Legalábbis ezzel számol új dalában. A Kikeltetőben és a Sávlekötőben is győztesként szereplő rapper nem sokat pihen. A nyár elején kiadott lemez óta folyamatosan csorognak tőle a dalok, most pedig az eddigi legkeményebb, számát hozta, ahol felsorolja az eredményeit az előző két évéből, amiben többek között Csupó Gáborral való kézfogás, és a rádióba bekerülés is benne van.
Az alapban közreműködik txybandi, aki az előző lemez egyik legslágeresebb dalának a beatjét is jegyzi, illetve a színpadon is Wxlfless mögött áll. Így lesz ez jövő pénteken, az előadó Turbinás koncertjén is. Részletek ITT!