A Waiting Room 2022-ben ült fel a magyar zene hullámvasútjára és azóta ismerkedik a benne rejlő mélységekkel és magasságokkal. Egy székesfehérvári garázszenekar tinikből, akik imádnak zenélni – ez önmagában elég. 2026-ra viszont megjelent az első nagylemezük, a hello., ami túlnőtte ezt: a magból határozottan elindult valami. 

Legalább egyszer az élete folyamán mindenki olyan akart lenni, mint ez a zenekar és ez az album. Tizenhárom-tizennégy évesen így képzeljük el, milyen lesz a majdnem-felnőtt élet. Fiatal vagyok, szabad vagyok, a barátaimmal vagyok, kicsit szarul vagyok, de amúgy megvagyok, mert jó az élet és közben egyszerre szar is. A hello. hozza ezt az létállapotot, amire generációk óta vágyunk, amit “cool”-nak, menőnek tart még a nagymamánk is, hisz pont ez a lényeg: ezt nem csak a fiatalok irigylik, hanem az idősebbek is. 

A Waiting Room kedvelőit éppen ezért abszolút meg lehetett érteni eddig is. Van valami mámorító a reménnyel, “fiatal problémákkal” és álmokkal teli évek szabadságában, drámájában. Ebben az albumban viszont már több van ennél. A tinédzser-életérzésen túl megcsillan benne néha a felnőtt élet valósága is – és ez mélységet ad neki.  

Nagyon szerethető ez az egész, mert nem akar többet annál, amit tud. Amit tud, az az, hogy őszinte. Barátok, emberek, akik szeretnek együtt zenélni, akik ki akarják fejezni a saját esztétikájukat. Amikor ehhez társul egy-két velősebb gondolat is, az megadja neki azt a hiányzó fűszert, amitől ez jobb lesz egy szimplán jó albumnál. A zenekar szerzői teljesítménye mellett, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy rendkívül jól is szól a lemez, ami Bornemisza Lőrinc munkájának köszönhető.

2022 óta hallhatóan sokkal pontosabban és összeszedettebben játszanak, kezdenek az eddiginél is izgalmasabb zenekarrá érni. Ez az album árulkodó jel arról, hogy kilépnek a szerethető baráti zenésztársaság keretéből és belépnek fesztiválozó, aktívan koncertező, imidzset és kultúrát építő előadók világába. 

Az utolsó dal, a Don’t You Hate Yourself? egyértelműen megkoronázza ezt az albumot. Ők is azt kommunikálták, hogy ez az eddigi legnagyobb vállalásuk, soha nem mutattak még ennyit magukból. Szerintem érdemes továbbra is minél mélyebben keresgélni és kockáztatni – nyilvánosan tükörbe nézni baromi ijesztő, de ennél jobban semmi nem üti meg a hallgatót. Ez a záródal egy olyan cliffhanger, amivel magasra rakták maguknak a lécet és kíváncsian várom, hogy képesek-e megugrani a jövőben.

• A lemezbemutatójuk január 24-én lesz a Palazzo Permanensben, ahol biztos vagyok benne, hogy energiából nem lesz hiány.