Minden, amit tudni szeretnél a ma induló Bánkitó fesztiválról
július 10, 2019

A 11. Bánkitó fellépőgárdáját itt taglaltuk, illetve az idei KERET ház/szépségszalon zenei és workshop kínálatát is végig vettük már, viszont mivel tavaly is nagyon izgalmas dolgokat árult el a fesztivál szervezéséről és felépüléséről, ezért most ismét kikérdeztük Czeglédi Szabit, az esemény zenei szervezőjét. Ő pedig a közönség visszajelzéseiről, a Bánkitó fejlődéséről és társadalmi szerepvállalásáról, új helyszíneiről és változásairól is mesélt. Hot topics!

Tavaly vetted kézbe először a programszervezést a Bánkitón és kétségek nélkül mondhatjuk, hogy nagyon jó lineup és fesztivál kerekedett a dologból. Milyen tanulságokat szűrtél/szűrtetek le, és kamatoztattok esetleg az idei eseményen?

Köszönöm szépen, örülünk, ha jól éreztétek magatokat. Elégedett voltam tavaly, hogy minden rendben zajlott, köszönhetően többek között annak, hogy a fesztivál stábja évről évre új szinteket ugrik meg, csomót fejlődtünk együtt. Mivel a 2017-es Bánkitón jelentek meg először az ismertebb külföldi előadók, tavaly még nehéz volt mérni, hogy vajon milyen arányban érdeklődnek irántuk a látogatóink, hiszen nem The Strokes, vagy Billie Eilish ismertségű előadókról beszélünk.

Tavaly szerintem nagyon jól sült el a SUUNS, az Iceage és az Acid Arab koncertje is és mindannyian különleges és bátor döntésnek érezték, hogy headliner-ként léptettük fel őket, nagyon kedves visszajelzéseket kaptunk tőlük.

Booking szempontból tanulságképpen sokat elárul, hogy idén a látogatóinktól kapott feedback és jegyeladások is mutatják, hogy van igény Bánkra hasonló kaliberű zenekarokat elhozni, persze az ország legmenőbb bandái mellett.

A tavalyi interjúnkban is kihangsúlyoztad hogy a Bánkitó nagy hangsúlyt fektet a közönség feedbackjére – tavaly milyen visszajelzéseket kaptatok?

Zenével kapcsolatos feedback-ekből azt szűrtük le, hogy a Szabó Benedek és a Galaxisok, valamint Csaknekedkislány népszerűségével Bánkon nehéz felvenni a versenyt, viszont hiányosságként – abszolút jogosan – megkaptuk, hogy kevés hiphop előadó volt, ami 2018-ban valóban fura lehetett. Bár a Mocsár színpadon voltak izgalmas liveact-ek, underground rapsztárok, sajnos az első napi esőzés miatt valóban mocsárrá változó helyszínt viszonylag kevés, ám annál lelkesebb ember közelítette meg.

Idén, főleg a pénteki napon egy egész széles skáláját mutatjuk be a hiphop kultúrának, hiszen többek között a Mulató Aztékok és a Slow Village hozza a klasszikus, underground rap-et, Krúbi, Dé:Nash, Kapitány Máté, Lil Frakk és Gege képviselik a trap vonalat, valamint Amerikából érkezik Sudan Archives és Saul Williams. Előbbi az egyik legaktuálisabb soul / hiphop előadó, utóbbi pedig a slam poetry / spoken word mestere, érdemes elolvasni a weboldalunkon a biográfiáját, azt érzem, hiba lenne csak egy-két dolgot kiemelni vele kapcsolatban. Ide sorolnám, hogy a Jazzékiel szintén pénteken ejti útba a Bánkitót a ’10 éves a Holy Shit’ turnéval, ami szerintem a valaha született egyik legjobb magyar lemez.

Szerinted miben fejlődött leginkább a fesztivál és miben te, mint zenei szervező?

Társadalmi szerepvállalásban a Bánkitó mindig erős volt, viszont én úgy látom, hogy ebben is évről évre izgalmasabb a fesztivál, régen úgy éreztem, hogy inkább megmutatja, hogy milyen problémákkal állunk szemben, tavaly és idén viszont már célja volt az is, hogy megoldja ezeket a problémákat.

Nagyon szerettem, hogy tavaly a jövőbe néztünk és a látogatók megfogalmazhatták magukban, hogy individuumként mit tehetnek azért, hogy 10 év múlva egy elfogadóbb, tudatosabb országban éljünk.

Hogy én miben fejlődtem, azt majd szerintem hosszabb távon lehet mérni, de bízom benne, hogy a zenekarok jól érzik magukat a fesztiválunkon. Külföldi ügynökök esetében pedig egyre inkább az a tendencia, hogy hallottak már rólunk, szép lassan felkerülünk a radarjukra azok közé a fesztiválok közé, amit érdemes útba ejteni.

A főbb helyszínek megmaradtak, de a kisebbek – legalábbis a nevüket illetően – változtak és lett egy új színpad is. Ez mit fog jelenteni a gyakorlatban? Pl. Az egykori S10/Mocsarat, Méhet, Budapest Parkos helyszínt nem látom a programtáblán, de van helyettük Greates Hits Színpad, Compó Aréna és Tilos.

A Greatest Hits színpad a program tekintetében nagyon hasonlít az Aurórához és a Mocsárhoz. Valójában az történt, hogy szerettünk volna technikában fejlődni és az energia és pénzforrásainkat ebben az évben inkább egy helyszínre összpontosítjuk, ahol ennek köszönhetően egy jobb technikai adottságokkal ellátott színpadon léphetnek a Greatest Hits előadói. A Méh színpad nem tűnt el, csak átalakult, hiszen a Dörti Techno csapata idén is csinál egy vad helyszínt az erdőben, Dörti’s Wunder Wash néven. A programfüzetben lesz róla több infó, de a csúcsmenő térképünkön láthatjátok már. A Compó Aréna valójában az eddigi Déli színpad megfelelője, aminek idén Varga ’Mankind’ Ákos vette át az irányítását.

Melyik idei bookingra/programra vagy/vagytok a legbüszkébbek? Lehet többet is mondani.

Inkább a napok egységére vagyok idén büszke, mint egy-egy előadóra.

A csütörtöki nap szerintem igazi kuriózum, a nagyszínpad dinamikája szerintem nagyon erős lett. A Gustave Tiger, Viagra Boys, Bob Moses, Analog Balaton négyes egymás után szerintem egy nagyon menő zenei utazás lesz. Csütörtökön lép fel Jungstötter is, akiket idén a Eurosonicon láttam egy templomban, magával ragadó volt, ott helyben meghívtam őket a fesztiválra. Pénteken minden oldalról körüljárjuk a hiphopot, szombaton pedig a Middlemist Red és a Fran Palermo közös koncertje, valamint széles körben ismert hazai zenekarok jönnek hozzánk, mint a Szabó Balázs Bandája, vagy a Kistehén.

Melyik előadót volt a legnehezebb megkaparintani?

Azt érzem, hogy mindenki, aki fellép nálunk, szívesen jön, nem kell senkire ráerőltetnünk magunkat.

A buborék-tematika a civil és művészeti programok mellett a zenei felhozatal felépítésénél is szerepet játszott?

Sokat gondolkodtunk rajta, hogy miképp tudna megjelenni a zenei felhozatalban az idei fesztivál tematikája, felléptethettünk volna különböző politikai beállítottságú zenekarokat, vagy különböző vallási tematikájú zenekarokat, aminek mindannyian nagyon örültünk volna, de ha minden buborékot be szeretnénk mutatni, akkor minimum eggyel, de inkább kettővel több színpadra lenne szükségünk a fesztiválon, ami egyelőre nehezen kivitelezhető.

Hogyan jött a Fran Palermo-Middlemist Red kombó ötlete?

Szerettünk volna valami extrát nyújtani a Bánkitó közönségének, amit más fesztiválon nem láthatnak. Tudtuk, hogy a két zenekar jó haverságban van, tudtuk, hogy a fesztivál látogatói szeretik mind a két zenekart, láttunk, hogy minden évben különleges koncertet adnak a Bánkitón, úgyhogy bíztunk benne, hogy nem túl elrugaszkodott ötlet, hogy megnézzük, mit csinálnak 13-an az Északi színpadon. Innen köszönjük a srácoknak, hogy bevállalták ezt a bulit, mi nagyon várjuk.

  • Mi is nagyon várjuk az egész Bánkitót úgy, ahogy van – ott találkozunk!

Ha még egy dolgot ajánlhatunk, feltétlenül csekkoljátok a már korábban bemutatott Szabad Terek bánki megmozdulását is, mivel többek között haver-blogunk, a debreceni PusztaHang is képviselteti magát!

Címkép: Bánkitó Fesztivál Facebook-oldal