A frissen megjelent Break című szám visszanyúlik a zenekar eredeti, post-punkos hangzásához a pszichedelikus Nature kitérője után.
A 2024-es Kikeltetőben feltűnt zenekar nemrég a Szigeten is fellépett, ahol interjút készítettünk velük, most pedig egy új dallal jelentkeztek, amivel tovább mozdulnak a második nagylemez irányába.
„Ez egy kapitalizmus- és társadalomkritikus punk szám, de nincsenek benne konkrét politikai utalások, szájbarágós üzenetek, inkább arról szól, hogy a lírai én lamentál az örökös kérdésen, vajon hol helyezkedünk az egyéni felelősség és a kollektív nyomor tengelyén, mert hát azért mégis csak ott van bennünk az a kisördög.”
Ezen a vonalon megy tovább a zenekar második nagylemeze is, amire még várni kell, ugyanis elmondásuk alapján jelenleg átalakulóban vannak, de ígérik, nem tűnnek el teljesen, csak időre van szükségük. Viszont hamarosan lehet, hogy lesznek meglepetések és lehetséges új tagokat is megemlítettek nekünk. Várjuk!
Fotó: Manhertz Gergő

