A nyári fesztiválszezon lecsengésével minden évben beköszönt az albummegjelenések elsöprő hulláma, hogy a menetszéltől jéggé fagyott kézzel legyen mivel kihúznunk az idei telet. Hét évet követően Paul Banksék is előálltak egy merőben új, ám kitörő meglepődéseket nem okozó koronggal.

Az El Pintor kapcsán felesleges az új stílus, nézőpontok vagy hangzásváltás halvány nyomai után kutatnunk. A magam részéről ez egy dolog, amit különösképp értékelek az idei anyaggal kapcsolatban, és nem csak azért mert így legalább kevesebbet csámcsoghatnak a témán a kritikusok. Nekem az Interpol összhangban áll a beletörődéssel és az őszi lehulló falevelek sokaságával, meg azzal a ténnyel, hogy be kell látnom minden albumukat valami elmúlásával sikerült előbányásznom. Sokkal inkább mondanám olyan lemeznek, mely nem arra hivatott, hogy végigsöpörjön a slágerlistákon, inkább olyan darab, melyhez az embert szövevényes szálakon kötik majd a pozitív élmények miközben átjárja a jól ismert melankólikus, a zenekarra oly jellemző beletörődően keserű érzéskombináció.

Kezdve az ‘All The Rage Back Home’-al melyet nyugodtan hívhatnék az El Pintor ‘The Heinrich Maneuver’-ének is. Albumkezdő dalként meglehetősen magas elvárásokat képez a hallgatóban. Orrvérzésig járatva a dalt sikerült megalapoznom abba vetett bizalmam, hogy 2014-ben sem kell az Interpolban csalódnunk. Különösképp át tudtam érezni az:

„I keep falling maybe half the time…”

részt idő hiányában a következő cím felé robogva keresztül az Árpád hídon miközben a napsugarak kisütik a szemem, de az ember ilyenkor engedné el a kormányt leginkább.

És nincs mit tenni, be kell látnom, egyik felem elvész Banks a ’90-es éveket idéző már-már művészien fájdalmas és egy időben kérlelő hangjában a ‘My Desire’ alatt. A ‘Breaker 1′ pedig számomra az egyik legkiemelkedőbb darabja az albumnak, az ‘All The Rage Back Home’-hoz hasonlóan magával ránt egyfajta feszültséggel megtöltött zuhanásba még valamivel az ‘Ancient Ways’ előtt, mely a korong legtipikusabb, olyan „régi típusú” darabja, már ha mondhatok ilyesmit egy olyan lemez kapcsán mely eltalált folytatása a hét évvel ezelőtti ‘Our Love To Admire’-nek (2007).

Az elmúlt pár év elég volt ahhoz, hogy Banksék megadhassák a módját a folytatásnak és nem hiába várakoztattak minket ilyen sokáig. Követve az előző album tematikáját, tény, hogy nem beszélhetünk semmi kirobbanóan új világ megformálásáról ám megkockáztatom, hogy ezzel az anyaggal sikerült feljebb mászniuk önmaguk elvárásainak ranglétráján. Szembetűnő változás azonban az eddigi basszusgitárosuk, Carlos Dengler távozása a zenekarból. Maximum ennyivel lett kevesebb az El Pintor eddigi munkáiknál.