A God & Monkey új klipje pörgős hullámvasútként hasít végig Budapest utcáin
szeptember 8, 2019

Új single-lel jelentkezik Johnny és Jimmy Monkey sokszínű zenekara, a God & Monkey. Az együttes eddigi összes projektje nálunk premierezett, ezt a hagyományt pedig megtartják a ‘Rollercoaster’ című szerzeménnyel is.

A számot egy ideje már lehet koncerteken hallani, a most megjelenó stúdio verzió mellé pedig egy remek klip is dukál. Erről a bizonyos videóról Johnny Monkeyt a zenekar egynegyedét kérdeztem.

„A klipet Toms Šķēle készítette. Lettországból jött, fél évig élt Magyarországon, filmes arc. A tavaszi gólyás bulinkon véletlenül ott volt és megtetszett neki a zenénk. Felvette velünk a kapcsolatot, hogy szeretne nekünk csinálni egy klipet. Ebben mi teljesen szabad kezet adtunk neki. Ő írta, rendezte, forgatta, szervezte, mi egyáltalán nem szóltunk bele a munkájába. Odaadtuk neki a zenét, hogy nesze. Külföldiként Toms számára ez egyfajta szerelmes levél is Budapestnek, bemutatja, hogy neki mit is adott a város.”

A ‘Rollercoaster’ a zenekar legutóbbi szintén nálunk megjelent anyagához képest egyértelműen egy rokkosabb, húzósabb vonalat képvisel. Arról, hogy esetleg ezt a műfajt viszi-e tovább az együttes, Johnny Monkey ezt mondta:

„A kordonművelések egy- és kéttörzses változatban egyaránt kinevelhetők. Ültetvényeinkben az egytörzses, egykarú kordonok a leggyakoribbak, de létrehozhatók egytörzses, kétkarú tőkék is.”

Szerintem minden lényeges kérdésre választ kaptunk, kivéve arra, hogy miért nem ők játszanak októberben az Allah-Las előtt. A God & Monkey ha minden jól megy idén kihozza első nagylemezét is, amin ez a szám nem lesz rajta, ám más hasonlóan remek dalok viszont igen.