Jelentőségéhez képest méltatlanul későn, megközelítőleg egy hónappal az album drop után számolunk be a Giliszta frissen megjelent ORK PAP III című EP-jéről, de az igazság az, hogy oly mértékben kerültünk a lemez hatása alá, hogy harminc napig csak kerestük a szavakat.
Bár már lassanként nem hiszek senkinek, a rövid közlemény, amelyet a zenekar kiadott, meggyőzött arról, hogy érdemes újranéznem Az ötödik pecsét című film híres jelenetét – amelyben Maria Callas adja elő ez Ég a város című Giliszta slágert Latinovits Zoltánnal –, illetve fontos volna további igazságmorzsák nyomába erednem a lemezzel kapcsolatban. Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy milyen körülmények szükségesek ahhoz, hogy a Giliszta tagjai alkotni tudjanak, erről pedig a következő információkat szereztem meg:
- A zenekar minden évben elvonul egyszer, hogy új anyagokon dolgozzék és esetleg fel is vegyen valamit.
- Mindezt egy állandó alkotóbázison teszik, Balatonkenesén.
- A bázis vályogból épült, náddal fedett.
- Belső házfala nem észlelhető, mert azt művészet, és a Kő família által felhalmozott családi ereklyék fedik.
- Kertje nem burzsoá méretű, közepes, de nem középszerű, kissé buja.
- A ház „paraszti” jellegű, belmagassága alacsony.
Ahhoz, hogy még pontosabb képet kapjunk a háromszámos középlemez keletkezéséről, a zenekar tagjait kérdeztük, akik készséggel álltak rendelkezésünkre:
Azért mentetek Kenesére, hogy összerakjatok egy EP-t, vagy ott, hirtelen született meg az Ork Pap III?
2024-ben a fegyelmezett körülmények között elkészített nagylemezünk megjelenése után szükségünk volt egy kis lazulásra – ahogy a 2021-es, Nagyon Süt a Nap LP után is, akkor a “Dzsentrifikáció Obeliszkjei” című kislemezünk lett a gőz kieresztésének az eredménye. Az ORK PAP III a 2024-es, nagyszabású anyagunk, a Felrobbant közben felgyűlt feszültség levezetésének eredményeként született. A szabályok mindkét esetben azonosak voltak: minimális idő alatt a semmiből csináljunk egy EP-t, a dalírástól a felvételig.
Ha ilyen szaporán írjátok a dalokat, más zenekaroknak már nem is szükséges működniük.
A dalok megírása egy napot (kb 8 órát) vett igénybe és a felvételük még egyet. Ha ilyen hatékonysággal fogunk a jövőben is dolgozni, az heti 4 óra próbával számolva nagyjából évente 40 számot jelent.
– Ellenőrzés: ha 2x8h=16h -> 3dal akkor 52x4h=208h 208:16=13 13×3=39dal.
Mivel közelítettetek Kenese felé?
Hangszerekkel és elszántsággal a hülyeségre. A haditerv megvolt csak a muníció hiányzott. Aztán végül az sem.
Jellemző ránk, hogy nyersanyagból általában nincs hiány.
A „Nincs kedvem semmihez, asszem ez ennyi lesz” közös álláspontot tükröz?
Dávidnak mostanság nincs kedve semmihez, amikor pedig kitaláltuk, hogy mindenki írjon egy dalt egy óra alatt, kézenfekvő volt számára a témaválasztás, szóval a lehető legőszintébben nyilatkozott meg az aktuális érzelmi állapotáról.
Az egyház állapotáról is megnyilatkoztatok? Mi az az Ork Pap?
A Munchkin nevű kiváló kártyajáték hozott ki nekünk egy ork fajú, pap kasztú karaktert, és rájöttünk, hogy jobban belegondolva a humanoid etológiai szakértők megfigyelései alapján megállapítható, hogy az orkok sokkal inkább érzelemvezérelt lények, mint az emberek. Az ork papokra hárul az a nehéz feladat, hogy ezeknek, a mi nézőpontunk szerint ösztönlényeknek valamilyen erkölcsi útmutatást adjanak. Ez hatalmas felelősség, különösen, ha a vallás mint társadalomszervező erő ilyen jelentőséggel bír. A papok, éppen ezért a társadalom csúcsán helyezkednek el, és mint példaképek állnak a többi osztály előtt. Természetesen az utóbbi időkben megszaporodó, katolikus egyház körüli botrányok instant slusszpoénná avanzsálták az Ork Pap jelentését, és ezt a két eltérő fogalmi bázist nem vagyunk rest összekapcsolni. Lehet, hogy jósnők vagyunk. A refrén sorai szerint az ork papok is néha meginognak a saját erkölcsi integritásukban. Ez a részlet egyfajta közmondásként funkcionál a szövegben. Ha még ezek a szentéletű lények is néha bűnbe esnek, akkor hát nekünk is tessék elnézni!
Amen.
További pozitívumként kiemelném, hogy a zenekar tagjai egyszer sem említették az ORK PAP III-mal kapcsolatban a „projekt” szót, így feltételezhető, hogy a zenére szimplán csak művészetként tekintenek és nem egy három hónapra szóló irodai feladat hangulatát kívánják megidézni alkotásaikkal.
Az élőben megszólaltatott ORK PAP III-at január 25-én a Turbinában mutatja be a Giliszta a Csillagrablókkal kiegészülve, az esemény és a jegyek erre találhatók.