“A zene olyan eszköz, ami nem ismer határt”

Interjú

június 10, 2015

Major Bálint

263

Jónás Vera énekes-dalszerző-gitáros azon kevesek egyike, akik valóban tanulták a dalszerzést, és nem csak ösztönökre hagyatkozva mívelik azt. A Jónás Vera Experimentnek egyre jobban híre megy a világban, Vera idén még Japánban is járt. Az utazásról, a zenekarról és egyéb zenés projektjeiről is mesél az alábbi interjúban.

Jónás Vera életében a zenélés viszonylag későn kezdődött el, de az ért nem a „semmiből” indult. Apukája hobbizenész, zenegyűjtő, otthon mindig szólt a zene, – Beatles, Hendrix, Syrius – tőle örökölte a zene szeretetét. Azt mondja, kicsi korában már szeretett léggitározni Shania Twainre, de a valódi gitárt sosem tanulta. Aztán tinédzserkorban jött egy belső hang, ami azt mondta, hogy tudna számokat írni ha akarna – de akkor még nem akart. Már egyetemista volt, amikor elkezdett zongorát tanulni és komolyabban énekelni, diploma után pedig fejest ugrott a zenei életbe. Londonban tanult zeneszerzést, emiatt sokáig kétlaki volt, ingázott Magyarország és Anglia között. Ez mostanra megszűnt, mivel a Jónás Vera Experiment egyre népszerűbb itthon, egyre több felkérésük van,  annyi, amennyi miatt már megéri itthon maradni. Az elmúlt 5 év hullámvasút volt, össze-vissza mindenhol voltam egyszerre, most kicsit jól esik egy helyben lenni” – mondta.

Én először a BalconyTV-s felvételt láttam az Experimenttől, és teljesen le voltam nyűgözve, elhatároztam, hogy vele mindenképp le kell ülni beszélgetni. Amikor bátorkodtam felhívni nem vette fel, de egyből válaszolt sms-ben: Japánban vagyok, írj e-mailt. Amindenit! – gondoltam, nem is tudtam, hogy ez a zenekar már ilyen menő, hogy Japánban is fellépnek. Amikor találkoztunk egyértelműen ezzel kezdtem:

Milyen volt Japán, hogy sikerült eljutnod oda?

Jónás Vera: “Egymásra bukkantunk egy Japán kiadóval aki elkezdett nézegetni és lájkolgatni a facebookon, és írtam neki, hogy érdeklődik-e. Mondta, hogy abszolút, tökre tetszik neki a zene, és szívesen dolgozna együtt. Úgyhogy a debütáló lemezünket, a Game-et kiadta tavaly októberben, és persze mondta, hogy nagyon szeretné ha kimennénk játszani. De ez nem egy olcsó mulatság, ezért pályáztunk, és nyertünk, úgyhogy ki tudtam menni – egyedül – egy 5 koncertes turnéra. Én ilyenkor mindig szeretek kollaborálni, új embereket megismerni, és mivel a zenekart nem tudtam kivinni magammal, szerettem volna minél több emberrel együtt játszani, akár úgy is, hogy megtanuljuk egymás számait és azokat játszuk. Ebből végül az lett, hogy szerveztek nekem egy komplett zenekart kint, akiket számat tátva hallgattam; az összes számomat úgy ahogy van, A-tól Z-ig megtanulták. Izgultam előtte nagyon, mert csak egy próbára volt lehetőség, és mégiscsak egy egy órás anyagot kellett összerakni, de annyira precízen megtanultak mindent, hogy nekem csak dinamikai és stilisztikai dolgokról kellett instrukciót adnom. Minden arrange-t, minden kiállást tudtak – elég varázslatos volt.”

IMG_8875

Mi volt a benyomásod az országról?

JV: “Borzalmasan rendben van az ország. Nagyon pontosak, nagyon precízek, de a tekintélyelvűség és „énvagyokakirály” érzés nincs meg. Rendkívül alázatosak, kedvesek, tisztelettudóak az emberek, néha már túlságosan is. Azt hidtem hogy ezt talán megjátszák, meg csak a szállodákban viselkednek így, de ahogy másokat is figyeltem láttam, hogy ez nem így van. Itt ez a módi, mindenki nagyon tisztelettudó a másikkal. A koncertre is ha eljönnek figyelnek, csendben hallgatják végig, és a végén nagyon jó visszajelzéseket is adnak. Persze volt fotózkodás, meg peace jel, meg ami kell, utána széjjel spamelték az üzenőfalamat facebookon, de nagyon kedvesek és mindenki nagyon örült, hogy ott lehetett. Csodálatos érzés, hogy ott vagy egy idegen országban a föld másik oldalán, ahol még sosem hallottak rólad, és mégis a zenédre ugyanúgy rezonálnak, mint az otthoni kedvelőid.”

Ezek után az ember azt gondolná, kicsit lehangoló hazajönni Magyarországra, de azt mondja, ő szereti az itthoni “rendezett káoszt”, és a két heti rizs-koszt után felüdülés volt az itthoni konyha. Az élmény, hogy a saját számait teljesen ismeretlen távol-keleti zenészekkel játszhatta el felfrissítette a zenéjét, és olyan új inspirációkat adott, amiket itthon nem lehetett volna megszerezni. Az új élményekkel gazdagodva folytatódik a munka az Experimenttel, akikkel most úgy érzi, a sok évi kétlakiság után végre megtalálta a biztos pontot, a zenekart, akikkel lehet fejlődni, hosszú távra tervezni. “Most úgy érzem, hogy megint egy burjánzó, nagyon kreatív időszakunkban vagyunk, sokat próbálunk  és folyamatosan születnek új dalok.” – mondja.

Hogyan születnek az új dalok?

“Ezt nehéz szavakban elmondani, olyan ez, mint amikor egy puzzle-nek beteszed az utolsó darabját. Van egy dal kezdemény, egy fél vagy háromnegyed szám, amit gyúrok már egy ideje, de még úgy érzem, hogy valami hiányzik. Ilyenkor odaviszem a fiúk elé, és ők egyből tudják, hogy mi kell még bele – az olyankor egy fantasztikus érzés. Olyankor az ember megérkezik. Persze én vagyok a diktátor! (nevet) Mivel én vagyok a zenekarvezető, nekem van vétójogom, és végül én mondom ki a számra, hogy igen, vagy nem. De úgy érzem, hogy ahogy telik az idő egyre jobban összeszokunk és egyre kevesebb vétóval élek.”

IMG_8935

A zenekar tehát pörög ezerrel, de Vera nem csak ezzel foglalkozik; egy nagyon izgalmas projektet is vezet, a Street Studio Hungary-t. Ez egészen 2012-ig nyúlik vissza, amikor is részt vett egy, az amerikai külügyminisztérium által szervezett tehetséggondozó programban. A OneBeat nevű programban 32 zenész vett részt a világ minden tájáról, és négy héten keresztül együtt zenéltek a legkülönbözőbb stílusokban és hangszereken. A floridai workshopot egy 16 állomásos amerikai turnéval fejelték meg. Itt fogant meg benne a Street Studio ötlete, ami nem csak zeneileg izgalmas, de lehetőséget ad különböző emberek és kultúrák egymás mellé állítására.

Az ötlet maga egszerű: kitelepülnek az utcára rengeteg hangszerrel, csábítanak minden járókelőt, hogy zörögjenek valamit a mikrofonba az ott lévő hangszerekkel, majd ezt felvéve ügyes producerek először loopokat, később számokat faragnak a felvételekből. Mindehhez persze rengeteg erőforrás kell, ezért összefogtak a Snétberger Zenei Tehetség Központtal, és együtt, közösségi finanszírozást is bevetve juttaták el a projektet néhány városba Magyarországon.

JV: „Voltunk több városban Magyarországon, és igazából féltünk, hogy milyen lesz ezt itthon megcsinálni. Mindenki azt mondta, hogy jajj a magyarok azok milyen befordultak, bezzeg az amerikaiak mindenben benne vannak. Ehhez képest amikor azt gondoltuk, hogy nem lesz senki, és még zuhogott is az eső, akkor is ott álltak, és le se lehetett vakarni őket a cuccokról. Már pakoltunk volna el, de a srácok még erősködtek, hogy még egyszer bele akarnak fújni, vagy még egyszer az ukulelén valamit le akarnak fogni. A zene tényleg egy olyan kommunikációs eszköz, ami nem ismer semmilyen határt, nem kell ahhoz magas szinten játszani, hogy örömet tudj okozni magadnak és másoknak. Szóval ennyit arról, hogy a magyarok befelé fordulóak.”  

A végtelen sok nyersanyagból készített felvételeket a soundcloudon lehet meghallgatni.

Mivel az interjú közben többször elmondta, hogy nagyon sokat dolgozik és egyfolytában zenél, muszáj volt megkérdeznem, mit is csinál amikor nem zenél. Erre kissé zavarba jött és nevetve így válaszolt:

“Hát készülök a zenélésre! Nem tudok mit mondani, tényleg. Azt tudom neked elmondani, mit csinálok a héten. Elviszem a gitáromat szervízbe, elviszem az erősítőmet megjavíttatni. Meg dalötleteken dolgozok. (Itt megcsörren a telefonja) Látod ezt csinálom: telefonokat veszek fel. Mindig van valami szervezni vagy elintézni való.”

IMG_8900

Ezek után nem meglepő, hogy az utolsó kérdésemre nem is nagyon tud már mit mondani.

Szerinted mit csinálnál, ha nem zenész lennél?

JV: “Óvodában pénztáros akartam lenni! Közértben. (utánozza a pénztárgép hangját) Talán társadalomtudós lennék, végülis majdnem az lettem. Biztosan nem politikus. Nem tudom, pedig szoktam néha ezen gondolkodni amikor nagyon elfáradok, ezek szerintem nem eleget! Néha irigylem azokat akiknek rendes munkájuk van, 4-kor végeznek és arra a napra nincs is több dolguk. De én mégis szerencsésnek érzem magam, szeretek minden pillanatban benne lenni abban amit csinálok. Ha egy milliomos felesége lennék és egész nap csak a körmömet festeném, meg is őrülnék két nap után! (nevet)

Ha szívesen megnéznétek a Jónás Vera Experimentet, Budapesten legközelebb Július 9-én, az A38 Tetőteraszon játszanak, de a nyáron még sok helyen elkaphatjátok őket, többek között a VOLTon, a Balaton Soundon, Bánkitón, és a Művészetek völgyében!