Érettségin túl, rocksztárságon innen
február 8, 2017

A hét elején lehetett először hallani a budapesti Djüm Djüm zenekar új „középlemezét” a Tilos Rádión. Íme a négy számot tartalmazó Most keltem EP, ami összegzi a zenekar reggae-n és punkon alapuló zenei világát.

A hatfős Djüm Djüm megalakulása 2013-ra datálható, amikor a budapesti Waldorf-iskolák zenészhajlamú gimnazistái kitalálták, hogy csinálnak egy bandát afféle örömzenélés céljából.

Korábban megjelent egy lemezük 2015 nyarán, de az azóta érlelődött hangzásvilágukat az alább hallható Most Keltem kislemez foglalja össze.

A srácok az új számaikkal nem találták fel a spanyolviaszt, viszont figyelemre méltó, hogy milyen jól passzol a szaxofon a hagyományos gitárbandás felálláshoz, és a lemezen hallható négy szám alatt sikerül egy fiatalos, kicsit beleszarós életérzést átadni, amit mindenképp a lemez pozitívumai közé írnánk.

Ami kicsit visszás lehet, az a néha bántóan rossz angol akcentus, ami első hallásra mintha poénból lenne ilyen, de végig ezzel kell küzdenünk hallgatás közben.

A Djüm Djüm tagjai számára a népszerűség, és a minél széles közönséghez való eljutás nem elsődleges cél, pláne ha ez az eléggé széttartó, de mindenképp saját és hiteles zenei arculat megváltozásával, egyszóval kompromisszummal járna.

  • Legközelebb most pénteken, a Kuplungos lemezbemutatóján nézhetitek meg a Djüm Djümöt a Csángállóval közös show-ján.