Két hónapos dalterápia Ferkóval
február 14, 2018

Az utaztatós elektronikus tánczenében utazó Ferko tavaly ősszel mutatta meg magát a hazai elektroszíntérnek, első nagyobb fellépése pedig éppen a mi Kikeltetőnkön volt a Toldi Klubban. Azóta sem fogta vissza magát, most épp egy két hónapos challenge teljesítésében van benne nyakig, ami lényegében egy intenzív dalírási kihívás önmaga számára.

Hip-hop, berlini techno és búval baszott kelet-európai pszichedélia. Ezek Ferko zenéjének alapvető hívószavai, egyik első szerzeményében, a ‘Don’t feel love’-ban pedig vissza is köszönnek, amiről októberben kifejtettünk pár gondolatot itt, a KERET blogon.

Polgári nevén Fábián Ferenc még tavaly év végén gondolt egyet, és eldöntötte, hogy két hónapon keresztül minden másnap összerak egy dalt.

Január 2-án kezdett neki a projektnek és jelenleg is nagy erőkkel dolgozik a korpuszon, melynek legjobban sikerült darabjaiból márciusban EP-t ad ki.

Az ilyen intenzív alkotói munkába akaratlanul is beszivárognak a mindennapi élet apróbb rezdülései, erről Ferko így vallott nekünk: Az eddigi hetekben volt az életemben szakítás, meló- és pénzpara, szakmai siker és öröm, sok pozitív visszajelzés és persze pesszimista vélemény egyaránt. Ezekből táplálkozva néha igen érzékeny hangulatba keveredek, de néha csak azt kívánom, hogy csak szántson végig az elmémen egy robottechno.”

A műfaji skála azért jóval nagyobb kilengéseket fog mutatni végén, mint a robottechno, már csak a kollaboránsok miatt is. Ferko az utolsó öt dalt számunkra nagyon ismerős producerekkel, énekesekkel és zenészekkel fogja elkészíteni. Felkérését mindannyian elfogadták, így lesz egy-egy koprodukciója a The Anahitből ismert Csányi Ritával, az Immigrantses Sápi Szabival, Cristopher Waver aka Huszár Kristóffal, Csontos Bencével, vagyis Ben Leavezzel és a Skrude művésznéven futó Baráti Zolival.

A közösködés ötlete nem új dolog számára, egy igazi filantróp személyisége bontakozott ki előttünk Ferko szavai hallatán:  „Az egész projekt a személyes indíttatáson felül arról is szól, hogy kapcsolatot teremtsek az emberekkel körülöttem, megmutassam, hogy itt vagyok és biztassak másokat is arra, hogy cselekedjen hasonlóan.”

„Az lenne a legszuperebb, ha hasonszőrű emberek egymásra találnának és együtt tudnánk valami jót alkotni, ami egész biztosan több lenne, mint amire egyenként képesek lehetünk.”

Ferko projektjékt Soundcloud-oldalán tudjátok követni napról napra, az utolsó dal pedig várhatóan február 28-án fog felkerülni.

  • Addig is csütörtökön nézzétek meg live set-jét a Toldiban a Pluto Sound Label Nightj-án.

Fotók: Bugár Máté