Dobd meg a basszust!
július 26, 2017

Amikor év elején átnéztem a fesztivál-naptárat, szomorúan tapasztaltam, hogy bárhova is mennék, irreális jegyárak mellett mindenhol ugyanazt kapnám, csak más helyszínen. Kicsit kevesebbért pedig ugyanazt, amit előző években ugyanezek a fesztiválok levedlettek már magukról. Már kezdtem volna külföldre kacsintgatni, amikor megláttam a Bass Camp nevét, és rögtön tudtam, hogy ezzel nem fogok mellé nyúlni. Bár leírhatatlan érzésekkel tértem haza, most mégis megpróbálom szavakba önteni.

Korábban, amíg létezett Hegyalja, évente három-négy fesztiválra jártam el hét éven keresztül, így van viszonyítási alapom, amikor azt mondom, hogy jelenleg szerintem ez Magyarország legjobb fesztiválja. Mielőtt pedig rám vetnétek az első követ, vegyük sorra, milyen szempontok szerint lesz egy fesztivál élvezhető (szerintem):

  • előadók
  • helyszín
  • infrastruktúra
  • árak
  • fesztiválozók összetétele
  • higiénia
  • zenén kívüli programlehetőségek

De haladjunk kronológiai sorrendben. Lesz szó zenéről is, de mivel találkozik először egy fesztiválozó, aki – tegyük fel – vakon megy le, mert hívták mások, vagy nyerte a jegyet, de amúgy csak annyit tud, hogy hol lesz, meg mikor? A helyszínnel. Mivel Fishing on Orfűn nem jártam korábban, maga a Panoráma Camping is meglepetésként ért, de egész Orfű megérdemli az összes csillagot. Ezt pedig legjobban úgy értjük meg, ha egy sör áráért bérelünk egy biciklit a parton, és körbetekerjük a Pécsi-tavat az amúgy új bicikliúton, vagy elnézünk a Herman Ottó-tó felé, hogy egy öreg horgásztól meghallgassuk a környék történetét, vagy csak bebarangoljuk az erdőt. Bár elég megérkezni a fesztivál területére. Elég fa ahhoz, hogy a sátorok árnyékban lehessenek, és a meleg ne kergesse ki a fáradt fesztiválozókat hajnali 8-kor a sátorból, de a délutáni bulikat is engedi élvezni az árnyékuk.

Mindemellett nem hiába hívják Panoráma Campingnek, bárhonnan meg lehetne festeni egy barokk festményt tájképről anélkül, hogy túloznánk a képen. Ráadásul még a fesztivál ideje alatt is minimális fényszennyezés. Szerintem a szervezők rájöttek, hogy a tisztán kivehető csillagos éjszaka is a vizuál része lehet.

20368777_1636174493061850_3929042007922727016_o

Ami pedig a helyszínhez tartozik, és nem lehet szó nélkül elmenni mellette, mert máshol luxusszámba megy az ilyen, az infrastruktúra. Elég vizesblokk van ahhoz, hogy bármikor sorban állás nélkül zuhanyozzunk, a nap nagy részében meleg, vagy legalább langyos vízben. Komolyan. A csurgatóriumban pedig igazi, angol wc várja az érdeklődőket. Amikor tudatosult bennem, hogy ezeket használni is tudják a fesztiválozók, és még takarítják is, ráadásul mindig van papír, el kellett mondjak egy imát. Egy alkalommal nem találkoztam szabotált toalett-egységgel, vagy rossz szaggal. Ha jól sejtem, a harmad-negyednapi Toi-Toi-ok áldozatai is elfogadnának hasonló körülményeket.

De igazából már akkor elmorzsoltam egy könnycseppet, amikor a biztonsági őr mosolyogva köszönt, amikor érkeztünk. Eddig azt hittem, hogy ez olyan jelenség, mint a Sziámi 100 bolha című számában, hogy „Százból ha egyszer jó, az már nagyon jó.” Aztán a fesztivál során később rá kellett jönnöm, hogy itt ehhez hozzá kell szoknom, a biztonságiak kedvesek lesznek. Utolsó nap nekik külön megköszöntem, hogy ők voltak a top Bizti Boys. Sőt, ez elmondható mindenkire. Ezt pedig értem az összes fellépőre, látogatóra, szervezőre, dolgozóra. Tulajdonképpen még egy sört se ittam, de már megrészegített a légkör. Úgy éreztem, mintha már azzal, hogy felvertem a sátram, és feltettem a heti karszalagot, automatikusan egy család részévé váltam volna, csak még nem ismertem minden családtagot. Minden ott lévő tisztában volt azzal, hogy olyan műfajba szerettünk bele, ami nem mozgat Salaton Bound méretű tömegeket. Viszont megadatott ez a négy nap, ahol a szervezők mindent megtettek, hogy kiszolgálják ezt a különc társaságot, ezért a résztvevők úgy vigyáztak a fesztiválra, mint egy 25 éves, dedikált Roni Size bakelitre. Mindenki figyelt rá, hogy a biztonságiaknak oka se legyen keménynek lenni, de egymással is régi ismerősként bántak az emberek. Eszembe jutott legutóbbi csehországi utunk, ahol az utcán vadidegenek gond nélkül leálltak beszélgetni, és nem kéregetni jöttek, hanem beszélgetni. Akkor kicsit reméltem, hogy itthon is át lehet élni ilyet. Már tudom, hogy át, csak le kell küzdeni a járattól függően 5-6 órás utat Budapesttől, de terápiás jelleggel is ajánlható. Mindegy, ki vagy, ha jófej vagy. Ez is szöges ellentétben áll a Balaton Szandál értékeivel.

A fellépők is, legyen szó magyar, vagy brit előadóról, fél, vagy teltházas buliról, ugyanazzal a közvetlenséggel válaszolnak, ha pedig fan vagy, még egy sörre is leülhettek napközben, ha elcsíped őket napközben a strandon, vagy miközben a többiekkel buliznak mások fellépéseire.

És bár bármelyiknek meg lenne az oka, hogy nagy legyen az arca, mert akármennyien voltak a buliján, mind odatette magát. Az is, aki éjszaka, telt ház mellett pörgeti a nyelvét két órán keresztül, és az is, aki délután 2-kor játszik, és az ő színpada előtt egy ember táncol, annak az egynek viszont igyekszik a legjobb napindítást adni.

Ha pedig már belekezdtem az előadók habitusába, csak rátérek a zenére is. Aki a tört, basszus alapú zenék bármelyikét egy kicsit is kedveli, itt megtalálta a számítását. Én személy szerint szenvedélyes breakcore rajongó vagyok, ami pont csak egy előadóval képviselte magát, egy Magyarországon élő, de venezuelai producer, Kinzo Is Here személyében, aki hozzáteszem, hogy az összes fellépő közül talán egyedüliként hozott saját vizuált, amiért jár a respekt. Ettől függetlenül nem volt olyan óra, amikor ne tapadtam volna mágnesként valamelyik színpadhoz, ahonnan rugózásra bírta a lábam a muzsika. Elég, ha azt mondom, hogy napi két pólót izzadtam tele a tánctéren. A BassBin színpad javarészt a grime, fidget, trap és uk-garage és dubstep stílusokat fogta össze, amennyire figyeltem. Igazából először voltam úgy fesztiválon, hogy nem a programfüzet, hanem a fülem után mentem, úgyhogy a nagyobb nevek kivételével csak sejtem, hogy éppen mit hallottam, hova lehet sorolni.  Mert amúgy meg az identitás fontos, és ha már annyi stílus kialakult a drum and bass-ből, miért ne nevezzük nevén őket. Ennek megértésében voltak nagy segítségemre a Madting-es srácok, akik egyenesen squad-ban nyomják színpadon és azon kívül is a britt undergroundot, ráadásul megjelenésben és előadásban is a 10 legmenőbb budapesti produkció közé sorolnám.

20248182_1636176903061609_2398579828881797121_o

Viszont stílushadak ide, vagy oda, legtöbbször mégis a dübörgő, tekerős dnb bulik foglaltak le, a White House-ban. Nem megyek bele, hogy hány alfajban, mert aki ismeri őket, úgyis tudja, aki meg nem, annak ez a cikk kevés lenne a zenei kiművelésére. A programváltozások miatt őszintén megmondom, nem is tudom, éppen ki játszott, látásból eddig nem ismertem fel ezeket az előadókat, a nevek is jobbára Mixcloud-ról voltak ismerősek. Csak élveztem, hogy telik az este és sorra hozzák a szintet a fellépő DJ-k és MC-k egyaránt.

Nem néztem Facebook-ot, nem szelfiztem minden sarkon, nem néztem rá az órára, és senki felől nem éreztem, hogy ettől kevesebb lennék, sőt. Helyette négy nap alatt többet X-eltem, mint egy megszállott Totó-függő egy év alatt, és többet beszélgettem emberekkel, mint ahányszor Fábry összesen szóhoz hagyta jutni a vendégeit egész karrierje során (tehát legalább 20 percet).

Ha mégis ki kéne emelnem valamit az Eatbrain és a Hive DJ-ire tagadhatatlanul beindult egy reaktor. Az emészthető mennyiségű tömegből mindenki kapott egy 2-3 négyzetméteres szeletet a tánctérből, és láthatóan ki is használták azt. 

20232844_1636173416395291_4600453292278860819_o

Tovább haladva arcunkba kaptuk a Dubapest hifi és a Dub Phase közös, kolosszális sound systemét, ami egésztestes masszázst kínált minden nap déltől éjfélig. A zárási idő, bár korainak tűnik, mindenki megérti, ha eltölt egy fél órát a földremegtető falak mellett. Sajnos a közép hangja nem jutott el Orfűig, csak a mélyé, és az ottaniak nem tudták teljes értékűen élvezni a muzsikákat, ezért ez a kompromisszum született. Érdemes kiemelni, hogy ez volt a két sound system első közös szereplése.

Hogy stílust is említsek, a Dubapest sound systemjei az esetek túlnyomó részében raggae, dub zenéket szolgálnak ki, követve a jamaikai sound system hagyományokat. Egy fesztiválozótól tudtam meg, hogy egyedül Bass Camp-en adják át a ládákat a fröcsögő basszusoknak is, belevaló, dögös dubstepekre, és odavágós hip-hop-ra amellett, hogy eredeti rendeltetését is fel lehet fedezni, de szerintem bármit kötnének rájuk, az jobban szólna, mint stúdióban. – És itt eszembe jutott, hogy 10 éve, amikor egyszer rá sikerült vennem magam, hogy kimenjek Szigetre, mennyit hozzátett a csalódásomhoz a csapnivaló hangosítás. – A műfajokkal pedig kiválóan operáltak az MC-k, és bármennyire is nagy arca van MC Zeek-nek, még őt is meghathatták az események, mert ilyen szerethetőnek nem hallottam az előadását.

20248104_1636177183061581_6334031031325185820_o

Negyedik és egyben legkisebb, legeldugottabb Pig Shoes névre hallgató színpadon tűnt fel a legtöbb hip-hop és jungle műsor, de jungle-ből is a massive, és hip-hopból sem a 16-os ikrek egyike (Hősök, Halott Pénz, Punnany, stb.), hanem azok, akik még nem a pénztárcájuknak írják a dalokat. A szövegeket érteni lehetett, mondanivaló is volt, a Lusta Bítek pedig még egy open mic-ot is bedobott a műsorának a végére, amivel már csak azért is feldobta az estémet, mert rajtam kívül nem mert felmenni senki.  De angolul is pörögtek a rímek. Big Bud-ék pl az utolsó nap talán legnagyobb buliját tolták, a házibuli-méretű színpadon. Nagyjából akkora port kavart, mint anno a Machine Head, amikor először járt Hegyalján (leginkább ilyen viszonyítási alapjaim vannak). Bár ezen a színpadon nem volt külön vizuál egyedül, a környező fák, és a kifeszített leplek megkapták a maguk projektor-adagjukat. Mivel ez a közeg nem egyezik az Ozora-kultúrkörrel, nem az volt a cél a dekorációval, hogy behalucinogénezett emberek igényeit szolgálják ki, ezért a Csodaországot ne Tomorrowlandet megszégyenítő dekorációktól várjuk.

Ettől függetlenül kaptunk egy decens, de vagány, kreatív, de nem agyfacsaró képi világot, ami a legkisebb színpadot is a legbelevalóbb házibuli-helyszínné tette.

De ejtsünk szót az árakról is, mert sokan eszerint tudják bemérni, mennyire engedhetik el magukat egy fesztiválon. Ha még egyetemista lennék, alulfizetett animátorként, akkor is azt mondanám, hogy ez bőven belefér. A sör olcsóbb, mint a Király utcában, ráadásul miután elfogyott az amúgy se vizezett csapolt sör, azonnal dobozra váltották mindet, ugyanazon az áron. 800 Ft-ból tökéletesen jól lehet lakni a fesztivál területén is, akár úgy, hogy minden nap mást eszünk. A fesztivál saját merch termékei pedig amellett, hogy vagányabbak, mint a legtöbb BP-shopos, 8-10ezer forintos darab, szintén a realitások keretein belül mozognak árazásban. Annyira, hogy én pl trikót és sapkát is vettem, pedig nem szokásom és nem is terveztem. Összességében mindenből árad az őszinte kedvesség, és az a szívvel-lélekkel mentalitás, amitől minden fesztiválozó azt érezheti, hogy ide őt várták és nem a havi fizetését.

20248168_1636176053061694_5248179153049296194_o

A zenén kívüli programok külön bájjal dobták meg a basszusokat. A Gibbon Slackline csapata pl már minden reggel 9-kor kint volt becsülettel a fák között, és csalogatta az arra járókat egy egyensúly-tréningre. Ez úgy, hogy este ők is a ropták a táncot, és az első emberek 10 körül keltek, kifejezetten becsületre méltó. De mega jófejek voltak a VOID-os srácok is, akik kihoztak egy nagy adag full cap és snap back sapkát, hogy egy workshop keretében bárki elkészíthesse a saját designjával ellátottat teljesen ingyen. Hogy őszinte legyek, kellett pár perc, mire felfogtam, hogy ilyen valóban létezik. A zenetörténeti előadásokról és a beat-építő workshopokról sajnos lemaradtunk, de nem tudtunk mindenhol ott lenni. Aki volt rajtuk, az mind jó véleménnyel jött el. Sokan a szabad strandot, vagy az aqua parkot választották hesszelési főhadiszállásnak. Utóbbit mi is kipróbáltuk, és bár hozzá tartozik, hogy utoljára 5-6 éve voltam strandon, egy Orfű méretű községhez képest is, de objektíve is bőségesen kielégítő. Ár-érték arányban pl egy fővárosi strand se nyújt ennyit.

Végezetül szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy a legjobb időben lehettünk a legjobb helyen! Kívánom, hogy jövőre kétszer annyian legyenek, mint idén voltak, és hogy legalább ilyen jó társaság jöjjön össze! Megérdemlik a fellépők, a workshoposok, a szervezők, de még az a kevés árus is. Mert bár egészséges tömeg gyűlt össze, ami a Fishing on Orfű elmondásokból ismert heringpartyjához képest sokkal szerethetőbbé teszi a helyszínt, gyakran hiányoltam a nagyobb érdeklődést.

Nyilván érdemes szeretnie a basszust annak, aki Bass Camp-re látogat, de többeket láttam „megtérni”, akik első nap csak a haverok miatt voltak ott, de utolsó napra már a zene miatt is legalább annyira.

Összességében továbbra is hangsúlyozom, hogy szerintem ez volt az ország legjobb fesztiválja, és önkéntesként minden tudásomat latba fogom vetni, hogy jövőre is megadassék ez a párnapos csoda. Ugyanis fogynak azok a helyek, ahova nem azért megy el valaki, hogy elmondhassa, hogy ott volt, hanem egyszerűen azért, hogy ott legyen!

Szöveg: Tarnóczi Balázs
Fotók: Spade