Bármilyen hihetetlen, az Esti Kornél zenekar idén tíz éves. A kerek évfordulót pénteken, az Akváriumban ünneplik meg a srácok egy nagyszabású koncert keretében. Ennek apropóján beszélgettünk Bodor Áronnal, Lázár Domokossal és Horváth Kristóffal múltról, jelenről és jövőről.

Hogyan érzitek magatokat így a koncert előtt két nappal?

D: Nagyon izgatottak vagyunk. Nyilván ez az elmúlt pár hét abszolút arról szólt, hogy jól felkészüljünk a koncertre, ez arra is jó alkalom volt, hogy rendszerezzük kicsit a dolgainkat. Csomó régi dalt, felvételt elővettünk, találkoztunk sok régi ismerőssel… Elég pörgős és fárasztó időszak volt, de nagyon pozitívan éltük meg.

Á: A jelenlegi hajrát talán úgy tudnám a legjobban összefoglalni, hogy ha egy óráig nem nézem meg a Facebook-fiókomat, kapásból legalább öt értesítés fogad a koncert szervezésével kapcsolatban. Nem szoktunk izgulni – én legalábbis -, de most van bennem egy kellemes kis gyomorbizsergés.

K: Ez a legnehezebb pont szerintem, amikor pár napra vagy a koncerttől. A nagy részén már túlvagy, a próbák lementek, a setlist összeállt, készül a vizuál, és legszívesebben már ott lennél. Közben meg nem várom, hogy véget érjen ez az időszak, mert tök jó volt készülni.

Most, hogy újra elővettetek régi anyagokat, hogyan látjátok tíz év távlatából az eddigi munkáitokat? Van valami, amit másképpen csinálnátok?

D: Persze, visszatekintve sok dolgot csinálnék másképpen. Természetesen nálunk is megvoltak a gyerekbetegségek, mint minden zenekarnál, mikor elkezdtük tizenhét évesen. Néhány régi dalunkon eléggé érezhető a kamaszosság. Mai füllel hallgatva ezeket a dalokat jó pár dolgot másként oldanék meg bennük. Mondjuk azért alapvetően szerintem jól csináltuk azt a részét, hogy mindig hittünk abban, hogy jó az, amit alkotunk. Sohasem volt cél, hogy rádióbarát dalokat írjunk, nem mentünk rá különösebben a fogyaszthatóságra.

K: Visszanézve persze látszódnak a kezdeti hibák, viszont a Kornél elmúlt tíz évét tekintve a zenekar minden anyaga pontos lenyomata annak, ahol éppen tartottak a tagok. Ugyanúgy benne van az életműben a tinédzser, aki a haverjaival összehoz egy zenekart a garázsban, és ugyanúgy látszik a mostani lenyomatunk, ahogyan egy húszas évei közepén járó, viszonylag sok mindent átélt ember gondolkozik a világról.

Tehát a popularitás kérdése nálatok abban megáll, hogy nem hagyatkoztok a külső nyomásokra?

Á: Nyilvánvalóan ezen a szinten már nem tehetjük azt, hogy a közönség igényeit teljesen figyelmen kívül hagyjuk, de alapvetően magunknak játszunk, és élvezzük. Sohasem terméket akarunk előállítani, amit eladunk, hanem dalokat szeretnénk írni, amikben örömünket leljük.

D: Úgy gondolom, hogy a világon nincs olyan zenekar, aki bevallaná, hogy az alkotásai teljesen a közönség igényeinek kiszolgálását célozzák meg. Mi sem valljuk be, mert mi tényleg nem ilyen zenekar vagyunk! (nevet) Másrészt az jutott eszembe, hogy azért ez elég érdekes dolog, mert minket viszonylag keveset játszik a rádió, mégis folyamatosan nő a közönségünk, ellentétben néhány olyan zenekarral, akiket untig toltak a csatornák. Talán a popularitás nem feltétlenül abban áll, hogy hányadik helyen állunk egy játszási listán, hanem hogy mennyien jönnek el a koncertjeinkre. Ha ezt nézzük, szerintem az Esti Kornél egyáltalán nincs rossz helyzetben. Meg persze nekünk annyira nem volt nehéz dolgunk, mint például egy kísérleti elektronikus zenében utazó zenekarnak, mert a mi stílusunknak megvoltak a maga hagyományai a magyar nyelvű alternatív szférában.

K: Egy-egy dal populáris mivolta szerintem a saját közegünkön belül jön létre. Sokszor van úgy, hogy megírunk egy dalt, és úgy gondoljuk, hogy „hú, ez mekkorát fog ütni a koncerten”, közben meg nem, hanem éppen egy teljesen más dalról derül ki, hogy élőben rohadt jól szól, és a közönséget is jobban megmozgatja.

Változott bármiben az alkotási folyamatotok? Éreztek változást a stílusotokban?

D: Igen, visszahallgatva a régi szerzeményeinket éppen erre jutottam, hogy kezdetben eléggé hallatszott rajtunk, hogy milyen zenéket hallgatunk. Volt egy kis Quimby-Kispál beütése a dolognak, ami annyira nem is nagy baj. Szerencsére a későbbiekben elég jól megtaláltuk a saját hangunkat. Meg tudod, kellett négy-öt év ahhoz, hogy megtanuljuk produceri füllel hallgatni a saját dalainkat. Emellett, mikor Áron és Kristóf csatlakozott hozzánk, kapott a zenekar egy afféle keménységet, így egyre nehezebb beszorítani minket az alternatív skatulyába. Szóval igen, változott a stílusunk, mind zenében, mind szövegben.

K: Az alkotásbeli változásokra gyakorlatias példa az, hogy az első lemezen csomó olyan szám van, ami sokkal hosszabb, mint kellene, az ilyenekben szerintem sokat fejlődött a zenekar. A stílusbeli változásokhoz pedig hozzátartozik, hogy az internet által egyre több zenét hallgattunk, egyre több hatás ért minket. Nálunk például gimiben nagyon ment az Arctic Monkeys meg a Strokes, mostanra viszont sokkal szélesebb lett a paletta, így lett a mi ízlésünk is színesebb és sokoldalúbb.

D: Igen, az elmúlt tíz évben nagyon sokat változott az egész színtér, világszinten is. Például az Arctic Monkeys is tök más zenét játszik most, mint annak idején, mikor elkezdték. Szóval annyira mások lettek maguk a zenekarok, amik hatnak ránk, hogy ha mi ilyen mértékben nem is mentünk más irányokba, de ennek a hatása biztosan megjelenik a mi zenénkben is.

A magyar könnyűzenei viszonyok átalakulásából mennyit érzékeltetek, mennyiben volt kihatással rátok? Itt nem elsősorban a Petőfi Rádión eszközölt változtatásokra gondolok (bár ez a legszembetűnőbb), hanem inkább arra, hogy lényegében a megalakulásotokkor belecsöppentetek a magyar alternatív zene reneszánszába, ugyanakkor az utóbbi három évben újra visszaszorulni látszik ez a szcéna.

Á: A közönség tekintetében egyáltalán nem, folyamatos az emelkedés. A legtöbb koncertjegyet a tavaszi lemezbemutatónkra adtuk el, és a mostani évfordulós koncertre lassan kétszer annyi ment el eddig, ami nagyon jó érzés. Talán az is hozzátartozik ehhez, hogy nem akarunk annyira az alternatív közeghez tartozni, kicsit kilógunk belőle.

D: Amúgy más tekintetben mégis iszonyatosan érezzük, hiszen ha a gitárzenének tovább kitartott volna az a bummja, ami volt akkoriban, biztos vagyok benne, hogy még ennél is jobban állnánk. Mikor a Petőfi virágkorát élte, és feldobott sok magyar zenekart, például a 30Y-t, a Vad Fruttikot, vagy a Kaukázust, mi még nem voltunk annyira előtérben, viszont mire megjelentünk a horizonton, addigra elkezdődött ez a hanyatlás. Akkoriban kezdett el mindenki ilyen coelhós hip-hop izéket hallgatni 30Y helyett, ami szerintem nagyon rossz irányú változás, és ez elég durván kihatott a közönségünkre is. Viszont, visszakapcsolva Áronhoz, azok az emberek, akik így is szeretik a zenénket, tényleg nem divatból hallgatnak minket. Ha ezt nézzük, valamennyit nyert is ezzel a szcénánk, mert ugyan kisebb a közönség, de sokkal erősebb.

Mikor volt az első olyan pillanatotok, amikor úgy éreztétek, hogy ez jó lesz és sikerre vihetőek az elképzeléseitek?

D: Nekem egészen korán. Lehet, hogy érdekesen hangzik, de bennem mélyen talán akkor tudatosult ez, mikor megírtuk az első saját dalunkat. Kihallottam belőle, hogy ez igazából nem is sokkal rosszabb, mint más dalok. Rosszabb, de első próbálkozásnak egyáltalán nem volt vészes, és később, ahogyan elkészült a többi is, rájöttünk, hogy mi is tudunk jó zenéket és szövegeket írni.

Á: Mióta csatlakoztam az Esti Kornélhoz, mindig elégedett voltam azzal, ahol tartottunk. Talán az első nagy előrelépés az volt, mikor az első roadunkat felvettük. (nevet) Mert tényleg, az volt a vágyam, hogy az elsődleges dolgunkra tudjunk koncentrálni, ami a koncertezés, és ne kelljen hajnali négykor a ládákkal kínlódnunk.

K: Szerintem sosem aggódtunk azon, hogy el kell érnünk valamit. Minden próba, koncert, lemezfelvétel egy magától értetődő folyamat volt, talán olyan, mint amikor egy gyerek tanulgat járni. Mindig annak örülsz, ami éppen van, és tudod jól, hogy mindig van hová fentebb menni.

Á: Igen, én is így látom. Nem hatalmas lépcsőfokokon haladunk, hanem lépésről lépésre. Így ha kudarc ér minket, nem tudunk igazán nagyot esni.

A pénteki koncerten sok egyéb különlegesség mellett vendégeitek is lesznek, Likó Marcell (Vad Fruttik), Németh Róbert (Heaven Street Seven, Pegazusok Nem Léteznek) és Csernovszky Márk (Szagos Hörigekkók) személyében. Hogyan kapcsolódnak ők a zenekarhoz?

Á: Marci úgy került a képbe, hogy éppen Szolnokon játszottunk előttük, és a koncert után rádöbbentünk, hogy mindketten veszprémiek vagyunk, ennek örömére ittunk is néhány pálinkát. Mindig megörülünk egymásnak, mikor összefutunk.

K: Meg Marciékkal csomót játszottunk együtt, például a Budapest Parkban, ami jó lehetőség volt nagyobb közönség előtt is megmutatni magunkat, és persze hatalmas élmény is volt mindannyiunknak.

D: Németh Robival én a másik zenekaromban, a Pegazusok Nem Léteznekben játszom együtt, és az énekesváltásnál ő volt az egyik olyan ember, aki sokat segített. Csernovszky Márk pedig szintén egy régi barátom, egy hipertehetséges zenész. Ő zongorázni fog, és nagyon szép lett szerintem a két szám, amit összeraktunk vele. Lesz egy-két meglepetés, ami legyen egyelőre titok.

Így, tíz éves zenekarként és tapasztalt zenészekként mi lenne a tanácsotok egy kezdő zenekar számára, mit tartsanak szem előtt?

Á: Lassan, de biztosan! Ne akarjanak mindent egyből elérni.

D: Igazából úgy gondolom, hogy legyenek először dalok, és utána jöjjön az arculat. Mert mostanában úgy veszem észre, hogy rengeteg olyan zenekar van, akiknél nagyon profi a körítés, nemzetközi színvonalú az outfit, viszont meghallgatva a zenéjüket, semmilyen szinten nem találnak be. Nem újkeletű a dolog, velünk egy időben alakult zenekarok is beleestek ebbe, de általában elmondható, hogy koppanás a vége. Mondjuk, csak az önkritika kedvéért: nálunk pont az ellenkezője volt. Nagyon sokáig hiányzott az Esti Kornélnál az, hogy tudatosan tervezzük az arculatot, minden ilyet ösztönösen csináltunk. Nem is voltunk ebben a tekintetben különösebben trendik, mert mindig voltak nálunk sokkal jobban kinéző zenekarok… És helyesebb fiúk is vannak nálunk. (nevet) Inkább arra koncentráltunk, hogy mit szeretnénk a dalainkkal mondani, ami szerintem fontosabb egy alkotói közösség számára.

Mik a terveitek a hosszabb távú jövőre nézve?

K: Én most péntekig látok előre. Nyilván megvannak a koncertjeink dátumai és megvan, hogy a 2017-es évnek miről kellene szólnia.

D: Szeretnénk tartani azt a tendenciát, hogy kétévente kijövünk egy új lemezzel, szóval jövőre ráállunk az új dalokra, hogy 2018-ban megint új anyaggal jelentkezhessünk. Ezek mellett van az akusztikus műsorunk, amit szintén szeretnénk tovább vinni. Meg persze reméljük, hogy a klubkoncerteken és a fesztiválokon egyre többen jönnek el meghallgatni minket.

• Nem sok jegy maradt a nagyszabású koncertre, melyet péntek este az Akvárium Nagyhalljában rendeznek, vegyétek meg időben!

Fotók: Kirschner Petra