Ingben a Balaton közepén – itt a moszkvatér első EP-je, a MOSZKVATRÉ
július 5, 2025

Három single után végre albumban is bemutatkozik a moszkvatér. Az öt dalos MOSZKVATRÉ egy soproni gimizenekarból indult baráti társaság első igazi lábnyoma a zeneiparban – akik öt év után még mindig bírják egymást, sőt – komoly terveik vannak. Az EP a közös felnövés ismerkedős, kamaszos fejezetét zárja le, miközben megnyit egy új korszakot: egy összeszokottabb, de még mindig kócos zenekarét. A srácok ingben és fürdőgatyában ülnek ünnepi asztalhoz a Balaton közepén – és ezzel az üzenettel dobják be az EP-t is: komolyan vesszük magunkat – de csak annyira, amennyire muszáj!

“Talán a MOSZKVATRÉ elnevezés is valami hasonló tudatalattról érkező elgondolás hatására fogalmazódott meg Mikiben (Kovács Miklós, gitár – a szerk.), mikor az egyik próba után leharcolt fejjel ült és átgondolta az elmúlt éveinket. A MOSZKVATRÉ címben nincs nagy megfejtés: kicsit kacifántos, de azért a miénk, pont ahogy ez az album is.” 

Az öt dal sem egy időszak lenyomata, hanem egy ötéves, kalandos közös múlté. A legrégebbi szám (Fent vagyok) még abból az időből származik, amikor a srácok közül ketten, Hanzséros Róbert (ének) és Németh Bálint (gitár) egy gimnáziumi próbateremben ismerkedtek a zenélés ízével. A legfiatalabb (Kicsi része) már a mostani felállás közös alkotása, amelyhez csatlakozott Fodor Szabolcs (billentyű) is. 

“Ez az időbeli távolság jól mutatja mennyi és milyen fontos korszakokat ölelnek át az életünkben ezek a dalok. Látjuk és érezzük mennyi minden változott: honnan eredünk, de leginkább merre tartunk. Számunkra az is különösen nagy öröm, hogy ezzel lezárhatunk egy már elmúlt időszakot és egy új, egyre izgalmasabbat kezdhetünk meg, most már csak közös eredetű dalokkal.”

Egy júliusi albumhoz mi más illene jobban, mint egy balatoni promóanyag? Solymos Mátyással közösen, aki a képi megvalósításért volt felelős, egy szürreális vizuális anyagot forgattak – ingben, fűrdőnadrágban boroznak egy megterített asztalnál, a Balaton kellős közepén. 

És hogy mi jön most? Ősszel új anyagokkal és koncertsorozattal tér vissza a zenekar, de előtte még szeptember elején lemezbemutató koncerttel ünnepelnek – a tematikához illően, egy hajón. A MOSZKVATRÉ egyszerre búcsú és indulás: ki tudja, lehet, hogy legközelebb már zakót is vesznek az ing mellé.