A közösségi rádió új formátumának első vendége a Kikeltetős denevér zenekar volt.
A koncepció inspirálódik a KEXP, illetve az NPR Tiny Desk műsorokból, az alkotók célja az volt, hogy kicsi, zártkörű esemény keretein belül, körülbelül 30 fő részvételével tartsanak koncerteket és rövid interjúkat hazai zenekarokkal. A koncerteket élőben streamelik a rádió felületén, majd két héttel később az archívumba is bekerülnek, és képi anyaggal kiegészülve a YouTube-on is megtalálhatóak lesznek.
Legközelebb május 4-én, a Berriloom and the Doom zenekar lép fel, nyárra pedig a Gólya kisterméből a tetőre költöznek, ahol nagyobb befogadóképességgel tudnak majd dolgozni.