Jelentkezz a Kikeltetőre!
szeptember 8, 2014

Fennállásunk során mindig is kiemelt figyelmet fordítottunk a feltörekvő, tehetséges, kevésbé ismert hazai és külföldi zenekarok bemutatására, olyannyira, hogy külön rovatot indítottunk nekik Keltető néven. Rengeteg megkeresést kapunk egy csomó szuper zenekartól azzal, hogy szeretnék zenéjüket eljuttatni az olvasóinknak, ezért úgy döntöttünk, hogy egy verseny keretében megmérettetjük őket, mellyel nem csak figyelem, de komoly nyeremények is üthetik a legjobb produkciók markát.

A Kikeltető nevű tehetségkutató várja azon zenekarok jelentkezését, akik úgy érzik, elérkezett az ő idejük, nem szerepeltek még önállóan a keretblog.hu-n, valamint nincs még kiadójuk. Nevezni egy-egy dallal lehet, nevezési díj, műfaji megkötés nincs, van azonban egy csomó király nyeremény.

A négy, döntőbe jutó zenekar élőben mutathatja meg tehetségét november 29-én, a Roham Bárban a verseny döntőjén, a nyertesek között pedig fotózás, videóklip készítés talál gazdára, valamint megjelenési lehetőség a KERET videós interjúiban, valamint Sessions rovatában. Ezen kívül a zenészekből, és szakemberekből álló zsűri tagjai több különdíjat is felajánlottak, például Bánsági Lili, a Bánkitó fesztivál programszervezője fellépési lehetőséget, Beke István producer, az Ivan & the Parazol billentyűse stúdiózást, a Majdnem Híres Rocksuli képviselői pedig egy végzős zenei managerük szolgáltatásait biztosítják a tetszésüket leginkább elnyert döntős zenekar számára. A lista közel sem végleges, rengeteg meglepetéssel készülünk még.

A nevezési időszak lezárult, a zsűri most kiválaszt tíz zenekart, akiket az elődöntőkben láthattok majd. A verseny menetéről, a zsűri tagjairól bővebb információkat találhattok ezen a linken, de a legfrissebb fejleményekért érdemes követni a KERET Facebook oldalát is. Hajrá!