A képek önmagukért beszélnek, de engedjétek meg, hogy röviden elmeséljem, miért nem akartam visszatérni idén sem a ZAJos életből a való világba.

A múlt évben teljesen véletlenül keveredtem le először a Fekete Zajra. Egy másik fesztiválra terveztem menni, amit végül nem rendeztek meg. És egy véletlenszerűnek mondott találkozás következtében -gondolkodás és bármiféle információ  nélkül – jelentkeztem és jutottam le dokumentálni az eseményt. Akkor még nem is sejtettem, hogy soha nem akarok majd hazajönni. Szerelem volt első hallásra. És szerelem volt első látásra is. Nem tudtam, mi volt az oka pontosan, de még sosem éreztem ennyire, hogy élek. Azóta sokat gondolkodtam, hogy lehetne megfogalmazni, mi is tapasztalható a Mátra gyönyörű hegyei között ebben az időszakban.

Talán ahhoz áll legközelebb, hogy ebben a néhány napban nem tudsz és nem is akarsz azon gondolkodni, hogy mit kellett volna megtenni, mit kell még elintézni, hol lenne jobb, mi lett volna, ha… Mert érzed végre, hogy a helyeden vagy.

Arról nem is beszélve, hogy nincs „kell”, se „muszáj”, semmi megjátszott kedvesség, semmi rohanás – ami a világra mostanában jellemző – csupán a tapintható tisztelet, szeretet, minden szóban és mozdulatban, türelem, avagy teljes hitelesség. Ez a légkör persze azon kedves embereknek köszönhető, akik évről évre ellátogatnak ide vagy úgy is mondhatnánk, hazalátogatnak.

Fotográfusként pedig egy ilyen környezetben dolgozni privilégium. A stáb, a technikai szakemberek egytől egyig a legzseniálisabb emberek, akikkel szerencsém volt találkozni. Teszik a dolgukat csendben, precízen és igényesen. Mindent megoldanak anélkül, hogy te észlelnéd, ha gond van. Néha még a fotóst is ők húzzák ki a bajból. Ők érkeznek elsőként, ők távoznak utoljára. Ők mindig ott vannak nekünk. Legyünk ott mi is minden évben, mert nincs Zaj nélkül élet! LEGYEN ZAJ!

Íme egy kis ízelítő a Fekete Zaj 2020 hangulataiból, a teljes galériát megtaláljátok a Facebook-oldalunkon.