Az Analog Balaton is felült a kortárstánc vonatra
július 5, 2022

Az első Analog Balaton lemez hurrikánként söpört végig a magyar könnyűzenén, a kendőzetlenül őszinte, mégis táncolható ‘Lent‘ lényegében az egyik legkeresettebb produkcióvá tette a duót az elmúlt fél évben. A két szezon eleji Turbinás bulira alig lehetett bejutni, szinte kivétel nélkül minden fesztiválon nagy(obb) színpadokon játszanak, múlt héten még a Soundon is felléptek. Az Instagramot ellepték az Analog Balaton idézetek, az olyan dalokat, mint a ‘Fent’ vagy a ‘Könnyű’ szinte lehetetlen volt kikerülni tavasz óta.

Így hát amíg az első hivatalos (nem Kikeltető live) anyaguk elég váratlanul érkezett, addig egy új dalért már szinte könyörgött a közönség. Most megérkezett a ‘Zserbógalopp’, ami ráadásul klipet is kapott.

Érdemes rászánni az időt erre az új klipre, mert elsőre tuti csak egy dologra tudsz figyelni. Én a klip-zene-szöveg sorrendet választottam, és csak utána fésültem össze mind a hármat. Kattogós-toporgós a lüktetése a trekknek, ami koncerteken biztosan nagyot fog menni, azonban a szövegből nem engedtek a srácok, ha arra koncentrál az ember, biztosított az életről lejövés, de hát így szeretjük az Analog Balatont.

A klipben tökéletes harmóniában vannak a testet középpontba helyező és természeti képek aránya. Olyan hangulatot teremt, amibe bárki bele tud helyezkedni, főleg ilyen fülledt nyári napokon, mint amilyeneket mostanában élünk. De beszéljen inkább a klip helyettünk:

  • Az srácokat pedig legközelebb a Budapest Parkban tudjátok élőben is meghallgatni.