Megjelent a Mindig kések, de hozzád jókor indultam. Barkóczi Noémi legújabb lemeze hű a hagyományokhoz: minden elénekelt szó kristálytisztán érthető és minden eljátszott hang andalító, mégsem dallamtalan, vagy nehezen megjegyezhető. A dalszövegek átgondoltak, és célba érnek – még akkor is, amikor együgyűnek vagy jelentéktelennek álcázzák magukat. Legújabb interjúnk, az új album dalai által inspirált kérdésekkel igyekszik viszonyulásain, gondolatain, vagy éppen felmenőin keresztül bemutatni az alkotót.
A sétáló főnévként érdekes megoldás, talán éppen ezért ragadta meg rögtön a fantáziámat. Azon gondolkoztam, hogy mi minden jellemezheti azt, aki sétál és eszembe is jutott pár dolog. Lassú, de halad. Bármerre mehet, mindent lát és kapcsolatban van a napi, emberi problémákkal, hiszen az utca kövére lép. Közel áll hozzád ezek közül valami?
Tök szép a gondolat. Haladni igyekszem – az eléggé a részem –, nem akarok megragadni egy-egy szituban, vagy működésmódnál. Mindig keresem magamban, hogy merre tudok fejlődni – szerintem ez néha nagyon idegesítő a környezetem számára. Ilyenkor analizálok, sorra veszem, hogy most min dolgozunk, miben megyünk előre. Zenében például furcsa is volt, hogy nincs akkora váltás, mint az első és a második album között. Meg is kellett magammal beszélnem, hogy annak is van létjogosultsága, ha abban a mederben haladunk tovább, amiben már járunk egy ideje.
Térjünk át az emberi problémákra, hiszen több érdekes felvetésed is elhangzik a Sétálóban. Például az, hogy a szebbek kirepülnek.
Amikor a dalt írtam, két nagyon jó barátnőm költözött ki külföldre rövid időn belül. A bőrömön éreztem, hogy itt valaminek vége van, a bennem kavargó érzéseket pedig sokáig vizsgálgattam. Egyrészről volt bennem drukk, hogy nekik sikerüljön, közben pedig nagyadag keserűség is, hogy bassza meg, én meg itthon maradok. Ilyenkor nyilván elbizonytalanodsz, abban is, hogy te miért vagy még itt. Aztán egy másik érzés erősödött fel bennem: elkezdtem magamban jobban védeni ezt az országot, ami tök fura, mert amúgy sokat beszélünk róla, hogy mi a rossz.
A klip pedig lázadás a rossz dolgok tudomásulvétele ellen. Télen forgott, és csak azért is Balaton, csak azért is frizbizés meg búvárszemüveg. Ez nekem azt jelzi: nem engeded, hogy rád üljön az a bizonyos bánat.
Abszolút így van. Dumáltunk előtte Bakos Barna és Hevesi-Szabó Lujza rendezőkkel, gyűjtögettük, hogy kinek mi jut eszébe az itt maradásról. Ilyen szempontból ez egy jó közösségi gyakorlatnak is beillett, mert mi itt vagyunk, tehát tudunk erről beszélgetni. Végül kialakult bennünk egyfajta dac, hogy „jó, de akkor én nem fogok itt sírni folyamatosan” – ez jelenik meg a klipben is.
Sok-sok apróságot észreveszel, dalba foglalsz. Ahogyan egy fényfolttól, vagy maszattól búcsúzkodsz felmerült bennem, vajon mennyire nehezen tudsz fejezeteket lezárni az életedben?
Hm, ez jó kérdés, azt mondanám, hogy változó. A saját kis lakásomat, amiről például ez a dal szól, nehezen engedtem el. Általánosságban talán nem esik nehezemre fejezeteket lezárni, de ami a szívemhez nő, az számomra tényleg fontos.
Ahogy hallgattam a számokat, többször találkoztam metaforikus ellentétpárokkal, mint amilyen a viharsarok – Balaton, a koranyár – koravén vagy a sétál – ül. Ez a kettősség benned is létezik?
Ez amúgy most tök béna, főleg azért, mert nem szoktam horoszkóppal foglalkozni, de ikrek vagyok, és gyerekkoromtól kezdve arra emlékszem, hogy a csillagjegyem mellett mindig ott volt, hogy nagyon szélsőséges, nagyon kettős. Szerintem ezt a hullámzást a magaménak is érzem, de mindig megpróbálom kiegyenesíteni, hogy ne legyenek akkorák a völgyek és a hegyek.
Ezek szerint nem szereted, ha az érzelmeid ide-oda sodornak?
Én ezzel úgy vagyok, hogy inkább legyek jól. Szóval, ha egyszer annyira rendben lesz minden, hogy nem lesz kedvem zenét írni, akkor ez van, nem akarnám beáldozni a mentális egészségemet dalokért. Egyébként a legtöbb dolgot akkor figyelem meg, amikor „egyenletes szinten” tartom magam, ha dobál az élet, nem tudok dalt írni.
Az emberi lét egyik legnagyobb tragédiája a kapcsolatainkban hordott lehetőségek totális kiaknázatlansága. Ragyogó lehetne a másokkal töltött idő, ha meglenne a képességünk arra, hogy kifejezzük magunkat, és azt mások képesek legyenek maradéktalanul megérteni. A Mintha értenék című dalból erős vágy érződik át ezzel kapcsolatban. A zenealkotás segített megérteni, hogy hogyan lehetnének jobbak a kapcsolataink?
Nem tudom, hogy a zeneírás mennyire ébreszt rá ilyesmire. A zenélés körül van szerintem egyfajta pátosz, aminek sokszor maguk a művészek a kiváltó okai. Arról ritkán esik szó, hogy önmagában zenét csinálni, dalt írni meg előadni, tök romboló dolog is lehet. Annyit viszont el tudok mondani, hogy a dalírás révén megfigyelek belső folyamatokat és jobban látom a környezetemet. Kíváncsiságot ébreszt bennem, egyrészt másokkal, másrészt magammal kapcsolatban. Nagyon hosszú ideje járok önismereti csoportba is, így csak a dalírással nem biztos, hogy előrébb léptem volna ezen a téren, de az biztos, hogy egy jó adalék.
Az új lemezen van egy nőket érintő történelmi kitekintő. Ilyennel már a Dolgom volt albumon is találkoztam, ahol a saját családod emblematikus nőalakjai előtt tisztelegsz. Van olyan időpillanat, amiben kimondottan hatalmasnak találod a női szerepkört?
Azt hiszem, a nagyszüleim generációja. Ebbe van is betekintésem, mert az apai nagymamámmal sokat beszélgetek mélyebben. Benne látom azt a fajta keménységet, amit én nagyon tudok irigyelni, amivel kapcsolatban azt érzem, hogy belőlem hiányzik. Ilyenkor arra szoktam gondolni, hogy én mit kezdenék akkor, ha itt bármi para lenne, miközben ők a jég hátán is…
Mégis van benned bátorság, írsz, vállalod a gondolataidat, előadsz, kiállsz a tömegből – ezt is lehet egyfajta keménységként értékelni.
Igen, lehet, hogy hajlamos vagyok magamat alábecsülni, talán mert megélem belül azt is, amikor be vagyok szarva, viszont az tény, hogy utána meg szoktam ugrani a feladatokat. De azt is tudom, hogy a nagyszüleim életében volt egy csomó bizonytalanság, miközben mama felnevelt három gyereket, vitte a háztartást és tanárként dolgozott. Ez kontrasztos azzal szemben, hogy felmegyek a színpadra és énekelek. Persze lehet, hogy „hasonló izmokat erősítek”, de azért érzetre sokkal triviálisabban tűnik az, amit én csinálok.
Többet is megtudhatunk azokról a téged inspiráló nőalakokról, akiket az Annyi Vér című számban felsoroltál?
Dédivel indul a sor, róla például nagyon sokáig nem tudtam, hogy milyen élete volt. Csak annyi maradt meg bennem, hogy kicsi koromban aranymaszatnak hívott. Az persze körbejárt a családban, hogy nagyon kemény nő, de ennyi volt róla a képem. Pár éve aztán elmesélte a mamám, hogy dédike a háború alatt született és nagyon hamar teljesen elárvult. Egy rokon nevelte fel, közben pedig elkapott egy súlyos betegséget – úgy volt, hogy meg is hal –, ezért kirakták a pajtába azzal, hogy „vagy túléli, vagy nem”. Ha valaki egy ilyen sztorival a háta mögött nem igazán ölelgeti a gyerekeit, vagy nagyon határozott, akkor megérted, hogy mi az oka. A gyerekei valószínűleg elég sok hiányt szenvedtek el, amiért dédmama is annyi hiányt elszenvedett.
A mamádról már meséltél, de édesanyád is helyet kapott a dalban.
Anyuék családjában a fiú volt „a gyerek”, a lány az meg a „hát az is van” – de az olyan mindegy. Így kislány korától kezdve azért küzdött, hogy legyen ő is olyan fiú, mint a bátyja. A nőiességet – szerintem – nem is annyira becsülte sokáig, azt nem tudom, hogy most hogy van vele. Én ezt átvettem és úgy nőttem fel, hogy a fiús lányságot tartottam ideálisnak, ezzel együtt persze jóadag internalizált szexizmust is magamra kaptam. Nagyon sokáig – még kamaszként is – azt magyaráztam, hogy elsősorban ember vagyok és nem nő. Az utóbbi 10 év munkája, hogy most nem érzem azt, hogy ez egy rossz dolog, de ebből jövök.
A régi nők inspója mi volt?
Az egy sokkal elemeltebb példa. Nemes Nagy Ágnesnek jelent meg nemrég egy gyönyörű versgyűjteménye levélrészletekkel és rengeteg sok fotóval. Nekem nagyon-nagyon tetszett és a képeket nézegetve láttam rajta egyfajta büszkeség-tartás elegyet, ami megfogott. Kontrasztos amellett, hogy ma mit mutatunk magunkról általánosságban nőként, fotókon. Akkoriban még nem érezték szükségét annak, hogy úgy csináljanak, ahogy amúgy nincsenek.
A Fényfoltban nem a szavakkal leírt pillanat a lényeges, hanem az, ahogyan kezeled a jelentéktelent. A dal összessége hordoz valamilyen univerzális tanulságot. Tudatosan törekszel rá, hogy ne legyen mindig konkrét az üzenete egy zeneszámnak?
Nagyon, és tök izgi, minden, amit mondasz, mert látom, ahogy benned már továbbmentek ezek a dalok, és bíznék benne, hogy mindenkivel „ilyet” csinálnak. Ez persze befogadótól is függ, de nagyon örülök, amikor megtörténik. Arra próbálok figyelni, hogy ne legyen se túl primer, se túl elvont egy szám. Szeretek azzal játszani, hogy valamit kimondok, valamit pedig csak érzékeltetek, úgy érzem, hogy ez az én terepem.
Hogyan tekintesz most, a megjelenés után erre az albumodra?
Nagyon furcsa érzés, még nem volt lemezbemutató, úgyhogy egyelőre csak ehhez hasonló beszélgetéseim vannak. És ez tök jó, mert amúgy hajlamos vagyok azt érezni, hogy ezt most kiraktuk, aztán jön a csend és a légüres tér. Szóval érdekes, mert ez egy változás, de nem érzed, hogy valójában az.
Mivel foglalkoztál a két lemez megjelenése között?
Adtunk ki például kislemezeket és tagcserékkel is szembe kellett néznünk, ami elég megterhelő folyamat, visszaveti a haladást. Ilyenkor arról szól a próba, hogy újratanuljuk, amit előtte csináltunk. Mindeközben leültem dalt írni több-kevesebb sikerrel. Működő dolognak tűnik, hogy elmegyek, és pár napot ezzel töltök, egyedül. Ezt szeretném a jövőben többször is megcsinálni. Rájöttem, hogy az unalom nagyon kell, így képes vagyok észrevenni, hogy egyáltalán mi foglalkoztat. Direkt unatkozni persze kényelmetlen.
Lehet, hogy kényelmetlen, de attól még mehet jól.
Ilyenkor próbálom magamat mindennel szabotálni. Balatonon voltam ősszel és télen, letiltottam az alkalmazásokat a telefonomról, hogy semmit ne tudjak használni, mire azon kaptam magamat, hogy egy kajálda menüjét olvasgatom extra hosszú ideig. Szörnyű!
Bakeliten vagy kazin elérhető lesz az album?
Egyelőre csak CD-n és kazettán. Nagy örömöm, hogy a Rumi Zsófi által tervezett grafikai világ most egy kicsi inzert, azaz zine formájában benne lesz a tokban, amin szerepelnek a dalszövegek is. Bakelitet nagyon szeretnénk, ez mindig visszatérő kérdés, viszont drága. Talán egy crowdfunding segítségével most végre el is kezdjük a gyűjtést.
- Barkóczi Noémi lemezbemutató koncertje a Magyar Zene Házában lesz április 3-án. Jegyekért katt ide.
Fotók: Látos Márk