéz.
Bár a Gólya színpad idénre köddé vált, most létesült egy kicsit eldugottabb, de annál csodásabb helyszín, a Forest: a koncepció talán a legszebb dolog volt a Kolorádó történetében (az Instagram-kompatibilis 2019-es gigagömb után). A „főútról” egy apró neonfényekkel kivilágított ösvényen kellett átmenni egy apró dombra/völgybe, ahol legalább 50 ember mindig bulizott az éjszakák során.
A 2021-es Kolorádó hangulatát elképzelni is nehéz: mivel az elmúlt két évben nem nagyon (legalábbis tényleg kevés) volt ilyen zenei esemény, különösen a főváros környékén, ezért a fesztivál légköre egyszerre adta annak a zsongását, hogy megint együtt bulizhat ennyi ember, és egyszerre egy kedves, szeretetteljes világot lehetett látni, ahol valamennyire mindenki ki tudja élni magát.
Összességében tehát az, hogy ennyi idő után újra lehetett ennyi embert egymás hegyén-hátán látni, bőven megadta azt az érzést, amire egy félévvel ezelőtt maximum lázálomban lehetett gondolni: mosolygós részeg fiatalok zenére táncolnak. A Kolorádó díszei még mindig csodálatosak, és bár sokan jogosan rémülhetnek meg a tömegtől, az egyre „elluxushotelesedő” Budapesten még mindig ez az egyik, ha nem a legjobb dolog.
- A teljes KERET Színpad galériát itt tudjátok megnézni.
Képek: Stramszky Péter
