Kétszer is történelmet írt a Fekete Zaj 2021-ben

Cikk

szeptember 10, 2021

Papp Csilla Fanni

421

A KERET lassan 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja. A közeljövőben szeretnénk fejleszteni a videós csapatunkat, live sessionöket, riportokat és lemezkommentárokat készíteni. Ehhez, illetve a további zavartalan működésünkhöz szükségünk van a támogatásotokra. Az alábbi gombra kattintva küldhetsz nekünk egyszeri, vagy rendszeres adományt a PayPalen keresztül.

A fesztivál, amely egyedüliként került megrendezésre mikor gyakorlatilag semmi más nem, gőzerővel száguldott tovább és jobban sikerült, mint valaha. Én ott voltam és most megtudhatjátok miért is nem akartok majd hazajönni, ha egyszer eljuttok a boldogság földjére.

Már az odavezető úton is tudtam, nem akarok majd hazajönni. Az érzés egyre bizonyosabbnak tűnt, ahogy a hatalmas fák közötti szerpentinen közeledtünk a cél felé, ami pedig nem volt más, mint a Sástói kemping és annak szemet gyönyörködtető környezete. A fesztiválozók választhattak a kemping, a motel és a hotel adta lehetőségek közül, nem beszélve a Mátra-tábor lehetőségeiről.

De kanyarodjunk is vissza ahhoz a pillanathoz, ahol megérkezem. Csakhogy nem kiugrom az autóból. Beleszippantok a friss erdei levegőbe. Kedvenc placcomon, a nagyszínpadnál kezdek, ahol a stáb már serényen munkálkodik. Hatalmas ölelésekkel ugrándozva megakasztom a munkafolyamatot, de nem bánják hiszen pontosan egy éve már hogy utoljára találkoztunk.

A kötelező körök (szállás, karszalag) teljesítése után már a fűben üldögéltem mikor a fesztivál nyitányaként a Freak Fusion Cabaret színházi előadásának örvendhettünk, akik amellett, hogy tehetségesek, a humoruk is lehengerlő. Nem mondom, hogy nem örültem volna egy tavalyihoz hasonló nagyszínpados shownak, de örültem, hogy idén is találkozhattunk velük. Ezután pedig eljött az ideje annak, hogy felcsapjam a programfüzetet. A 2019-es Zajos nosztalgia ekkor csapott arcul igazán, ekkor tudatosult, hogy igen, valóban újra lesznek a szuper magyar zenekarok mellett külföldi fellépók is.

Egy kedves emlékeket felelevenítő séta után észbekaptam, hogy a Nagyúr nagy lendülettel el is kezdte ezt a kiváló 4 napos “ünnepet”. A zenekar megalakulásának első koncertjét adta a fesztiválon, énekesük meg is köszönte a fesztivál főszervezőjének Varga Balázsnak a bizalmat. Az egyik legzseniálisabb terület (Kacsatónia) felé közeledve konstatáltam, hogy a Hunor vezényelte Feed the Mogul vette birtokba az Osztálykirándulás színterét.

Első produkcióként ezután Zselenszky Tamás (Nap) egyszál gitáros előadását hallgathattuk meg. Ami után és közben -nem túlzok- nem jutottam szóhoz. Libabőr, könnyek és időutazás. Ott találtam magam ahogy 15 évesen a menta színű -igen pontosan emlékszem- ágyon fekszem, üvölt a fejhallhatómból az ‘Eleven Hold‘ és a falat bámulva elmélkedem az akkor még ismeretlen jövőn. Ez kérem szépen eszméletlen élmény volt. De nem csak nekem. Ahogy körül néztem láttam, hogy mindenkit elvarázsolt. Feszült figyelemmel és tisztelettel figyelték Tamást. Igaz a közös éneklést nekünk még gyakorolni kell, de majd jövőre!

Apránként de annál nagyobb lendülettel tértem vissza tizenéves emlékeimből, már kapkodtam is a virgácsaimat hiszen ismét tiszteletét tette Makó Dávid (The Devil’s Trade), ráadásul egy nagyzenekaros felállásban. És meg kell hagyni milyen jól tette! Ott álltam tátott szájjal és egy “ősi” érzés kerített hatalmába. Emellett eszembe juttatta, miért is kezdtem el előzenei produkciókat megörökíteni a fényképezőgépemmel. A nagy mélységek és magasságok után a Delta színpadon fellépő Analog Balaton vissza is táncoltatott a valóságba. Olyannyira, hogy már a Grand Mexican Warlock a tőlük megszokott módon zúzott mikor feleszméltem. Eszméletlen erős kezdés volt ez hölgyeim és uraim. Így méltóbb lezárása nem is lehetett volna az első napnak, mint a Törzs zenekar koncertje. Az a mély alázat és tisztelet ahogy ezek az urak zenélnek, egyszerűen gyönyörű, ráadásul még egy új számot is meghallgathattunk tőlük.

A második nap reggelén -akarom mondani délelőttjén- a kávémat szürcsölgettem feltérképeztem milyen iszonyú jó OFF programok várnak rám a napokban. Kipróbálhattam a szítázás “ősi” művészetét, a Budapest Bike Maffia jóvoltából. Illetve ugyanitt egy szép hennát is varázsoltak volna rám, ha nagyon szerettem volna. Focizhattunk, jógázhattunk, ha volt rá erőnk. Lassításként pedig a Malter filmfesztivál keretén belül mozi élményekkel lehettünk gazdagabbak. Igaz a történetmesélésben nem tartok még a szombati, vagyis utolsó napnál, de most ki szeretném emelni a Black Nail Cabaret páros zenei workshopját. Ahol beavattak minket alkotási folyamataik intim részleteibe, Majd velünk együtt ezt a gyakorlatba is átültetve tapasztalhattuk meg -iránymutatásuk segítségével- milyen is a semmiből létrehozni a zenét.

Mindeközben már-már kezdetét vette a “kötelezően ajánlott” Run Over Dogs koncertje. A korai kezdés kicsit visszavetette a lendületet, de ahogy telt az idő a srácok egyre jobban belemelegedtek és a hangulat is annál jobb lett. Ezt a sebességet átütő erővel vitte tovább a Middlemist Red, akik még mindig nemzetközi szinten művelik a zenét. Épp, hogy oldalra néztem és meglepetésként ért mikor a délután igazi hangszerek tűntek fel. Ami ennek a kicsiny színpadnak a sokszínűségét mutatja, hanem a fesztiválét is hiszen a legkeményebb metál dallamokon át egészen a technoig tolódik a skála. Nos, ami ez után következett- Áron Andris And The Black Circle Orchestra jóvoltából- az érzés, hogy ahogy megáll az idő… a tömeg közepén állva körülötted eltűnik minden és egybeolvadsz a zenével. De ha nagyon pontos akarok lenni ez az érzés leginkább Apey szólólemezének dalainál, mint pl. Blue Veins-nél volt leginkább érezhető. Működött ez így is, a visszataps egyértelműen ezt igazolja. Indultam volna vissza a kisebbik porondhoz mikor hátulról valaki megfogta a vállam. Egy kedves ismerősöm volt -aki nem Áron Andris rajongó- rámnézett a teljes komolysággal mondta, hogy “Ha a fesztiválon ez az egy koncert lett volna akkor is megérte volna eljönni “Majd így folytatta: “Számomra ismeretlen zenészeket is tudok élvezni mert egyszerűen jó! “. Mi ez, ha nem hatalmas elismerés valakitől, aki most hallotta először a zenéjüket.

Amit pedig nem először -és reméljük nem utoljára- hallhatunk ezen az eseményen az nem más, mint a VHK. Zaj ugyanis nincs VHK nélkül. Égzengés, sámántánc, káosz, minden technikus álma. Aki ismeri annak nem kell bemutatni, aki nem az jöjjön és élje át élőben.

Miután egy kicsit vacogó éjszakai séta után a Kacsatónia fényinstallációját megtekintve lecsendesülten vártam a Belgiumból érkező Cocaine Piss (zseniális zenekarnév), a színpadhoz közelítve kaptam a hírt, hogy sajnos nem lesz koncert ugyanis a srácokat nem engedték be az országba. Picit aggódtam, hogy lehet ezt pótolni…ám ekkor következett a legzseniálisabb és legkreatívabb megoldás: Quixotic tökéletesen beállított hajával és csudafényes flitteres kabátjában megérkezett, és irigylésre méltó módon röpített minket el a 80-as évekbe. Hatalmas bulit csapott ez a srác. És ekkor a leheletnyit sem gyenge csütörtök még koránt sem ért véget.

Ugyanis az első nap korai ágyba dőlését be kellett bizony pótolni. No meg letesztelni mire is lehet mulatni a hajnali órákban. Kezdve azzal, hogy a világ legkedvesebb pultosa mérte az italokat miközben vicces történetekkel szórakozatott minket. Így repültek az órák a Mátra szívében. Mindez úgy, hogy közben a mellettünk igazi lemezek pörögtek, és szolgáltatták a minőségibbnél minőségibb muzsikát.

Emlékszem ahogy másnap a tópartot bámultam közben pedig kicsit fáradtan, de édes mosollyal mesélték nekem, hogy “Olyan sokat nevettem tegnap!” és hogy “Viccesebbnél viccesebb dolgok történtek, amik máshol tuti, nem történtek volna meg. ” Estére érezhetően nőtt a látogatók száma, illetve felbukkantak nagy örömünkre -már picit hiányoltuk őket- a bőrszerkós, láncokkal felszerelkezett kedvesebbnél kedvesebb figurák, akik az eseményre látogatók esszenciáját adják. Ez idő alatt a nagyszínpadon egy igényes szerb zenekar indította a napot, majd a kedvenc Entrópia Architektúra dübörgött és alapozta meg az este hangulatát.

Ezután átvándoroltam a fanyűvő részlegre, ahol a Pozvakowski zenekartól kaptam olyan élményt, hogy még most írás közben is szünetet kell tartanom. Egyszerűen elképesztő volt, Szavakkal leírhatatlan. Jobban is teszem, ha most egy a koncert után kapott üzenetet idézek: “Ez a Pozva leszakítja az arcod. Ilyennek kell lennie egy post-rocknak 2021-ben.” Csak egyet tudok érteni. Még sokkos állapotban, de már a fák között találtam magam, ahol az Urok nevű produkció vette kezdetét. A formáció nem mást, mint egy szerb fesztivál szervezőit rejtette magában, s minket tiszteltek meg azzal, hogy Magyarországon először bemutatják tanulságos előadásukat. Izgalmas volt látni, hogy igen is számít a mögöttes tartalom. Tudva, hogy az utolsó nap hajnala köszöntött rám, ezekkel a frenetikus élményekkel hajtottam álomra a fejem.

Még a szememet dörzsölgetve isteni finom kávémat kértem ki, a technikusok már az esti várva-várt produkcióra készültek. Ami igazi kihívást jelentett a napközben itt fellépő többi zenekar miatt is, de fáradhatatlanul dolgoztak, hogy minden rendben menjen este. Az eljövendő történelmi pillanatról jómagam keveset tudtam, de kedvenc legjobb koncerttippeket adó barátnőm kiokosított Kátai Tamásról és életművéről. Miután ismét lekéstem a stáb reggelit, magamba szívtam egy kis napfényt és meglátogattam kedvenc kacsáimat a tóparton. Még csak látótávolságban voltam, mikor kedvenc technikusom tájékoztatott, hogy lessem meg mi folyik az Osztálykirándulás területén. Szorgos léptekkel, még időben megérkeztem, és hála Istennek! Sosem szerettem igazán a koncerteket napfényben, de ebben a pillanatban ez mit sem számított. Csodás volt! Remélem lesz még alkalmam őket hallani élőben.

Aki még tiszteletét tette ezen a színtéren az a Kytaro (amit csak ajánlani tudok) és a Zaj eseményeken sokat megforduló Shell Beach új énekesükkel karöltve tépte a húrokat. Ahogy telt az idő egyre többen és többen lettünk, a hely egyre kisebb, a sorok egyre csak kígyóztak. Még a fák körgyűrűjében álltam mikor érkezett az infó: történetében először teltházas a fesztivál! Ennek annyira megörültünk, hogy egyből koccintottunk egyet Zéróra. A Freakin’ Disco már bemelegítette a nagyszínpadot és már érkezett is Romániából a Dordeduh. Majd leesett az állam. A zenén felül imádtam mikor az énekes megköszönte a technikusoknak a munkájukat, mindezt MAGYARUL. A közönség a koncert végeztével sem tágított a helyszín elől. Sőt csak többen és többen lettek. Nem tudom láttam e már ennyi embert a színpad előtt. Valószínűleg nem. A levegőben pedig érezni lehetett a feszültséget a szemekben pedig látni a várakozás izgalmát. Némi csúszással igaz, de kezdetét vette az, ami ezelőtt még sehol. Kátai Tamás életművének manifesztációja. Tényleg történelmi pillanatnak voltunk tanúi. Kicsit olyan volt mintha az ég és a tenger szólalt volna meg a hold fényében. Az emberek meghatódva énekelték a dalszöveget mintha csak magamat láttam volna a kedvenc zenekarom koncertjén igaz nekem csak 5 évet kellett várnom rájuk. De ezek az emberek legalább 20 évet vártak arra, hogy ez megtörténjen. Elképesztő volt ezt látni.

És hogy miért is írtam le mindezt ilyen részletesen? Mérhetetlen késztetést éreztem arra, hogy megosszam veletek, én milyen jól éreztem magam, így, ha valaki elolvassa hátha kedvet kap arra, hogy egyszer, a saját bőrén tapasztalja meg milyen Magyarország legzseniálisabb fesztiválja, ahonnan nem akar majd hazajönni. Ami pedig még ennél is fontosabb talán, hogy aki ott volt (azon kívül, hogy ott volt) nem tudta megrázni azok kezét, akik mindent lehetővé tették, hogy megtörténjen. Nem tudták a szemükbe mondani vagy megölelni őket. Így gondoltam most az ő nevükben is leírom. Rettentő hálásak vagyunk mindenkinek, aki bármiben segített, hogy ez megtörténhessen és itt most kiemelném -ha megengeditek- a technikai stábot. Hiszen nélkülük egy koncert sem szólalhatott volna meg. Ők azok, akik fáradhatatlanul dolgoznak, hogy mi jól érezhessük magunkat. Ők azok, akik mindent megoldanak anélkül, hogy mi észrevennénk. Ők, akik elsőként érkeznek, majd utolsóként távoznak. Ők tartják életben az álmainkat. Ők a mi embereink. Egy szó, mint száz: minden tiszteletem a zeneiparé!

A képek a szerző munkái, és azokat az embereket mutatják be, akik nélkül nem jöhetett volna létre a fesztivál.

Borítókép: Bands Through The Lens

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

PLAYLISTEK