Popzenészek, trapperek és metálosok barátkoznak össze az egyik legizgalmasabb új podcastben

Cikk

március 9, 2022

Jókay Kristóf

1061

Rengeteg zenei podcast indult az elmúlt két évben, de talán egyik sem olyan különleges, mint a Dűlő. Az alapötlet elég egyszerű, a készítők összeültetnek két a maga műfajában meghatározó, de egymástól nagyon különböző zenészt, hogy beszélgessenek. Az első évad 5 részből állt, lassan indul a következő, mi pedig ebből az alkalomból leültünk Annával és Kakassal, a műsör két készítőjével beszélgetni.

Mi volt a kedvenc interakciótok két vendég között?

Anna: Nekem amikor Schoblocher Barbi (Blahalouisiana) és Szurcsik Erika (Gustave Tiger, Unknown Child) megosztotta egymással a playlist-üket. Körülbelül ezért csináljuk. De minden adásból ki tudnék emelni valamit, például amikor Oláh Józsi (Parno Graszt) ki akarta venni a gitárt a kocsiból, hogy Apey-val zenéljenek egyet, vagy amikor Falusi Mariann AKC Misi zenéjét dicsérte.

Kakas: Nekem két kedvenc pillanatom volt, az első amikor Falusi Mariann megkérdezte AKC Misitől, hogy: „te ezt éneklésnek nevezed?” A másik pedig Józsi meglepődött arca, ahogy meséli Apey, hogy ez a metál zene őt megnyugtatja.

Mi alapján számít két ember elég különbözőnek ahhoz, hogy párba rakjátok őket? Vannak konkrét kritériumok?

Kakas: Talán a legfontosabb, hogy olyan embereket találjunk, akik nem ismerik egymás munkásságát, különböző világból valók, de mi ismerjük őket annyira, hogy tudjuk, jól kijönnének egymással.

Anna: A mi kis piacunkon (majdnem) mindenki ismeri egymást, csak nincs ideje elmélyülni a találkozásoknak. Az is tök fontos az adásokban, hogy a beszélgetés ne üsse ki a vendégnél a biztosítékot, ne legyen bántó. Nem jó, ha a vendég kényelmetlenül érzi magát, erre nagyon figyelünk.

Kakas: Sokszor kétkednek a meghívás elején, mert nem mondjuk el nekik, hogy ki lesz a párjuk. Általában a belénk vetett bizalom miatt mennek bele.

Hogy zajlik köztetek készítők között egy epizód megtervezése?

Anna: Rengeteget ötletelünk útközben, miközben kávézunk vagy vacsizunk. A párok megálmodása veszi el a legtöbb időt. Ezután Máté (Kakas) az, aki megszervezi az adások felvételét.

Kakas: A műsorvezető és a helyi rádió technikus szerepét megosztjuk. Anna szokta keverni és editálni az adásokat. Nádházi Lajos felel az arculatért és Bence Bettina pedig a kommunikációban segít.

Mi lenne egy álompáros külföldi zenészekből?

Kakas: Megnéznék egy Rammstein – Nicki Minaj vagy egy Manu Chao – Ye (Kanye West) párosítást, és egyszer Anna mondta a Travis Barker – Iva Bittová kombót.

Anna: Nem tudom, de a magyarok közül is van pár kedvencünk, amiket a barátainktól gyűjtöttünk, mint például Szintis Laci és Havasi, vagy Enrikó és Lukács Laci.

Gondolkoztok azon, hogy esetleg zenén kívül más irányba is elmenjetek? (képzőművészek, színészek)

Kakas: Én sokszor elgondolkoztam már ezen, mindenkinek vannak kedvenc számai, a zene elég sok embert összeköt és megmutatná, hogy mennyi közös pontunk van vadidegenekkel is. Például nagyon megnéznék egy ZelenszkijPutyin párost a béketárgyalások előtt.

Anna: A Dűlő nem egy közéleti műsor, itt zenészek mutatják be a saját közegük dalait. Célja a szórakoztatás, és hogy flesseljünk a zenéket, ahogy tennénk ezt egy baráti háziuliban. Nem gondolom, hogy ez több akar lenni ennél.

A KERET 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja, amit a ti adományaitokból tartunk fenn.

Köss most éves támogatói előfizetést, és megajándékozunk egy KERET blogos vászontáskával!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!