Jobbnál jobb koncertekkel teltek az elmúlt hetek, véget ért a Kikeltető, ám December első teljes hete is tartogat még jó bulikat, és bár ezúttal mind pénzbe kerül, meg is érik az árukat.
Hétköznap
- DEC 8 – A Ten Years Before csütörtöki eseménye igazi tinibulinak ígérkezik, a Mushu vezette The Mattert és a Signore Crust csilingelését a gimisek is nyugodtan megnézhetik, mert másnapra kapnak sulis igazolást a belépőjük mellé. Forradalmi ötlet. / 500Ft
- DEC 8 – A kísérletezés és eklektikusság jegyében bátran topogjatok át a Toldiba a GMK-ból és hallgassatok meg két remek zenekart, a Zip és a Shaibo szettjeit. / 700Ft
- DEC 8 – Fontos mérföldkőnek lehetünk fül- és szemtanúi, hiszen első nagylemezét mutatja be a The Luckies a hajón. Előttük a The Bluebay Foxes melegít be. / 1000Ft
Hétvége
- DEC 9 – Miután a Tündérvese felfűtötte az Akvárium kistermét, a Makrohang fog fejleszakító koncertet adni, majd pedig a zseniális zenészekből álló Trillion zárja az estét. / 1600Ft
- DEC 10 – Ha egy kis nyugalomra vágytok és erős, elgondolkodtató szövegeken merengenétek, két duót mindenképpen tudunk ajánlani: Barkóczi Noémi és Barna Margit koncertje és a ZUP is ilyen lesz az Aurórában. / 500Ft
- DEC 10 – Óriási arconpörgést igér az Akvárium a Kishallba látogatóknak, ugyanis a Muriel és a Mongooz and the Magnet közös koncertje garancia erre. / 1600Ft
- DEC 11 – Szokásos hó eleji, levezetős turkálásban lehet része annak, aki egy jó Matéval a kezében végigtúrja a lemezkínálatot a Müsziben.
Támogasd a KERET blogot a Patreonon!
Támogass!
Támogasd a KERET blog működését havi rendszeres adománnyal a Patreonon!