Kikeltető Második Elődöntő
október 20, 2014

A 60 jelentkező zenekar közül ötöt már megismerhettetek, közülük a zsűri továbbjuttatta a The Weekend Plannerst, a közönségszavazáson pedig szoros verseny és több száz szavazat után végül a Puma Danger diadalmaskodott. Alább megtaláljátok a maradék öt elődöntős bandát, a rendszer pedig változatlan, közülük összesen két zenekarnak lesz helye a döntőben.

The Adolescens

Kik ők? A The Adolescens zenekar 2010-ben alakult gimnáziumi barátokból és osztálytársakból. Több évnyi próbák és koncertek után 2014 tavaszán adták ki Ten Minutes With The Adolescens kislemezüket, amely meghatározza jelenlegi stílusukat és hangzásukat.

Mivel jelentkeztek? „A dalt spontán írtuk egy nyári reggelen. Gyorsan meg is szerettük, ezért stúdióba vonultunk vele. A munkálatok még nem fejeződtek be, a dal még keverés alatt áll, így a most beküldött anyag még csak egy demó-verzió.”

„Kicsit olyan mintha a Jets felkérte volna Pete Doherty egy szám erejéig!”Madácsi Dávid – KERET szerkesztő

http://youtu.be/U-6Vsmute4M

Hello Hurricane

Kik ők? A zenekar elődje 2012-ben alakult, végleges formáját idén nyerte el. A fiúk indie és alternatív rock vonalon mozognak, stílusuk alakulására nagy hatást gyakorolt többek között a The Black Keys, a Mumford & Sons, a Bombay Bicycle Club, a Foals és a Fleet Foxes munkássága.

Mivel jelentkeztek? „Szigetes fellépésünk napján lehetőségünk nyílt egy kis stúdiózásra, itt készült a ‘Bad Night’ is. Szólógitárosunk, Ábel utómunkálatainak köszönhetően került végleges formába.”

„Vannak még gyermekbetegségek, és nagyon sok még a másoktól átvett dallam, de az irány szuper. Az út elején, de legalább egy jó úton. Lesz ez még nagyon jó!”Biró Marci, KERET szerkesztő

The Immigrants

Kik ők? „Az indie-rock műfajában kalandozó” The Immigrants 2011-ben alakult Pécsett, majd egy gyors televíziós tehetségkutatós kitérő után inkább rátértek a „normális zenekari tevékenységre”. Kiadtak néhány klippet, felléptek olyan zenekarokkal, mint a 30Y, Hangmás vagy a Carbovaris, majd idén ősszel felköltöztek (emigráltak haha) Budapestre, hogy pécsi (és „dinamikusan növekvő” horvát) rajongóik után a fővárost is bevegyék.

Mivel jelentkeztek? „Egy bájos ajándék Valentin napra, nőknek és férfiaknak egyaránt. A dal bruttó 4 perc alatt íródott, azaz kétszer annyi időbe telt, mint maga a végtermék. Túl romantikus ahhoz, hogy ülve maradj a koncerten, ha megszólal.”

„Voltam már a koncertjükön, meglepően jó volt. Azt nem értem, miért ezzel a videóval neveztek, van sokkal jobb is zeneileg, bár abban sajnos nincsenek részletek egyetlen YouPorn videóból se. Az énekes szuper.”Bánsági Lili, zsűritag

Tőlem nem kaptak pontot. Nyilván toronymagasan legjobbak, csak már sztem nem itt a helyük.”Beke István, zsűritag

Margaret Island

Kik ők? A Margaret Island zenéjében akusztikus és folkpopos hangzások keverednek népzenei elemekkel, köszönhetően az énekesnő, Viki népdal énekesi hátterének. A formáció tagjait külön-külön már ismerheti a közönség, és ezzel a felállással is egyre szélesebb ismertségre tesznek szert.

Mivel jelentkeztek? „A ‘Maniac Marathon’ című számunkat Kristóf írta pár perc alatt. Egy apuka autóbalesetet szenved és az utolsó másodpercek gondolatairól szól a szám, mikor lepereg előtted az életed, amikor megbánsz dolgokat, jelen esetbe az apa azt kívánja fiának, hogy a fia ne kövesse el ugyanazokat a hibákat, mint ő.”

Aranyosak, szép hangja van az énekesnőnek, Hawaii, szotyi, rágógumi.”Major Bálint, KERET szerkesztő

Twentees

Kik ők? „Egy fúvószenekari próbán az akkor szaxofonozó dobos odament az akkor trombitán játszó énekes-gitároshoz, hogy van-e kedve punk-rock zenekart alapítani. Így született a Twentees, akiknek a zenéje végül leginkább az indie rockhoz húz. Ihleteik forrásának a legkülönbözőbb stílusú gitárzenekarok számítanak, mint például a The Black Keys, a Blink182 vagy a Bloc Party. A bemutatkozó 2Face pedig olyan, mint egy kaján mosollyal kísért kézfogás a haverokkal miután felcsípted a csajt egy fesztiválon.”

Mivel jelentkeztek? „A ‘Never Get Enough’ alapját Prjevara Miklós billentyűs-gitáros írta, a szövege pedig egy olyan lányról szól, aki nem néz szembe az elé kerülő problémákkal, hanem inkább megfutamodik előlük. A bemutatkozó EP-hez képest nagyobb szerepet kapott a dalban a szintetizátor, és ez várhatóan igaz lesz az egész jövő év elején megjelenő nagylemezünkre is.”

„Zeneileg nem annyira kiemelkedő, de annál fülbemászóbb, az énekesnek pedig remek hangja van! Érzek egy kis gimis banda fílinget, de az irány eddig nagyon jó!” Kocsis András, KERET szerkesztő

Ez volt a második öt zenekar, a második elődöntő indulói.

Közülük egy bandát a zsűri pontjai, egyet pedig a ti szavazataitok alapján juttatunk tovább a döntőbe, ahol a The Weekend Planners és a Puma Danger mellett november 29-én élőben is megmutathatják, mit tudnak. A szavazás él, az alábbi gombon tudsz voksolni a kedvencedre egészen szombat éjfélig.

szavazokpng