Viszonylag nehéz olyan beszámolót találni a lo-fi house mozgalom egyik legkiemelkedőbb alkotójának szettjeiről, amik kihagynák a címben említett szójátékot. Ez a múltpénteki, Toldi Klubban tartott buli kapcsán sem történhet másként.

Dj Boring, azaz Tristan Hallis az elmúlt években vált meghatározó szereplőjévé a nemzetközi elektronikus zenei színtérnek, a lo-fi house előretörése kapcsán sokszor találkozhattunk a nevével, a Winona című számát pedig „látásból” mindenki ismeri, akit a YouTube algoritmusai nem kímélnek az ilyesmitől.

Az irányzat 2016-ban tört fel, és tökéletesen illeszkedik a jelenhez: a múltba réved, elutasítja a perfekcionizmust és az egyszerű ötletekre épülő kreativitást helyezi előtérbe.

Ahogy sorra haladunk végig az évtizedes trendek felidézésén, végül a kilencvenes évekhez is eljutottunk – de azért még a nyolcvanas évekből sem léptünk ki igazán. A lo-fi house ennek részeként a kort megidéző vokálokat, ütemeket és az akkori hangzásvilágra visszakacsintó zenei motívumokat sorakoztat fel, és vegyíti el a house zene azóta levont tanulságaival.

A végeredmény sokszor olyan, mintha egy kétezres évekbeli dream pop album hangulatát akarnánk megidézni korai acid house eszközökkel, kazettára véve.

Ahogy az már elvárható egy magát alapvetően undergroundnak tekintő közegtől, miután a lo-fi house alkotók elkezdtek befutni, egyből megjelentek azok a hangok, amik az irányzat létjogosultságát kívánták megkérdőjelezni. Legtöbbször amúgy nem is a zenéjüket kritizálják, hanem a projektek mögött lévő alteregókat, az ironikus elnevezéseket (és vizualitást).

Pedig a kultúra változik: ami ma viccesnek tűnhet, az holnap lehet akár kiindulópont is. Már eltelt pár év, de a mozgalom jelentősebb alkotói közül néhányan még mindig előtérben vannak: Dj Seinfeld, Mall Grab, Palms Trax vagy Ross from Friends a house zene megkerülhetetlen alkotói. Ezt azonban nem annak köszönhetik, hogy ráültek a lo-fi vonatra, és azóta le sem szálltak róla. Levonták a tanulságokat, és folyamatosan fejlődnek. És szerintem ezért is fölösleges az egy-két nyaras divatokat, hype-okat ócsárolni: nem megváltani akarják a világot, csak bővítik az adott motívumrendszert, tehát szélesítik a perspektívát. A különlegesség fókuszba kerül, és ezáltal általánossá válik. És itt térünk vissza a pénteki szetthez.

DJ Boring nem csak abban az értelemben nem volt unalmas, hogy „jó számokat játszott”. A lo-fi house alapjait is felvonultató szett lazán hozott néha tech house-osabb, majd a  darálósabb részeket, amik aztán könnyedén fordultak át laza pumpálásba vagy elegáns vokálokba.

Ahogy a szettben is hallhattuk, a lo-fi hangzásvilág nem ráterpeszkedik az olyan alkotókra, mint DJ Boring, hanem beépül az eszköztárukba. Ritka az, hogy egy szett ennyire sokfelé kacsintson ki, miközben mégis ennyire egységes hangzásvilágot közvetít.

Mindehhez egyébként a Toldi Klub „házibulisabb” jellegű helyszíne és az értő, lelkes közönség sokat adott. Boringot természetesen hazai előadók kísérték, előtte Fort Madeline, utána pedig a Late Nite // Spaced Out b2b párosa diktálta a lépegetés ritmusát. A felvezető szett nagyjából azt a hangzásvilágot hozta, amit DJ Boring népszerűbb munkáiból ismerhetünk, míg a zárószett szépen reagált a főfellépő által felfűtött tánctér rezonanciájára. És még a dekoráció is jó volt: egyszerű, de ötletes. Az anyag és eszközhasználat tökéletesen idézte meg a lo-fi hangulatot.

• A szervezést egyébként az mhmm és a NIGHTDRIVE csapatának köszönhetjük. Érdemes emlékezni a nevükre, ha nyitottak vagyunk a minőségi elektronikus zene ideköthető irányzataira, vagy csak érdeklődünk irántuk.