Az emberi kapcsolatok elhidegülését boncolgatja új dalában a Cataflamingo
január 22, 2025

Új dallal jelentkezik a mindig szomorkás hangvételű alternatív rockzenekar Cataflamingo. A zenekar egy ideje csendes háttérmunkálatokat végzett, aminek végre beérett a gyümölcse. A január 22-én megjelenő single a második nagylemezük, a ’Mindent megununk’ előfutára.

Az új dal leginkább az emberi kapcsolatok elhidegülésével foglalkozik. A lassan építkező dalszerkezet és a hosszan kitartott hangok melankóliája megteremti a dal atmoszféráját. A zenekar a már megszokott groove-os hangzásvilágot viszi tovább egy letisztultabb formában, ebben Mihalik Ábel volt segítségükre, aki a felvételek során és a keverésben is segítette őket.

„Ha jól emlékszem ez volt az első dal, amin a lemezünk megjelenése után elkezdtünk dolgozni. Egyből nagyon megfogott a hipnotikus akkordkör és a szöveg letisztultsága és nagyjából 10 perc alatt megszólaltunk úgy, mintha már ismernénk a dalt. Ezek után eltettük egy időre, de a visszatérés is könnyen és zökkenőmentesen alakult, irányaiban megegyezik azzal, ahogy mostanában szólni szeretnénk.” – meséli Endrei Balázs, gitáros

  • Nyárig még 3 dalt terveznek kiadni, amikben más-más arcukat szeretnék majd megmutatni. A Cataflamingot következőnek a Turbinában hallgathatjátok meg élőben február 21-én.