Egy új korszak eljövetelét harangozza be a DLRM friss lemeze

Cikk

április 20, 2021

Kis Réka

1266

A KERET lassan 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja. A közeljövőben szeretnénk fejleszteni a videós csapatunkat, live sessionöket, riportokat és lemezkommentárokat készíteni. Ehhez, illetve a további zavartalan működésünkhöz szükségünk van a támogatásotokra. Az alábbi gombra kattintva küldhetsz nekünk egyszeri, vagy rendszeres adományt a PayPalen keresztül.

Pandémia ide, lockdown oda, a DLRM a tőlük megszokott két éves ütemben, idén újabb lemezzel érkezik. A 2019-es Suckerpunch után (amiről anno mi is írtunk), itt a harmadik, self-titled album.

Az új anyag a zenekartól az elmúlt évek során már megszokott nemzetközi minőséget hozza, és továbbra is magában hordozza a bandára jellemző stíluselemeket, mint a stoner-rock, grunge, a desert-rock vagy a folkos elemek.

A lemez viszont annyiban mindenképpen különbözik az előzőktől, hogy ez az első megjelenésük trióként.

A stúdió munkálatok nem a megszokott helyen folytak, a srácok egy bakonyi vadászházba vonultak. A természet közelsége az elkészült anyag egészén érezhető.

Az album hangulatában az előzőeknél egységesebb, és a szintetizátor is szerephez jutott, ami új réteget adott a zenekar hangzásához.

A lemez egyben hallgatva egy szűk órába sűrített teljes értékű pszichedelikus utazás.

Az első dal a már single-ként megjelent ‘Bogáncs‘, ami nagyszerűen alapozza meg a lemez hagulatát. A számban az együttes visszautal a korábbi anyagaira, de egyben felvezeti az új hangzását is. Külön kiemelném a nagyon szép basszusgitárt végig a számban, remekül lett mixelve.

Aztán a ‘Vadkan sirató‘ című dal sűvítő szelet idéző nitrójával és törzsi motívumaival beindul a trip. Kemény de sodró riffek, és az énekből áradó düh magával ránt. A pörgősebb, szinte táncolható részeket törzsi ritmusok váltják, a klasszikus DLRM-et idézve.

A harmadik ‘Villain Side‘ című tétel az első kettő után sokkal rövidebb, ezzel album eddigi trip-jellegét egy picit meg is töri. Amit viszont kapunk az egy motívumaiban (főleg az énekben) Nirvanára emlékeztető grunge sláger.

A következő számmal viszont visszatértünk a hét perc fölötti számok világába, csutkára tekert fuzz pedálokkal, könyörtelen riffekkel. A ‘Naval Herbs‘ nem váltja meg a világot, viszont hibátlanul hozza azt a stoner-rockot, amit már az első két dalon is hallottunk a DLRM-től. A dal végén pedig egy crescendo után egy remek gitárszólót is kapunk.

Lélegzetvételnyi pihenőhöz juthatunk a ‘Turquoise Rendez-Vous’ hallgatása közben, ami ahogy egyértelműen egy átvezetés a lemez felénél. Akusztikus gitárok, kevesebb torzítás, és finom perkák jellemzik a dalt.

A srácok azonban nem vesztegetnek sok időt, és ‘Southern Part Of The North‘-on újra beletaposnak a fuzz pedálokba. Ez a dal egyébként talán az egyik legszövegcentrikusabb az egész lemezen, kevesebb instrumentális résszel mint az eddigiek.

Következik a ‘Toxic Avenue‘, aminek az intro riffjéről nekem a Mastodon jutott eszembe, szerintem nem véletlenül. A dal ezután egy igazi morcosan bológatós résszel folytatódik, hogy aztán begyorsuljon, és még morcosabb bólogatásra késztesse a hallgatót.

Az utolsó előtti trekk a ‘Millasensi‘ ami leginkább egy közös jamhez hasonlít a srácok között. Nagy pszichedelikus elszállások, a dal végén kis elektronikus zajjal, a DLRM továbbra is az “if it ain’t broke, don’t fix it” mentalitást választja.

Végül az album utolsó trekkje madárcsicsergéssel és ambientes, egészen szívmelengető dalamokkal engedi útjára a hallgatót, lekerekítve az egész anyagot.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

PLAYLISTEK