Ő lehet az új Dylan
február 8, 2014

George Ezraról már hónapokkal ezelőtt lehetett olvasni a hazai sajtóban, hogy „Nahát, itt van egy helyes külföldi srác, aki Budapestről énekel!”. Ugyan magában a számban nem nagyon esik szó Budapestről, említést sem tesz a gyönyörű látványról, vagy az annál is szebb lányokról, mégis jól eső érzés, hogy a szigetországban is dalolnak szeretett városunkról. Arról nem szólnak feljegyzések, hogy Ezra vajon tényleg járt-e Budapesten, de arra meg mernék esküdni, hogy az említett nóta verzéjét ByeAlex ‘Kedvesem’ című balladája inspirálta. Az említett számhoz készült egy – kreatívnak távolról sem nevezhető – videoklip is, Ezra új kiadója, a Sony Music Entertainment jövoltából.

De ki is ez a George Ezra? Nos ő valójában George Barnett, bristoli születésű srác, aki kénytelen volt nevet változtatni, mert születési nevét már használja egy másik – egyébként szintén kiváló – előadó. 2013 előtt még nem hallatott magáról, zenét tanult egy bristoli főiskolán, és saját elmondása szerint depressziós, és vállalhatatlan stílusú volt; kopasz, sok szakállal. Kitörvén ebből az állapotból, úgy döntött, hogy „egyszálgitáros” fellépéseket vállal kis klubokban, és éttermekben, illetve bejelentkezik a szigetországban oly’ népszerű open mic estekre is. Az sulit otthagyta, haját megnövesztette és eközben, szinte észrevétlenül, egyre nőtt a népszerűsége. Kisvártatva az open mic estek kiskirálya lett, az ünnepelt trubadúr, akinek oly csodás orgánuma van, mintha a hangszálai whiskeyben érlelődtek volna.

Stílusának alapját leginkább az amerikai folk, country és blues hagyományok adják. A ‘Did You Hear The Rain’-ben megidézi a blues ősatya Robert Johnson szellemét, az ‘Angry Hill’ hallatán pedig egyesek már a következő Bob Dylant látják benne. Ezt még korai lenne kijelenteni, de az biztos hogy nagyon ügyesen ötvözi a személyes témájú, érzelmes szövegeket a humoros sztorikkal, és a mindenkire érvényes bölcsességekkel.

Nagylemeze még nincs, de Soundcloud oldalán meghallgatható az ősszel kiadott Did You Hear The Rain című EP-je, illetve a frissen feltöltött ‘Cassy O’. A saját weboldaláról letölthető a nagysikerű ‘Did You Hear The Rain’ demo verziója, illetve egy Mungo Jerry feldolgozás, a ‘You Don’t Have To Be In The Army To Fight The War’, de csak korlátozott ideig, szóval siessetek!