Megérkezett az utolsó single a Pesten Nincsenek Istenek című albumhoz, amit klip is kísért.
2021 óta jelentet meg rapzenéket Cold Gee, aki a két évvel ezelőtti Tegnap Éjszaka című lemeze után most egy újabb nagyobb projektben mutatja meg fejlődését. Egy hónapja már érkezett egy klip Kenyeres Kristóf rendezésében, aki a mostani anyagért is felelt.
Az Elbasztam karcos, boom-bap hangzása jól áll Gergőnek, ehhez passzol a sötét hangulatú szöveg. „Süt a nap, de ma ez is fáj, forró aszfalton sétálok mezítláb” – rappeli a halász-szerkós főszereplő. Persze a műfaji sajátosságnak számító villogás az új órával kihagyhatatlan eleme a dalnak, azért jót mosolyogtam azon, amikor a „két picsa ollózik a hátsó ülésemen” sornál egy csipetnyi humorral és öniróniával a kamera Beecre és Domchyra, a rapperrel gyakran közreműködő producerekre vág, akik éppen valamilyen origamin ügyködnek. Ha már producereknél tartunk: az előbb említett Beec mellett Norisz, Rarri és Benzon dolgozott a dalon.

Lemezbemutató buli február 14-én a Turbinában, de előtte a teljes albumot meghallgathatjátok a Központ jövő heti REP névre keresztelt buliján. Infó ITT!
Fotó: Csermák Tamás