Együtt születni az albummal: itt a Valami Lesz első nagylemeze
január 17, 2025

Első lemezét premierezi a Kereten Ryan Lane és bandája, a Valami Lesz. Az album címe meg is egyezik a zenekar nevével meg nem is, hiszen azt Something Will Be-re, azaz Valami Lesz-re keresztelték, előrevetítve azt a kettősséget, amelyet egy nemzetközileg vegyes formáció törvényszerűen magában hordoz. 

A nyolcszámos indie rock albummal zeneileg egyébként oly hitelesen kaptak bele egy jól érzékelhetően elmúlt kor hangulatába, hogy az minden végighallgatott másodperccel bizonyítja: a naptár elromlott, mi pedig valójában valahol a 2000-es évek elején járunk. Bár az együttes véleménye szerint a lemez élőben kel igazán életre, a második, Sour című szám lehallgatása után mégis tökéletesen élő és elképzelhető kép, amint egy filctollal éppen visszacsévélt másolt magnókazettáról válnak le a dalok, és töltenek meg egy zugdohányzástól füstös, poszterekkel borított szobát – jó eséllyel egy szakítás után.

A kamaszkori szerelem elvesztése a kislemezes Dusk című számban mozgókép formájában rögtön meg is elevenedik, méghozzá nem is akárhogy: a Szelei Dóra által rendezett klipet 16 mm-es Kodak rollokra forgatták, hangulatával és bájával pedig megidézi a műfaj legjobbját, a Giuseppe Tornatore által rendezett 1988-as Cinema Paradiso-t, amelyben egy elkeveredett papírdarab miatt semmisül meg egycsapásra Salvatore és Elena szenvedélyes szerelme.

A Budapesten működő indie rock zenekarnak a Dusk-hoz készült kisfilmhez áll a legközelebb a fő üzenete is: mihez kezdhetünk, ha elveszítjük azt a valakit, aki a világot jelentette számunkra ebben az életben? Ezt a kérdéskört dolgozza fel a teljes lemez, ami a nehéz érzések érzéstelenítése nélkül próbálja eljuttatni a hallgatóit a feldolgozás folyamatáig.

A banda tagjai a megjelenés kapcsán elmondták: “Az elején azt hittük, hogy mi hozzuk létre ezt az albumot, de pontosabb lenne azt mondani, hogy az album hozott létre minket. Mindez a producerünkkel, Casey Cavaliere-rel kezdődött, majd egy sor közreműködő és mentor csatlakozott a projekthez, és megmutatták, hogyan lépjünk túl egy garázszenekar működési módján, és hívjuk elő magunkból azokat a zenészeket, akikre szükség volt ahhoz, hogy a korai demókból minőségi dalokat és felvételeket teremtsünk. Ennek a lemeznek a kiadása olyan, mint egy fejlődési folyamat lezárása, amely után a növekedésünk és a felfedezéseink egy új kezdőpontból folytatódhatnak. Ez egy nagyon kielégítő érzés.”

Az együttes frontemberének, Ryan Lane-nek nem cseng magyarosan a neve, ennek egyszerű oka pedig az, hogy az Egyesült Államokban, Arizonában született és nőtt fel. Magyarországnak viszont ő sem tudott ellenállni (ezt mi, kalandvágyból itthon maradottak nagyon is értjük), ezért először ide költözött, később – Ady Endre Fekete zongora című versének hatására – műfordításba kezdett. A Valami Lesz zenekarban Ádámosi-Sipos Szilárddal, Mátó Gergővel és Katona Bálinttal kiegészülve zenélnek együtt 2022 óta, dalaikat angol nyelven írják – leszámítva néhány sort –, de a magyar-amerikai kettősség nagyon is fontos szerepet játszik művészetükben:

“A lemez a zenekarunk két nemzetiségére két különböző ‘objektívként’ tekint, amelyek segítségével különféle jelenségeket vehetünk górcső alá. Minden dal ezt a perspektívát alkalmazza más és más témákra – például egy bizonytalan párkapcsolatra, egy elvesztett barátságra, az idegenség érzésére, a történelem egy alternatív, fanyar újraértelmezésére, és így tovább.”

Az album ennél már csak akkor lenne szebb, ha kézzel fogható formában is megjelenne, valami azt súgja, hogy ezek a trekkek bakelitre születtek.

A lemezt január 23-án a Turbinában mutatja be a négyes, az elmélkedős zenei elmerülésre invitáló anyag végigjátszása előtt pedig Hegyi Dóri (OHNODY) különlegesnek ígérkező performansza izzítja majd a hangulatot. Esemény és jegyek erre.

Fotó: Fábián Soma