Vegyük King Krule félig szenvedő, félig unott, még a post-punk érából kimásolt hangját, kérjük meg Mac DeMarcot, hogy tenyereljen rá a chorus pedálra, mindezt fűszerezzük meg egy kis korai brit jangle poppal, meg némi quarter-life crisis nihillel, majd dobjunk a tetejére matekos free-jazzes dobokat – valahogy így lehet elképzelni a cseh Acute Dose receptjét.

A hullámzó, szétfolyó gitárok, és a furcsa, bénázós-beszélős énekstílus, – melyek kéz a kézben oly sikeressé tették az előbb említett Mac DeMarcot, Connan Mockasint, vagy mondjuk Ariel Pinket (és ez a lista tényleg végtelen) – nagyon jól állnak a brnói bandának. Szerencsére a lendület, az izgalmas ritmusszekció, és az ide-oda bebiggyesztett soul groove-ok nem engedik elsüllyedni őket a slacker rock klisék tengerében – hiszen ki ne unná már a viccelődős, pszichedelikus garázsos, deszkázós, betépős los angeles-i hosszúhajúcsávós gitárzenét.

A szabad, szellős tér héliumként tartja levegőben, sőt néhol a dreampop határmezsgyéjére sodorja az Acute Dose lufiját. Hagytak annyi jóleső ürességet a hangzásban, hogy az könnyed és harmonikus legyen, de elég feszesek maradtak ahhoz, hogy ne essen darabjaira az egész.

• HA KÍVÁNCSIAK VAGYTOK, HOGY ÉLŐBEN VAJON MERRE BILLEN A MÉRLEG, NÉZZÉTEK MEG ŐKET A BUSH-OS FELLÉPÉSÜKÖN! (NOV. 16. CSÜTÖRTÖK 22:20, INSTANT)