• Sok-sok év vitája, konfliktusa, építkezése és felvezetése után megnyitott végre a Magyar Zene Háza.

• A “Ház” januárban nyílt meg: egyre több koncert, kiállítás lesz, jön a nyár, és egyre több ember fedezi fel a városligeti koncerthelyszínt.

• A multifunkciós épület a budapesti helyszínek között hiánypótló funkciót tölt be, azonban felépülése finoman szólva sem volt konfliktusmentes.
  
• Erről, valamint a „Ház” funkciójáról és terveiről beszélgettünk a Magyar Zene Háza zenei programszervezőinek fejével, Halmos Andrással.

• Halmos közel két évtizede része a budapesti rendezvények körforgásának: 2004 és 2014 között a Trafó Kortárs Művészetek Háza koncertszervezője volt , 2008 óta a Müpa művészeti tanácsadója, koncertszervezője is, együtteseivel pedig sok-sok éve része a magyar zeneipar vérkeringésének. Közel két éve, hogy elvállalta a hely programszervezésének vezetését. Látott dilemmákat maga előtt – viszont még több lehetőséget. Mik lehetnek ezek, és mi alapján állhat össze a Városligetben álló Ház gazdag programtáblája?

Zene

Hogyan mutatnád be a Magyar Zene Háza funkcióit pár szóban?

Kiállítások, Hangdóm, koncertek, zenepedagógia, melyek egymástól függetlenül, és egymáshoz kapcsolódva is működnek, valamint mindegyiknél kiemelkedően fontos az ismeretterjesztés.

Januári beharangozó közleményetekben azt írtátok, hogy a Ház kiemelt figyelmet fordít a fiatal zenészekre. Ezt milyen formában valósítjátok meg?

Ezt már a megvalósult koncertekkel is alá tudom támasztani: az első sorozatunkban például zeneakadémisták zenéltek nálunk két héten keresztül szinte egész nap, az első esti koncertünkön pedig a Deep Glaze lépett föl, továbbá a nyári szabadtéri koncertprogramunkban is sok feltörekvő, fiatal zenekar szerepel. Ha megnézitek a programunkat, nagyon sok fiatal tehetséget találtok.

Van egy száz fős Előadótermünk, és egy ültetve háromszáz fős Koncerttermünk, ami álló koncertek esetén ötszázötven embert képes befogadni. Ezek a terek méretüknél fogva lehetővé teszik, hogy feltörekvő zenekarokat, vagy akár rétegműfajokat is bemutassunk.

A koncerttermeink méretéből adódóan nem vagyunk rákényszerülve, hogy csak nagy nevekben gondolkodjunk, van lehetőségünk a kísérletezésre.

Vissza az eredeti kérdéshez: tehetségkutatókat, Showcase-eket például terveztek szervezni, fogadni?

Igen, lesznek nálunk showcasek is, jövőre már többet be is terveztünk. A most májusban induló szabadtéri programunkban jó pár, a pályájuk elején járó zenekar mellett fellép hat olyan együttes is, akik bekerültek idei Hangfoglaló programba, a Random Trip projektje, a Vibe Changers pedig kéthetente koncertezik majd nálunk egy open mic tehetségkutató programmal, rangos fellépési lehetőséggel a nyertesek számára.

Hatalmas, díszes épületben vagyunk. Ezért kérdezem, hogy a meghívásokkal kapcsolatban vannak e szakmai megkötéseitek, illetve milyen irányvonalak léteznek a szervezésben, vannak-e műfajokra vagy zenekarokra irányuló vörös vonalak.

Ez összetettségéhez képest nem hatalmas épület. Nemrég nyitottunk, az eddigi programkínálatban nem minden jelent még meg, amit szeretnénk képviselni, bemutatni.  Azonban aki az eddigi három hónap koncertprogramját átnézi, láthatja, hogy milyen sokszínű programstruktúra jelent meg ennyi idő alatt is.

Az épület adottságai is meghatározzák, mi tud jól működni nálunk, ez ügyben még keressük a határainkat, teszteljük a különböző zenei színterek, közönségrétegek reakcióit is. 

Mindenesetre már az első évben is nagyon széles stilisztikai és dinamikai tartományban mozgunk: hallható nálunk klasszikus, kortárs, pop, jazz, kísérleti, elektronikus, tradicionális zene, akusztikus és kifejezetten zajos koncertek is. Utóbbira jó példa a novemberben Magyarországon először fellépő Injury Reserve koncertje, vagy egy különleges kortárs zenei projekt (Alvin Lucier tribute), amelyben Stephen O Malley és Oren Ambarchi is fellép. 

Fontosnak tartom elmondani, hogy elsősorban nem már kialakult közönségigényeket szeretnénk kiszolgálni bejáratott produkciók meghívásával, hanem próbálunk minél több alkalmi, ritkán hallható, vagy új műsort bemutatni.

A nemzetközi fellépőink nagyrészt elsőként hallhatók itthon (Marina Satti, Silvia Perez Cruz, Battles, Aoife O’Donovan, Ben Wendel, stb), vagy olyan speciális projektekkel érkeznek, ahol hazai zenészekkel közös programmal mutatkoznak be (Eva Quartet-Dalinda, Kerekes Band-Huun Huur Tu, Tavagna-Szent Efrém Férfikar az eddig bejelentettek közül). Szeretnénk bizalmat kialakítani a közönségünk körében, amelynek hatására természetessé válik, hogy olyan előadók koncertjeire is eljönnek, amelyeket nem ismernek.

Visszatérve a ház adottságai által meghatározott keretekre, nyilván vannak olyan koncertek, amelyek nem tudnának olyan jól működni, mint például a Turbinában, vagy a Dürerben, de nyilvánvaló, hogy rengeteg koncert nagyon jól működik a tereinkben.

Ház

Apropó Dürer. Nem messze innen volt itt a Kert, aminek szintén elég szerteágazó profilja volt. Tudja majd a ház valamilyen szempontból helyettesíteni az innen kieső Dürer Kertet? Egyáltalán feladata?

Nem tudjuk pótolni, és nem is kellene, hogy feladatunk legyen. Sokat próbáltam és koncerteztem a Dürerben, szerettem része lenni annak a közegnek. Zenészként és zenehallgatóként is sajnálom, hogy ezek a helyszínek, alulról szerveződő kezdeményezések kiszorulnak azokról a helyekről, ahol eredetileg létrehozták, ahol bejáratódtak. Ez amúgy jellemző tendencia sajnos világszerte, de zenészként érzékelem, és tudom, hogy mennyire sokat jelentene, ha számottevő és előre tervezhető állami támogatásban részesülnének azok az underground helyszínek, amelyek bizonyítottan jól működnek, hiánypótló tevékenységet folytatnak, közösségi színterekké válnak. 

Most jön az első nyaratok. Készültök valami extrával? Gondoltok-e arra, hogy versenyhátrányban lesztek könnyűzenei téren a szinte minden hétvégén felbukkanó kisebb-nagyobb fesztiválokkal?

Kicsi, 150-200 fős a szabadtéri helyünk. Itt eleve ingyenes koncertekben gondolkodunk, nem érzem, hogy versenyben lennénk a fesztiválokkal. Nekem az a tapasztalatom, hogy azok a kisebb szabadtéri helyszínek, ahol jó koncertprogram van (például Pontoon), ha nem is minden koncert esetében, de összességében nagyon jól működnek.

A Magyar Zene Házával kapcsolatban rengeteg kritika hangzott el. Az egyik legdrágább ilyen típusú épületről van szó, végül több mint 23 milliárd forintba került, amit rengeteg vita és konfliktus övezett: 2016-ban a Fidesz pártigazgatójához kapcsolható emberek ütötték a Városliget beépítése ellen tiltakozókat. A kivitelezést a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az üzlettársa végezte. A sok kritikának nagyjából azaz alapja, hogy itt konkrétan a NER-nek nevezett rendszer által dédelgetett kulturális központról van szó. Okozott morális kérdést neked az, hogy ide gyere dolgozni?

Az, hogy ez egy költséges épület, azért is van, mert kategóriájában az egyik legjobb az országban, és amúgy biztos vagyok benne, hogy bármely világváros büszkeségére válna, miközben nem sok ilyen létezik egyáltalán.

Nagyon jó épületnek tartom a Magyar Zene Házát, tartalmilag is hiánypótlónak gondolom az itt folyó munkát, és az itt látható-hallható programokat. Ezen túl autonóm módon tudunk magas szintű szakmai munkát végezni kifejezetten jó körülmények között, aminek nem csak a közönség, hanem úgy látom, a zenész szakma túlnyomó többségének is hasznára és örömére válik. 

A kérdésedre válaszolva – hogy okozott e morális kérdést munkát vállalni a házban –

az a válaszom, hogy részben igen. De amikor felkértek, alaposan utánanéztem a pro és kontra érveknek, és a helyzetet mérlegelve egyértelműen mellette döntöttem.

Sokaktól van egy általános kritika, főleg ellenzéki részről: ez nagyjából úgy szól, hogy különböző iparágak szakmai szereplői az évek során beépültek és beépülnek abba a rendszerbe, ami 12 éve Magyarországon épül – szakmai, anyagi vagy ki tudja milyen megfontolásból. A kritika magja az, hogy ezen emberek személyes meggyőződésével ellentétes a magyarországi rendszer, de mégis tapasztalatukat, szakmai tudásukat és munkájukat e rendszer berkeiben végzik. Mi a véleményed ezekről a hangokról?

Nagyon sok minden van a világon, ami ellentétes a személyes meggyőződésemmel, mégis ebben élek, és működöm. Sőt, a saját testem és tudatom korlátait még nagyobb korlátnak élem meg, de próbálom ezeket a helyén kezelni.

Hogy egyértelműbben válaszoljak a kérdésedre:

nem tudok azonosulni ezzel a kritikával.

Tizennyolc éve a nonprofit, állami finanszírozású kultúra területén dolgozom, a nehézségeivel, korlátaival együtt szeretem, ebbe vagyok beépülve. Nem szeretném politikai kurzusoktól függővé tenni, hogy gyakorlom-e a hivatásomat, amit folytatok is, amíg azt autonóm, etikus és hasznos módon tehetem.

Ha nyáron föllépne itt egy zenekar, ami két szám között elmondaná a közönségnek személyes véleményét, hogy mondjuk például „undorító a Magyar Zene Háza, és rettenetes úton épült fel”, akkor azt a zenekart meghívnátok még egyszer?

Nehezen képzelem el, hogy egy zenekar elfogadná a meghívásunkat, ha így érez. Nagyon kevés kivételtől eltekintve azt tapasztalom, hogy örömmel veszik, megtisztelőnek érzik a felkéréseinket, összességében kifejezetten jó visszajelzések jutnak el hozzám.

Vannak olyan területek, amelyeket még fokozatosan fejlesztünk, ezekre is kapunk visszajelzéseket a nálunk fellépőktől és a közönségünktől. Kifejezetten kérem azokat, akikkel találkozom, hogy ezeket is osszák meg velünk, hogy fejlődhessünk, de ezt persze megteszik maguktól is. 

Hogy konkrétan válaszoljak erre a kérdésedre is, szerintem sem bennem, sem a közönségben nem keltene jó érzést a fellépő ilyen megjegyzése, amihez amúgy joga van. Nem hiszem, hogy a közönség azért jön hozzánk koncertre, hogy ilyen megjegyzést hallgasson, mert ha valakiben ennyire rossz érzést kelt az intézmény, amúgy sem fog eljönni. Szerintem egy ilyen zenész nem szeretne visszajárni hozzánk fellépni, és én sem igazán szeretném. De elég lesz ezen akkor elgondolkoznunk, ha ez a helyzet előáll, és akkor a körülmények ismeretében mindent meg fogunk tenni, hogy a legjobb döntést hozzuk.