Megjelent Dominimál Gomb című kislemeze, amin gombokat nyomogat egymás után, aztán valahogy zene lesz belőle. Doma nem most kezdte a zenélést, hiszen ő a Megtűrtek mindent elsöprő duójának az egyik fele, nagyjából másfél éve pedig szólóban is rak ki cuccokat a Soundcloud oldalára, ezen felül idén bekerült a Kikeltető shortlistjére is! A Gomb az első hivatalos megjelenése, öt trekkel, és a Kereten hallgathatjátok meg először.
A friss EP-ről nekem először is a 2015-ös EFOTT Riska Minimál Színpad jutott eszembe, ahova máig nem tudom hogy jutottam el. Megjelennek a Rádió 1-es Droplex stílusú minimál elemek, de ebben a kiadványban helyet kap a Megtűrtekes hardcore hangzás is. Az alábbiakban Doma mesél picit a számokról.
Szép dallam: Ennek a zenének az a lényege, hogy van egy fülbemászó, nyárias és szép dallama. DJ Frontin hatott rá erősen. Ibiza: Ez a nóta úgy készült, hogy felvettem egy ilyen Polyphiás riffet gitáron, aztán a sampler-ben megcsavartam. Jó kis trópusi hangulata lett. Egy nap: Ez a dal arról szól, hogy néha vannak olyan napok amik nagyon jók és ezt az eufórikus, önfeledt hangulatot próbáltam átadni. Vannak benne angyali vokál csopok, ami Valus (Soupire) hangja amúgy. Zöld takony: Na itt meg minden dallamot egy orrfújás hang csinál, az igazi sound design itt kezdődik... Apropó sound design, ebben a trekkben van a legtöbb Csabber által készített kick, amiket nagyon szeretek használni. A biznisz: Ez a nóta a barátokkal eltöltött minőségi időről szól. Nagyon viccesek és dilisek vagyunk így együtt, de tudunk komolyak és elgondolkodtatóak is lenni ám!
- Domát legközelebb a Megtűrtekben kaphatjátok el a Trafóban, de ki tudja, lehet egy Keretes bulin is fellép majd…