Tegnap közölte a Sufni nevű kocsma a Facebookon, hogy rajtuk kívül álló okok miatt napokon belül el kell hagyniuk Nagyfuvaros utcai helyiségüket, véget vetve ezzel a hely rövid, de annál tartalmasabb történetének.
„Másfél év kemény munkája, tervek, projektek, ötletek és minden megtakarított pénzünk megy most a kukába.
Persze tartozásaink vannak, aminek a törlesztéséről csak most, az utolsó pillanatban bejelentett nyitás lehetősége után tudtunk csak elkezdeni beszélni. De úgy tűnik, lehetőséget sem kapunk arra, hogy megmutassuk, milyen hely lehetne a Sufni, és arra sem, hogy a járvány végével az az alatt felhalmozott tartozásokat legalább rendezni tudjuk.” – írják a posztban. A kávézó és közösségi tér nem sokkal a koronavírus járvány előtt nyílt meg, azonban nagyon hamar kialakult egy törzsközönség, így szinte mindig tele volt a hely terasza. A lockdown alatt a pince felújításával foglalkoztak.
„Az utolsó munkákat készítettük elő, amivel a másfél éve tartó folyamatos, szinte nulla bevétel melletti helykialakítás végére érhettünk volna. Egy-két héten belül a végére ért volna a munka, amivel egy koszos zöldséges üzletből megcsináltuk a mostani helyet. Megnyithatott volna a pincerész, amibe talán a legtöbb energiát fektettük, elkezdhettük volna a workshopokat amint azt a járvány engedi. Nem tehettük meg ezeket.”
A hely keddig még várja a vendégeket, a tulajdonosoknak pedig nagy szükségük van a közösség támogatására. Ezt személyesen, a maradék italkészlet megvásárlásával, az ottani adománydobozba dobással, vagy online, a PayPalen keresztül tehetitek meg.
Ezen kívül indult egy petíció is, amit az első nap több mint 200-an írtak alá.
Támogasd a KERET blogot a Patreonon!
Támogass!
Támogasd a KERET blog működését havi rendszeres adománnyal a Patreonon!