Világkörüli szintifunk kalandozásra invitál Csordás Gábor új lemeze

Zene

november 5, 2020

Sebők Álmos

1068

Könnyen előfordulhat, hogy eddig nem hallottad ezt a nevet, hiszen még sajnos nem szerepelt a hasábjainkon. Nagy kár ez, hiszen Csordás Gábor izgalmas zenei életútja, mely tizenévesen Mozart-témákra való improvizálással és egy Commodore 64-en való zeneszerzéssel kezdődött, majd hazai kísérletezéseket követően Berlinbe, onnan pedig tengerjárók bárjába vezetett, rengeteg itthon kevésbé ismert gyöngyszemet produkált. Ehhez méltóan színes, de mégis ismerős alapokon lüktető anyag a nemrég megjelent Funkventure is, amiről bővebben mesélt nekünk alkotója:

„Az volt a célom a lemezzel, hogy legyen egy kicsit táncosabb, de azért nem diszkóba való. Ritmikusabb, mozgalmasabb zenét szerettem volna csinálni, aminek a funk nagyon erőteljes alapeleme és teljesen én vagyok valahol a középpontjában. Igazából összefoglalja azokat a dolgokat, amiket egyrészt az elektronikus zenéből tanultam, másrészt részben a jazzből, a funkból, a popzenéből. A Funkventure cím azért tetszett, mert meg tudtam fogalmazni azt, hogy mi köti össze ezeket a ‘darabokat’. A lemez mindegyik dala nagyon más, de mindegyikben van valami utazással kapcsolatos. Ez az, ami az összeset összeköti: hogyha meghallgatod bármelyik számot, ahogy az elejétől a végére érsz, azt érzed, mintha egy filmet láttál volna, vagy egy utazáson mentél volna keresztül. Ez a zene egy kalandozás, ami mindig egy kicsit másik stílusba visz át, a szerzemények történeteket festenek le.

Nagyon jellemző rám, hogy minden számot csak egyszer ‘írok meg’. Éppen ezért ezen a lemezen is ez egy nagyon fontos alapelem, hogy nincs két olyan dal, ami akár csak távolról is hasonlítana egymásra. De közben mégis egy hullámhosszon van valamennyi”

Egy ilyen felvezetés után eljött az ideje jobban górcső alá vennünk a korongot. Virágos ingeket és trapéz gatyát elő, csillag alakú napszemüveget a fejre, csípőket bemelegíteni, irány a funkyverzum! Ha egy lemezen minden szám meghaladja az öt percet, az már önmagában ígéretes, főleg, ha egy zenei skálákban gazdag zongorista/producer nyújtja ilyen hosszúra azokat, a világ tájai által inspirált elemekkel.

Kezdésnek egyből a sivatag forróságába táncolhatunk a ‘Kwakuti Boogie’ szellős orgonahangjaival és tördelő lábcin vezette, afrikai zenéből kölcsönzött lüktetésével. A kezdeti feel good hangulat lefestése után pedig Gábor szabadon is engedi virtuozitását hosszabban kibontott témákkal, amikben könnyedén adja át újabb szintiszólamoknak a zenei ívet.

A ‘Funkstraction’ már-már megmosolyogtatóan kacsint vissza a 70-es, 80-as évekre “beszélő” leadjével és túl elektronikus pergőjével, valamint a háttérben motoszkáló elektronikával, amit elszálló kiállások szakítanak meg. A komolytalanabb hangulatot azonban egy a jazz világából érkező, tisztább zongoraszóló töri meg, ami pont ugyanolyan váratlanul olvad vissza a funky hangzásba, mint ahogyan érkezett.

Talán senki nem dauerolta volna be a haját, és nem gombolta volna ki mellkas középig az ingjét, ha a stílus alapjának számító sétálós témák nem születtek volna meg. Ezeknek állít emléket a ‘Sexy Walk’, hol basszuson lépkedve, hol synthwave party-kat megszégyenítő éles vezérszólamokon szökkenve.

Gábor berlini múltja legjobban a személyes kedvenc ‘Off Coast’-on érhető tetten, ami ezen az albumon kívül egy Nicolas Jaar DJ setbe is tökéletesen illeszkedne. A lassú, négynegyedes lábdobbal indító, sávonként építkező track nagyszerűen zenésíti meg, milyen érzés lehetett a német party- és művész fővárost hajóutak kalandjaira cserélni.

A dél-amerikai technót idéző alapot először éteri, majd fél hangokra építő zongorajáték színesíti, hogy aztán egy egyszerűbb funk témával folyjon össze mindez.

Ha egy túltolt all-nighter után arra érsz haza – csak vigyázz, Cili néni el ne kapjon – hogy a háztartási gépek életre keltek és önfeledten zenélni kezdtek, akkor valószínűleg a ‘Robofunkot’ játszanák. A könnyed dallamvezetés a lábcin nyitogatós alapon, és az egyre hosszabbra nyúló szólók clapes kiállással, mind azt az érzést keltik, mintha egy klasszikus arcade játékgép szippantott volna be minket a szám erejéig.

Az egzotikus tájakon kívül a belső terek megismerésére is ad lehetőséget a játékidő második felében a Funkventure. Erre vezet át neo-soulos, nu-jazzes lüktetéseivel a ‘Soulina’. A nehezebben emészthető akkordok és skálaváltások még a bonyolultabb lelkeket is jól leképezik, igazi ínyencségeket tálalva ezzel.

A ‘Molinari’ szakít az eddigi játékos hangzással, kísérletezőbb, karcosabb irányba víve azt. Ha nem riadunk meg a savas bassline-októl, akkor könnyen úszhatnak be kora reggeli klubok füstgépes emlékképei a funkot house és disco elemekkel tarkító track hallgatása közben.

kár, hogy bennem van az űr, de nincsen hozzá bennem űrhajó” klasszikussá vált problematikáját oldja fel a ‘The second voyage of Vosztok-7’. 

Más kérdés persze, hogy ilyen kacifántos basszus alappal mennyire lehetünk biztosak abban, hogy célt érünk-e valaha. De a belső űrutazásnak nem is biztos, hogy bármikor is ez lenne a lényege. A teljesen szabad zongorajáték is inkább csak arra késztet, hogy meredten nézzünk ki lelki ablakainkon a bennünk kavargó végtelenbe.

Az albumzáró ‘Moonboy’ egy bár zárórájához hasonlít leginkább, ahol már a kellőképp elalélt hallgatóság teljesen nyitott a szétesett hangzásra. Az egész korong erejét és stílusbravúrját azonban mi sem mutatja jobban, minthogy egy teljesen alap funk témázással magától értetődően hozza vissza a csípőkbe azt a lüktetést, ami az elejétől fogva kísérte az anyagot. Újra és újra visszatér egy utolsó löketre, hogy aztán kedvünk legyen repeaten hallgatni a Funkventure-t.

Fotók: Kurdi Szilvia