Ezért nem jár Grammy, srácok

Cikk

október 11, 2013

Bojtor Edina

187

A KERET lassan 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja. Nem fogadunk el semmilyen formában állami támogatást. A szerkesztői munkába, a szelekcióba és a véleményünkbe nem szól bele se kiadó, se hirdető, se más külső fél. Ahhoz, hogy a jövőben is stabilan tudjunk működni és tovább tudjunk fejlődni, óriási szükségünk van a közösségünk segítségére. Kérünk, amennyiben van rá lehetőséged, támogasd a munkánkat egyszeri, vagy rendszeres adománnyal! Köszönjük!

A kritikusok és a közönség egyértelműen magas elvárásainak köszönhető talán, hogy nem tudjuk a helyén értékelni a Mechanical Bullt, vagy Followillék most tényleg eléggé mellé nyúltak? Mindenesetre egyértelműen sikerült egy olyan albumot kreálniuk, amelyet rég múlt Tennesseebe tett kiruccanásaim során sem erőltetnék megszállottan a lejátszóba. És őszintén szólva a “Jajjj srácok, eltelt már jó pár év a Come Around Sundown óta, ideje csinálni egy újabb lemezt…” felfogáson kívül más nem igazán jön le erről az anyagról.

Aláírom, ők sem lettek az évek múlásával fiatalabbak, de legalább fele ennyire megkímélhették volna a Tisztelt Hallgatóságot a lötyögős zenétől. Főleg, ha mérlegeljük, hány féle forrásból sugárzik ez felénk már-már radioaktívan.

Múlandó, naív ábrándjaim egyike volt, amikor az előzőhöz legalább nyomokban hasonlító albumra számítottam, minden összekapart jóindulatomból talán. Megannyiszor áthallgatva viszont hivatalosan is visszaülhetek malmozni a sarokba. Már első hallásra sem nyűgözött le a kezdő szám, a ‘Supersoaker’, az album többi részéről nem is beszélve. Egyetlen értékelhetőbb darab a ‘Don’t Matter’ lehetne – ismét minden jóindulatom hozzáadásával – bár kettőnél többször ezt sem lehet végighallgatni. A maradékról meg hadd ne kelljen részletesen beszélnem, lényegében a Mechanical Bull fulldoklik a tömény monotonitásban. És az embert a fizikai fájdalom kerülgeti, ha megvizsgálja a mélyrepülés pályáját a Kings of Leon esetében, mert ezen a ponton már nem igazán beszélhetünk másról. És itt már a jól ismert Caleb Followill féle, jelen esetben túlerőltetett “vinnyogás” sem segíthet. Kiábrándító az ilyesmi, legalábbis azoknak mindenképp, akiknek még rémlik valami az értékelhető Kings of Leonból akár pár albummal ezelőttről.

Talán egy kissé korai kijelentenem, de a Mechanical Bull minden tekintetben esélyes a 2013 – és reményeim szerint nem az egész évtized – leginkább félrecsúszott albumának megtisztelő címére. Itt javasolnám, hogy a mély elkeseredettség által vezérelve, vegyünk elő valami hallgathatót, vagy ha ragaszkodunk a Kings of Leonhoz mindenképp válasszunk egy korai lemezt.

A fentiek ellenére remélem, bármi is történik a jövőben ezzel a zenekarral – nem kockáztatom meg, hogy belegondoljak a következő album alakulásába – többé a srácok nem érik majd be az utazós zenének sem túl jó minőséggel, tanulnak a Mechanical Bull példájából, és lényegesen több energiát fektetnek a következő anyagba, bármikorra is ütemezzék azt. Ha szerencséjük van a jövőben – ha másért nem, hát megszokásból – még hozzájuk vágnak majd egy Grammy-t, de ezt ezzel az albummal most biztos nem fogják elérni.

Ti mit gondoltok, szerintetek is mellényúlt ezúttal a banda, vagy nektek tetszik a Mechanical Bull? Várjuk véleményeteket kommentben!

PLAYLISTEK