Ütős verseny, ütős nyereményekkel
augusztus 14, 2014

Lassan véget ér a nevezési határidő Magyarország első nagyszabású dobos tehetségkutatójára, a Drum-Line-ra. A május óta tartó jelentkezés alatt több száz kiváló dobos adta be Youtube videóját, melyek közül a neves zsűritagok hamarosan kiválasztanak 10 döntőst, akik élőben is megmutathatják mit tudnak, és harcba szállhatnak az értékes nyereményekért. A szervezésről, magáról a versenyről és a díjazásról beszélgettünk a Run Over Dogs-os Juhász Tamás főszervezővel.

„Az ötlet onnan született, hogy szerettünk volna kvázi amatőr dobosoknak szervezni egy tehetségkutatót, ahol viszont a díjazás és a rendezvény lefolyása is rendkívül komoly.”

muvolgy_1

A decemberben megszületett ötletet, egy kis előkészület után, májusban már terítékre is tették Tomiék. Jelentkezni kétféle Youtube videóval lehet. Az egyik egy zenei kíséretre dobolás, míg a másik kategóriában dobszólót várnak a szervezők. Fontos megemlíteni, hogy nem kötelező kettővel nevezni, egy videó is érvényes jelentkezésnek számít. Ezután a négyfős zsűri, Tiszai Vivien, Borlai Gergő, Banai Szilárd és Németh Gábor kiválasztja az általuk legtehetségesebbnek tartott 10 döntőst, akik élőben is megmutathatják tudásuk, mind a zsűrinek, mind a közönségnek.

„Háromnegyed éve dolgozom ezen Fellegi Kristóf barátommal, aki a főszervező társam az egészben. A verseny megszervezése rengeteg brainstormingolással indult. A konkrét munkához pedig a nevezési időszak megkezdésével láttunk. Most már ez egy heti 10-20 órás elfoglaltsággá lépett elő.”

muvolgy_2

Látszik, hogy nem egyszerű egy tehetségkutató lebonyolítása. Rengeteg előkészület és szervező munka szükséges a véghezviteléhez, nem is beszélve a szponzor és helyszínkeresésről. Az előbbi szerencsére adott volt Tomiéknak, hiszen ő a magyarországi Paiste cintányérok egyik endorsere, akiknek a hazai forgalmazója a Fon-Trade Music Store. Így lehetett az, hogy majdnem előbb volt támogató, mint maga az ötlet. Ebből már sejthetjük, hogy nem kis nyeremények fognak gazdára lelni a döntőben, a Budapest Music Center-ben.

„A Fon-Trade Music szponzorálta az egészet. Ők ajánlották fel a díjakat is. A nyeremények között vannak a Paiste cintányérok, a Ludwig dobfelszerelés, valamint az ajándékutalványok.”

Egy szó, mint száz, dobosok figyelem! Ha elég ügyesnek gondolod magad és kipróbálnád tudásod éles helyzetben is, akkor csüccs be a dob mögé, elő a kamerát, hiszen a jelentkezés még tart néhány napig.