Amikor már a szekások is a proliságot instázzák

Cikk

július 13, 2015

Kocsis András

171

Az idei homogénül rossz, de leginkább semmilyen line-up, és az évek során kultikussá fejlődött YOLO SWAG életérzés erőltetése megtette a hatását, negyvenezer Maci és Muci felszínes és idegesítő fesztiválja telepedett rá Zamárdira. Ha a VOLT-ra azt mondtuk lakossági, akkor ez a proliság csúcsa.

Nem indultam magas elvárásokkal neki Zamárdinak, Zeddet szerettem volna megnézni, Elliphantot és Chali XCX-et. Haladjunk visszafelé; utóbbit sikerült úgy lemondani, hogy a koncert napján még a sajtó konténerben se nagyon tudjanak róla, a Budapest Essentials-höz fogható kompenzációban pedig nem is reménykedhettünk.

Elliphantnak, talán a délután 4 órás kezdés, talán a 45 perces koncertszett, talán a maximum száz fős tömeg miatt enyhe falunap hangulata volt, bár meglepődtem, hogy egy-két élő felvételhez képest mennyire nem kapkodta a levegőt éneklés közben. Az énekesnő elég energikus volt, néha még a DJ is előre jött ugráltatni a népet, és összességében ez háromszor ennyi ember előtt egy sötét klubban valószínűleg nagyon jól működött volna (mondjuk szeptemberben az Akváiumban!) , de a hely és az idő számomra teljesen elidegenítő volt.

A video posted by KERET (@keretblog) on

Alapból nem volt a legjobb az Elliphantnak is helyt adó Jäger Aréna se, pedig tavaly igazi oázis volt. A külföldiek azonban idén jellegtelenek voltak, a magyar előadók pedig nem igazán zavartak sok vizet. A svéd énekesnő előtt a MYGL-t hárman néztük végig, a kétezres években legendás, mára mintha kicsit fiók mélyére került neon 30-an ha lettünk a végére és az Irie Maffia se kapta már meg idén a nagyszínpadot, a koncertjükön kicsi, de legalább lelkes tömeg ugrált, és érezhetően jobban mentek az újabb, veretősebb számok, elvégre elektronikus zenei fesztiválon vagyunk. A Halottpénzre és a Wellhellora ugyan összegyűlt 3-400 ember, de előbbi mellett csak elsétáltam, utóbbit pedig még mindig irtó kínosnak tartom, ezért arról elmenekültem a tavaly kedvenccé vált olasz éttermembe, a Pizza Pazzába a Balaton partján.

A photo posted by KERET (@keretblog) on

A Jäger Arénából első este nagyon tetszett a Flight Facilities, más helyszíneket tekintve pedig a B My Lake Teraszról szólt egyedül néha a fülemnek kedves elektronika, a többi hely viszont belefulladt az EDM-nek csúfolt borzadályba, ami idén karaktertelenebbnek és idegesítőbbnek tűnt, mint valaha. És ráadásul nem csak a warm-up szettekről és a random hot-dog bódékból ömlött a kommersz, hanem a legnagyobb nevű DJ-k is ugyanazt a szar tíz számot játszották, csak más sorrendben, és egy kicsit máshogy remixelve. A nulladik napon elhatároztam, hogy számolom Major Lazer és  ‘Lean On’ját, ami vasárnapig 12-szer biztos, hogy lement. A wndrrs-es Rebe egyébként a dzsigolókat versenyeztette a top-knotos suttyók ellen, a végére kb. 13-21 lett utóbbiak javára.

Egyetlen elektronikus előadó, Zedd volt az, akire tényleg kíváncsi voltam, mert nagyon szerettem az első albumát, de fél óra után kiverekedtem magam a Telekom Aréna tömegéből, mert az intrót leszámítva nem játszott saját számokat. Csalódott naív embernek éreztem magam, azt hittem, hogy “majd ez tényleg jó lesz a sok szar között”, de nem.

A photo posted by KERET (@keretblog) on

Olyan a Sound közönsége, mint egy sztereotípiákból előlépett amerikai: ostoba, materialista és együgyű. Elég csak eltölteni 10 percet a sajtó konténerben, és végigmérni azokat az “újságírókat”, akik valószínűleg a középiskola óta nem fogtak tollat a kezükben, de alapos oknyomzó munkával háromszor is rékérdeznek, hogy press karszalaggal ugye be tudnak-e menni a VIP-be. És a fesztivál, ahol egykor a Gossip, az Asteroids Galaxy Tour és a Crystal Castles lépett fel, ma már mintha csak azért lenne, hogy

“Maci és Muci” idén is jól szórakozzon a maga ostoba, materialista és együgyű módján.

Ellőbbiek ismérve, hogy egész évben a Balaton Sound miatt gyúrnának felsőtestre, utóbbiak címére pedig valószínűleg minden évben postázzák az éppen aktuális basic bitch kezdőkészletet virágos fejpánttal és arany kamu tetkóval. A szint olyan alacsony volt, hogy láttunk olyan biztonsági őrt, aki kacarászva posztolta az Instagramra a legdurvább eseteket, aki megtalálja a felhasználót, mindenképp linkelje be! A hazai média pedig alájátszik ennek, a Yolo Világ MasterCard reklám létére egész vicces volt tavaly, de az idei fesztivál egyik legkínosabb pillanata volt, amikor az Index felállíttatta a rockerüket pár vágókép erejéig az Irie Maffia színpadára koncert alatt zászlót lóbálni.

Sose volt a kedvencem az elektronikus zene, de tavaly nagyon élveztem a Soundot. Idén azonban egy nap után feladtam. Idegesítettek az emberek, az áraknak nem volt tetejük (majdnem ezer forint volt a négy decis dobozos sör), cserébe idén mintha még több mindent elleptek volna a reklámok. Szombaton fogtam magam, és inkább átsétáltam az Alkotótáborba, és bár a techno sem kifejezetten az én zeném, az ott eltöltött pár órát jobban élveztem, mint az egész Soundot együttvéve.

Ha egyet láttál, mindent láttál.

És hogy mi a jó hír? Az, hogy a Balaton Sound egyre inkább zár be, és nem minél szélesebb közönséget, hanem a saját magyar és külföldi közönségét akarja megtartani, és minél nagyobb részét Zamárdiba hívni. Ezeknek az embereknek azonban már most piros betűvel van beírva a jövő évi négy nap, és gondolkodás nélkül perkálják ki a VIP bérletet, meg a medencés ház bérlését, vagy épp vesznek fel uzsora kölcsönt a heti karszalagra, hogy egy másik szélsőséget említsek. Nem futottam össze olyan közeli ismerőssömmel, aki ne akaratán kívül lett volna ott, akár mert dolgozik, akár más okból, és szerencsére nem volt olyan fellépő se, aki annyira elütött volna a felhozataltól, hogy érezni lehessen, hogy csak azért hívták meg, hogy behozza azt a plusz néhány száz fizető vendéget.

A Kertem Kempingben szálltunk meg, ami nem azért volt a lehető legjobb választás, mert nagyon jól néz ki, vagy mert egy pincészettől kaptunk ott lakók 30 üveg bort a Sound idejére, hanem mert közvetlenül a fesztivál mellett, a bejárattól 10 méterre található. Be tudtam merészkedni, ha olyan volt, aztán gyorsan haza is tudtam szaladni, ahol, mintha az állatkertben lettem volna, nézhettem a dupla kerítéssel elválaszott furcsa emberek furcsa mikroközösségét. És rájöttem, hogy számomra talán az út itt ketté válik, Maci és Muci bulivonata menjen amerre akar, de többet én ezt nem akarom látni.