Harrison ott volt az A38-on

Cikk

június 7, 2013

Major Bálint

155

A KERET lassan 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja. Nem fogadunk el semmilyen formában állami támogatást. A szerkesztői munkába, a szelekcióba és a véleményünkbe nem szól bele se kiadó, se hirdető, se más külső fél. Ahhoz, hogy a jövőben is stabilan tudjunk működni és tovább tudjunk fejlődni, óriási szükségünk van a közösségünk segítségére. Kérünk, amennyiben van rá lehetőséged, támogasd a munkánkat egyszeri, vagy rendszeres adománnyal! Köszönjük!

George Harrison február végén lett volna 70 éves. Ez alkalomból állt össze egy emlékzenekar neves zenészekből, hogy egy hatalmas koncert keretében emlékezzenek a Beatles zseniális gitárosára.

Én mindig is hatalmas Beatles rajongó voltam, és nagyon sajnáltam, hogy a Lennon emlékkoncerten nem tudtam ott lenni. Így hát nagyon izgatott voltam, amikor megtudtam, Harrisonnak is tartanak emlékestet, mégpedig az A38 hajón. Természetesen az ember mindig szkeptikus az ilyen bulikkal szemben, mondván, hogy úgyse lesz olyan mint az eredeti, meg hogy Beatles csak egy volt és semmi értelme újrajátszani ezeket a számokat. De ez a csapat bebizonyította, hogy igenis van értelme.

A zenekart Fekete Jenő rántotta össze, aki a ’90-es évek óta fontos tényező a magyar blues palettán. Egyszál gitáros estjein a klasszikus blues nótákon kívül rengeteg Beatles szám is felcsendül, az A38-on viszont egy gitárnál sokkal komolyabb bandára volt szükség. Fekete az egykori Palermo Boogie Gang-es társait, Bacsa Gyulát (billentyűsök) és Gyenge Lajost (dobok) hívta meg a zenekar alapjának, Zsoldos Tamással kiegészítve (basszusgitár), aki jó szolga módjára bombabiztosan hozta a McCartney-s futamokat. A másik gitáron a kevésbé ismert, ám annál tehetségesebb Molnár „Medve Úr” Gábor tekert, aki nem csak kiváló játékával, de kétnyakú Gibson gitárjával is ámulatba ejtette a közönséget. A Beatles hangzás megteremtéséhez elkerülhetetlen a megfelelő háttérvokál, ezt Monori Gabi és Kutzora Edina szolgáltatták.

IMG_7597

A koncert igyekezett minden fontos pontját felvillantani Harrison életművének. Kronológikus sorrendben haladva először a ‘Don’t Bother Me’ csendült fel, ez volt Harrison első Beatles beli szerzeménye. Ez remek indító számnak bizonyult, a közönség azonnal táncra perdült. Következhetett az ‘I’m Happy Just To Dance With You’, amit ugyan nem Harrison írt, de az A Hard Day’s Night album ikonikus dala, ez is hatalmas sikert aratott.

Ezután jött a koncert első tetőpontja. Nekem a Beatles albumok közül mindig is a “két középső” volt a kedvencem, a Rubber Soul és a Revolver. Úgy érzem ezzel nem voltam egyedül a közönségben, a ‘Think for Yourself’ kezdő akkordjaira hatalmas ováció indult meg. McCartney zseniálisan könnyed, folyékony szólamait a vokalisták halálpontosan hozták, borsózott a hátam minden egyes “I won’t be there with you”-nál. Az ‘If I needed someone’ alatt Medve Úr gyorsan előrántott egy igazi gitár-különlegességet; egy ’70-es évekből való 12-húros Ibanezt. Ezen pengette végig a nótát, gyönyörű felharmonikusokkal, hihetetlenül telt hangzással. Még véget sem ért a nóta, szinte csak ledobta az akusztikust, és máris átcsaptak torzított vadulásba; következett a Revolver album nyitódala, a ‘Taxman’. Itt a feltüzelt közönség már egy emberként üvöltötte, hogy “Yeaaaaah I’m a taxman“.

Ezután egy lassabb, melankolikusabb blokkba csapott át az előadás. A Revolver másik Harrison dala, az ‘I Want To Tell You’ kellemetlen, diszharmonikus akkordjai megviselték füleinket, amit a lírikus szerzemények (‘While My Guitar Gently Weeps’, ‘Something, Here Comes The Sun’) oldottak fel.

IMG_7782

Ezt követően egy dal kivételével már George szóló lemezeiről játszott nótákat a zenekar, a közönségen érződött, hogy ezeket sokkal kevésbé ismerik, mint a Beatles slágereket, de a pörgés és a jó hangulat megmaradt. A ‘Give Me Love’ alatt Fekete előrántotta a slide gitárt, a szeretet energiája valóban megtöltötte a termet. A spirituális, isten-ihlette dalt a hasonló témájú ‘My Sweet Lord’ követte, ami ismét felrázta a tömeget, és innentől kezdve már nem volt megállás. ‘Wah-Wah‘, ‘Dark Horse’, és végül, a kronológiát megbontva egy meglepetés: ‘Roll Over Beethoven’. Valószínűleg ez volt a legjobb dramaturgiai húzás az egész koncerten, a vége teljes megőrülés lett. Ez az a szám, amire tizenévesen mindenkinek járt a lába, ez mutatta meg, hogy mi is az a rock-n-roll. Harrison ezt úgy énekelte el, hogy Chuck Berry, a dal szerzője elismerte, ezek a fehér srácok tudnak valamit. Fekete Jenő ezt a számot úgy énekelte el, hogy bebizonyította, neki nem csak a neve, a hangja is fekete.

A George Harrison által közvetített üzenet, zenéjének sugárzása és életereje még sokáig csengett az A38 nagytermében a koncert után. A közönség kivonult, mindannyian gyerekkorunkra emlékezve, méteres mosollyal az arcunkon hagytuk el a hajót.

IMG_7799

A koncert után beugrottam a backstage-be, hogy személyesen gratuláljak a zenészeknek. Ők persze csak a negatívumokat szajkózták, hogy itt nem volt jó egy riff, meg ott félrenyúlt a zongora. Annyiban igazuk volt, hogy kevesen voltak -alig félház- de ez a meghittség csak jót tett a koncertnek. Az az energia amit árasztottak, miszerint egymás szeretete mindennél fontosabb, nem is jöhet létre 3000 ember között.

Azt gondolom, hogy George büszke lett volna a bandára, ha maga is jelen van a koncerten. És tudjátok mit? Szerintem ott is volt.

PLAYLISTEK