Új albumot adott ki a Csillagrablók, amit plasztikusan az Ez már picsarock, Puxy! címre kereszteltek. A kilencszámos, alig 15 perces lemezen egymást váltogatják a ‘geci’ vagy a ‘Forró a seggem’ elnevezésű, tényleg csak mérsékelten konzervatív szövegvilággal rendelkező számok, melyek amúgy fantasztikus sorokat, szuperforró basszusokat és valóban lüktető tempót rejtenek.
A budapesti, főleg punkra és testvérműfajaira szakosodott bandának ez volt a második lemeze, és ugyanúgy, ahogy az elsőt, ezt is a Lang Ádám–Szalai Anna kettős viszi a hátán Andrásfay Laurával (basszusgitár) Fekete Dáviddal (dob) és Fekete Vicával (gitár) kiegészülve.
A lemezen hallható számok általában úgy születtek, hogy a tagok hoztak egy riffet, és „közösen kiagyaltunk belőle valamit” – mesélte Lang Ádám. Kiemelte, hogy a zenekaron kívül dicséret illeti Fodor Dávidot is, a hangmérnöki és szintis-bongós közreműködésért.
A gitáros az album nevében látható „Picsarock” jelzőre utalva azt is mondta, hogy
Jó, hogy végre van saját műfajunk, mint a HIM-nek a love metál.
A lemezbemutató koncert most szombaton volt, de közeljövőben lesz még lehetőség találkozni velük. A helyszín, az időpont, valamint a társfellépők még homályba burkolóznak: az első kettőre a válasz ott lesz kellő időben a KERET Heti Bontásában, utóbbiról pedig Lang azt mondta, „jó lenne majd valamikor újra fellépni, például a Prosecturával.”