Az érzés amikor a széles hallgatóság előtt még ismeretlen zenész számaiba beleszeretünk, mintha egy igazgyöngyöt találtunk volna a zavaros óceán mélyén. Még megvan az a titkos bensőséges kapcsolat, mintha csak nekünk szólna. De mi van ha közben az egész világ felfigyel rá, elveszíti báját vagy a varázslat megmarad?
Nyáron a Glastonbury BBC Introducing Stage félszeg előadójaként szűk húsz percet játszhatott a pár száz főből álló közönségnek. Akkor még Hozier neve a nagy többség számára teljesen ismeretlen volt, azonban a háttérmunkálatok már nagyban folytak.
Elég sok minden változott karrierjében.
Hozier legismertebb száma a ‘Take Me To Church’, mely a pompás hangszerelés mellett komoly társadalmi kérdéseket tárgyal. A Youtube-on majdnem 60 milliós megtekintéssel büszkélkedhet. Több nagyobb nemzetközi sikert is elért, csak egyet említve például jelölték az év legjobb dala Grammy díjára is.
A széleskörű szakmai elismerést a szeptemberben megjelent első nagylemeze hozta meg a Hozier, mely az idei év legjobb lemezei közé sorolandó több neves zenei portál szerint. Kiadott lemezének sikere továbbá azt is egyértelművé teszi, hogy nem egy egy slágeres zenészről van szó, a jövőben mindenképpen érdemes tovább követni munkásságát.
Hangzásvilága egyedi, a soul és blues gospellel való vegyítése, mely szenvedélyes, érzelmes, néhol tabu kérdéseket feszegető szövegekkel párosul.
Hozier zenéjét a szentimentálisabb közönségnek ajánlom. Azoknak, akik szeretik a lágy dallamokat és a dalszövegek feletti révedezéseket.