Az IDEGEN zenekar első kislemeze, a Fekete Doboz után, ami egy szerencsétlenség utáni, befordulós időszakról, egy szerelmi bánatról szólt, a Borda, mint rács című nagylemez egy pozitívabb, legalábbis bizakodóbb hangvételű anyag. Kézzelfogható érzelmeket hív életre, csalódásról, feladásról, bizalomvesztésről mesél, de a végén mégis egy pozitív üzenettel zárul, ami akár a zenekar mottója is lehetne, miszerint marad a barátság.

A lemez címének megértésében Kunics Olivér frontember szavai segítenek: „Amikor végigtekintettem a kész dalokon, lesokkolt, hogy mind az emberi lélek működéséről akarnak mondani valamit. Beugrott a kép, ahogy egy bordaszerű cellába vagyok bezárva a szívemmel együtt.”  Az egyszavas címek cellaszámszerű letisztultsága is erre játszik rá.

Az anyag letisztításában és véglegesítésében a 30Y tagjai is részt vettek. Érezhető az alter elődöktől származó hatás; így a Quimby, a 30Y, vagy talán leginkább az Elefánt öröksége, de zenéjükre mégsem lehet egyértelműen ráaggatni az ”alternatív” jelzőt, annál jóval eklektikusabb elegyet alkot. Stílusukban a hard rock, a punk, helyenként latin motívumok is megtalálhatóak. Mielőtt meghallgattam új nagylemezüket, már ismertem a Fekete Doboz dalait, éppen ezért nem igazán tápláltam extra elvárásokat. Azt a kislemezt nem tartottam sem jónak, sem rossznak, inkább valamelyest kiforratlannak. Talán éppen ezért ütött számomra akkorát a Borda, mint rács.

Az utazás a ’Spanyol’ című számmal indul és amint megérkezik az ének, egyből az Elefánt jut az eszembe. Nem túl szerencsés, hogyha az első dalnál egyből egy másik zenekar ugrik be, de hamar kiderül, hogy nem „Elefántosodásról” van szó, csupán egy egészséges, sőt szükséges ráhatásról. Mindenesetre már az indulásnál jóval teljesebbnek, összetettebbnek tűnik elődjénél ez az anyag. Egyszerű, mégis érdekli az embert a folytatás. Dencs Dominik dobos tökjó groove-os témát hoz, amit Langó Ádám perkás remekül kiegészít, a ritmusszekció végig el van találva. A gitár is nagyon jó, nem túl sok, csak színez. Az éneket modorosnak érzem helyenként, cserébe viszont végig frappánsak a szövegek, a Fekete Dobozhoz képest azok is kiforrottabbak.

A második számánál bevallom kicsit zavarba hozott megint az Elefánt-utánérzés, mégis a ’Tagadás”-nál tűnik fel elsőnek, hogy milyen rohadt szépen is szól ez az album. Fényes a basszus, minden hangszert szépen kihallani, semmi sem kásás, minden ”él”. A gitárszólóig szárnyalok, de ott alábbhagy a lelkesedésem. Kicsit helyidegen, mind hangzásban, mind játékban. Egészen addig egy borongós, a gitártéma miatt népies hangulatú nótát hallottunk, és ez a szóló szerintem nem elég különleges a környezetéhez képest.

Utána jön a szám csúcspontja: „Ha túl akarsz élni, adj fel mindent”.

Jól kiteljesedik alatta a zene, lehet rá üvölteni, hogy adjunk fel mindent. Nagyon izgalmasak az effektek, sípolások, zúgások, és a dobos is jól reagál; először döngöl, amit megkíván a téma, majd megint megbolondítja. A ’Szemek’ enyhe latinos beütéssel, funky-s refrénnel érkezik. Kissé hatásvadász a szövegvilág: angyalok, kettérepedt szív, stb. Kicsit sűrűnek érzem az éneket, nem kap elég teret egyik téma sem, pedig jól sikerültek és megkövetelnék. Elfért volna bele egy kis instrumentális rész. Az ütősök ismét remekelnek és jó, ahogy a sötét hangulat összekerül a vidám funkyval, mégsem erőltetett. Aztán jön a ‘Bölény’ egy nagyon erős sötét zúzda témával, ami a korai Arctic Monkeys albumokat idézi. Jó pattogós, bólogatós, egyszerű, mint a kő – hála az égnek. Tényleg egy „bölény”, és most nincs benne Elefánt sem. A végén még egy jó kis balkán dobtéma is belefért.

’Ingem’. Para számkezdés jó kis effektek, sötét, de kiteljesedett, szép szám, szép szöveggel. A ’Bölény’ után kifejezetten jól esik, ahogy ettől a tracktől megszelídül az album tempója. A ’Kapcsoló’-nál ismét a dobot és a perkát emelném ki, ellensúlyozzák a nem túl izgalmas gitár-basszust. Kicsit súlytalan a lemez ezen szelete. A ’Szoba’ című dalhoz érve már éreztem, hogy kell valami váltás, mert eddig mondhatni egy kaptafára épültek a számok – nyugis, melankolikus rész, aztán bólogatós zúzás – így épp időben érkezett. De szerintem ez a tökös, rock and roll riff a refrénben nem az igazi egy ilyen hangulatú anyagnál. Ivan & The Parazol, AC/DC és a Turbo ’Out of my Mind’ című szerzeménye jutnak eszembe. Különlegesen indul, megint jó a ritmika, kis elektronika színesíti, de aztán „slágerecskévé” válik, pedig  egyedi és újszerű volt a kezdés – már amennyire 2017-ben lehetséges ez. A gitárszólónál felkaptam a fejem, végre elkapott és jól beleépítették a számba. A ’Fakó’-val aztán visszatérünk az eredeti koncepcióhoz és azt hiszem, innentől kicsit hosszúnak tűnik ez a lemez. Ütős a zúzda, ütős ez a dühös ének, most különösen jól megszólal a basszus. Jól behozták újdonságnak a punkos vonalat, de nem dob sokat rajta. A végén a bekiabálós rész jópofa.

A ’Fényben’ verzéjében el van találva a konga, marha jó húzást ad ez a sűrű téma a dalnak, és jól jön rá az ének. Kispál-utánérzésem támad, de igazán nem történik benne semmi. Lehet ez az a pont, amikor már tényleg nagyon hosszúnak tűnik az album. Na de a ‘Játék’-nál ismét felkapom a fejem! Piszok jó ritmika, nagyon érdekes gitártéma, a James Bond-os bridge után erős refrénnel. Az is szuper, hogy a két verzében más a gitár téma és más a bridge is. A vége talán kicsit sok, de koncerten nagyot üthet.  A ’Barátság’ valóban egy jó lezárása ennek az érzelmi hullámvasútnak. Jó hangulatú Quimby-s gitártéma, olyan kedves kis „együtt dalolós” szám. Tetszik benne a latin vonal, hála istennek nem válik Fran Palermo szerzeménnyé. Igazi filmzene-feeling, el tudom képzelni egy tipikus, hosszas „mennek valahova szereplőink”-részben. Eléri a hatását, közben leül az ember és gondolkozik. Összességében tehát egy korrekt album született, érdemes lesz meghallgatni, hogy a számok hogyan szólalnak meg koncerten.

• Erre lesz lehetőségetek november 23-án, az IDEGEN Dürer Kertes lemezbemutató koncertjén.

Szöveg: Sziládi Szabolcs (Siketfajd)

Fotók: Palyi Zsófia