Átrágtam magam az Euróvízió döntősei között, hogy nektek már ne kelljen
december 14, 2014

December 8 és 12 között tizesével mutatták be európa legnagyobb meleg bulijának, vagy ahogy Gundel Takács Gábor fordította tavaly „egy igazi macsós bulijának”, az Eurovíziós Dalfesztiválnak a Magyar elődöntőseit.

Ahogy arra a Comment:com nagyon találóan rávilágított, míg a kormány reklámadóval sújtja az RTL klubot, egyebek mellett azzal az indoklással, hogy kulturálisan sekélyes tartalmat mutat a nézőknek, az állami televízó, A Dal című műsorának szereplői idén is főleg celebek, vagy megavoicefactorosok vagy celeb megavoicefactorosok közöl kerültek ki. Íme egy lista néhány értékelhető produkcióról, a teljes mezőnyt itt találjátok, megtekintéséhez erős idegzet ajánlott.

Boggie – Wars For Nothing

Imádom, amikor a hazai zenészek halálosan rápörögnek az eurovízióra, és a csöpögős művészkedéstől nem látják, hogy a nemzetközi verseny legnagyobb sztárjai orosz nagymamák, ukrán transzvesztiták és egy szakállas osztrák nő volt. Boggie – akinek egy éve a klipjét elég amerikai kütyüblog osztotta meg ahhoz, hogy a magyar híradókba bekerülhessen vele – dala nagyon cuki, de egyáltalán nem a fesztiválra való.

Ív – Fire

Egy olyan előadótól, aki egy fotózáson, egy tévés szereplésen és egy, a YouTube-on alig fellelhető dalon kívül nagyon mást nem tud felmutatni, nem szabad csodákat várni. Ettől függetlenül a ‘Fire’ című szám – a szövegíró és a producer munkáját dícsérve – nem annyira rossz, egész fülbemászó, még mindig nem való a fesztiválra, de az összes pop közül talán még ez a legjobb.

https://www.youtube.com/watch?v=tCF4mEMV4wQ

Passed – Mesmerize

A YouTube kommentek alapján egyesek a Clean Bandithez, mások MØ-höz hasonlítják a Passed ‘Mesmerize’ című dalát. Az mindegy, hogy teszik ezt pozitív vagy negatív szájízzel, mert alapvetően a zenekar megjelenése és hangzása nem sokkal rosszabb, mint a nevezett előadóké. Azonban az alig pár hónapos formációnak a modernkori tándalfesztivál debüt vagy nagyon súlyos hipszter irónia, vagy csúnya byealexing lesz a vége.