Ezek voltak a KERET eddigi szülinapjai, sorrendben
május 10, 2022

Senki nem szeret szó nélkül elmenni a szülinapja mellett, mi is sokszor kerültünk az életet kimaxolni akaró 16 éves tinilány szerepébe, aki méltó módon szeretné megünnepeltetni magát a nagyon széles baráti társasága előtt. És ahogy Jessica se kapta meg mindig azt a türkizkék lambot, amit kinézett magának, nekünk se volt minden évben fenékig tejfel a szülinapunk, voltak azonban csodálatos pillanatok is bőven, amikre örökre emlékezni fogunk. 

Következzenek az elmúlt szülinapjaink, sorrendben, a legrosszabtól a legjobbig, a KERET alapítójának, Kocsis Andrisnak a szubjektív visszaemlékezései alapján. 

9. Kilencedik szülinap, 2021

A KERET szülinapja eredetileg február végére esik, azért szoktuk májusban ünnepelni, mert akkor már nincs olyan hideg, jobb kedve van mindenkinek, és valahogy így alakult az évek során. Tavaly azonban februárban még bőven tartottak a covid lezárások, és konkrétan a születésnapunk után jutott eszembe, hogy betöltötte a kilencedik évét a blog. Buliról itt már nem is álmodoztunk.

8. Szülihét, klubfesztivál, 2019

Mi a KERET blognál nagyon szeretjük a béna szóvicceket, és miután egy “Szülihat” nevű esemény után eltelt egy év, magától értetődő volt, hogy a szülihét koncepcióját le kell csapni, így hétfőtől vasárnapig, minden napra szerveztünk valamilyen kis eseményt Budapesten. Nagyon szerettük régen a Rakéta Fesztivált, egy kicsit ezt akartuk volna feleleveníteni, és bár voltak jó pillanatok, pl. meglepetés Csaknekedkislány koncert a régi Gólyában, zenekaros focikupa vasárnap a hideg szélben, a hét végére annyira elfáradtunk, hogy megfogadtuk, hogy soha többet nem fogunk egész hetes programot csinálni. Kicsit méltatlan az utolsó előtti hely, de mégis ez érződik helyesnek.

7. Szülinyolc, Dürer Kert, 2020

A Szülihét katasztrófája után úgy döntöttünk, hogy visszatérünk a tuti formulához, és újra az egész régi Dürer Kertbe visszük a szülinapunkat. A májusi esemény sorsát a márciusban kitörő covid pecsételte meg. Különösen szomorú két okból, egyrészt a régi Dürer Kert a legtökéletesebb helyszín a KERET szülinapra, őszintén: azóta se találtunk jobbat, és ez lett volna az utolsó lehetőségünk ott lenni. Másrészt epekedve vártuk, hogy fellépjen a Felső Tízezer ezen a bulin és eljátszák a 2020 című számukat. 

6. Második szülinapi buli, Gozsdu Manó Klub, 2014

A második éves fennállásunk ünnepe így visszatekintve megmosolyogtató volt. A nagyjából 150 fő befogására alkalmas Gozsdu Manó Klubban, tartottuk, ahol a Middlemist Red volt a fő fellépő, akiket egy Recorderből kimásolt bioval mutattunk be a leírásban, mert akkor még be kellett mutatni őket, az előzenekar pedig a KERET blog másik alapítójának az Arctic Monkeys tribute zenekara volt (tényleg!), 800 forint volt a belépő, és ha jól emlékszem a személyimmel szeleteltük fel a szülinapi vegán répatortát a backstage-ben, mert sehonnan nem tudtunk szerezni egy kést.

5. KERET SZÜLIN4P, Müszi, 2016

A KERET blog mindig is nagyon szerette a Müszit, amikor elkezdett a hely kialakulni, és buliztatásra alkalmas lenni, egy percig sem gondolkodtunk, hogy oda vigyük az éves zsúrunkat. Két teremben mentek a koncertek, fellépett többek között az Agavoid, a Puma Danger és a Kaktus is. Ezen kívül volt egy kis akusztikus színpad is az egyik folyosó mentén. A szervezésben a Middlemist Redes Deli Soma segített nekünk a Müszi részéről, aki a buli végén DJ-zett is. 

4. Harmadik szülinapi turné, Pécs, Kecskemét, Budapest, 2015

A harmadik szülinapunk alkalmából egy három állomásos turnét vállaltunk magunkra, aminek a felbújtója és az legfőbb leszervező embere Czeglédy Szasza volt a Run Over Dogs-ból. Mint ilyen, ők voltak a fő fellépői is az estéknek, előzenekar a Puma Danger volt, különleges vendég pedig a The Midnight Barbers, akik az Egyesült Királyságból csatalkoztak be a turnénkba. A legkirályabb része az egésznek az volt, amikor Kecskeméten voltunk, a Run Over Dogs és a Puma Dangeres fiúk szülővárosában, a ROD saját helyén, a legendás Garden Studioban, ahol tetemes mennyiségű alkohol elfogyasztása mellett találtunk időt forgatni is a Midnight Barbers-es srácokkal is.

3. KERET Szülinap a Tagnál, 2013

A legelső szülinapunkon, mint kis hamvas barackok, csak álltunk, mint aki még soha nem szervezett semmit, hogy valamit azért mégiscsak össze kéne hozni. Valahogy képbe került Szemző Áron, aki akkor egy pálinka márkának volt a nagykövete, és ebben a minőségében volt egy “bulikérója” a belvárosban, ahol felajánlotta, hogy megtarthatjuk a bulinkat. Alapvetően zártkörű volt, barátokat, és olyan zenekarokat hívtunk meg, akik akkor közel álltak a bébi KERET bloghoz. Konkrétan megtaláltam a szervezős facebook csoportot, benne a zenekaros vendéglistát, és nem bírom ki, hogy ne osszam meg veletek, ezt nézzétek: Anna & the Barbies (5), Blahalouisiana (5), We Are Rockstars (4), Hómarciék (3), Mary Popkids (6), Carbovaris (4), The Bras (5), Radio Panic (2), Hangmás (5), Fran Palermo (7), The Hated Tomorrow (4), Quarktett (3). Forgattunk egy aftermoviet magán a bulin, azonban utólag derült ki, hogy végig kontaktos volt a mikrofon és semmit nem lehetett hallani az egészből. Ez egyébként meglepően sokszor megtörtént a fennállásunk során. Nagyon kis aranyos buli volt, nem mondanám feltétlenül egy nagy megmozdulásnak, azért került ennyire előre, mert hát mégiscsak innen indult minden.

2. KERET 5zülinapi turné, Pécs, Debrecen, Müszi, 2017

Az ötödik születésnapunk az előző két év legjobb elemeit ötvözte: három állomásos turnéra indultunk, melynek a fő eseménye a Müsziben volt. Már akkor se volt semmi, de így visszatekintve igazán decens line-up jött össze: a vidéki állomásokon Pécsett a Mayberian Sanskülotts volt a fő fellépő, Debrecenben a Csaknekedkislány, a pesti esten pedig sokan mások, például az előző kettő mellett zenélt a Platon Karataev, a Dope Calypso, a The Keeymen, a The nobody elses is. Ekkoriban kezdett el velünk dolgozni a mai magyar zeneipar egyik legcsodálatosabb embere, legkreatívabb programszervezője, Jezerszky Viki, akivel aztán sok szép év, egy házasság, és még sok nagy buli követte egymást.

Ha jól emlékszem, itt lett először akkora teltház, hogy káosz alakult ki a beengedés körül, ami helyzetet elég kényelmetlen volt menedzselni folyamatosan három emeletet le-fel rohangálva, de még így is megérte, elképesztően jól éreztük magunkat, akkor és ott azt hittük, ezt már nem lehet überelni, míg nem…

1. KERET Szülihat, 2018

Annyira sokan voltak előző évben a Müsziben, hogy nagyobb helyszínt kellett keresnünk, a Dürer Kert már nem emlékszem pontosan, hogy került képbe, de akkoriban elég nagyokat mentek a Tilos Maratonok, és talán akkor már a Vanishing Point is megmutatta: elég fasza egészestés, egész Düreres bulikat lehet szervezni, ha az ember belerakja az effortot. Így hát nekiestünk a KERET blog történetének addigi legnagyobb vállalásának, egy 3+1 termes minifesztiválnak, ahol az előző évből visszatért a Dope Calypso és a Csaknekedkislány, továbbá olyan előadók léptek színpadra, mint a Galaxisok, a Gustave Tiger, az Analog Balaton, a Felső Tízezer, a Slow Village, és még nagyon-nagyon sokan mások. Közel teltházas lett a Dürer, imádtuk az egészet az elejétől a végéig és a mai napig emlegetik ezt a bulit nem csak a KERET blogosok, hanem nagyon sokan mások is. 

+1 X. SZツLINAP

Idén a tizedik szülinapunkat ünnepeljük a Turbinában, egy klasszikus felállásban: egész este, a hely mindkét termében, egymásnak adják majd a fellépők a kilincset. Színpadra áll HOLI, Barkóczi Noémi, a Felső Tízezer, a Human Ramen, a Berriloom and the Doom, a Hocuspony és az Agavoid is. Ide kattints az eseményért, elővételes jegyeket pedig itt tudsz venni