Szerző: Komróczki Dia
Elérkezett a várva várt idő, amikor ismét kedvenc zenekarainkat láthatjuk és hallgathatjuk élőben.
Régi és új dalt is hallhatunk a ʙᴇʀʀɪʟᴏᴏᴍ ᴀɴᴅ ᴛʜᴇ ᴅᴏᴏᴍtól – utóbbit most először itt, a KERET Sessions-ben!
Tavaly novemberben egy egészen különleges programsorozatot szervezett a 30Y zenekar. A magyar alternatív rockzene örökmozgói egy egész héten át játszották a házigazda szerepét az A38 Hajón, hogy művésztársaikkal és rajongóikkal szoros közelségben, oldottabb keretek között töltsenek együtt némi értékes időt.
Annak idején az első Kikeltető döntőjébe is bekerült a Twentees, nemrégiben pedig a Budapest Parkban léptek fel az Intim Torna Illegál vendégeként. Készítettünk egy szokásosan jó hangulatú egysnittest legújabb számukról, a ‘Merre Vagy?’-ról. Élvezzétek!
A tavalyi Kikeltetőn feltűnt Platon Karataev is fellépett a Kolorádó fesztiválon a KERET napon, ahol csináltunk velük is egy Egysnittest. A videóban feltűnik a Felső Tízezer néhány tagja is, ahogy a cidri ellen egy nagy hálózsákba burkolózva nézik a srácokat az első sorból.
Nemsokára érkezik a második Felső Tízezer nagylemez, melyről egy új dalt is játszottak Sallai Laciék a Kolorádó Fesztiválon, a KERET napon. Nézzétek meg Komróczki Dia egysnittesét, melyben egy fogadás is megvalósul.
Ismerünk már sok jam sessiont a városban, ilyenkor nyáron például a Pontoon viszi a prímet. A Lámpásban is jókat lehet flesselni, de a Brody Studios talán sokak számára még ismeretlenül hangzik. A hely jellegéből adódóan csak bizonyos napokon nyílik meg a nagyközönség számára, ám hétfőként szabad a terep zenésznek és zenekedvelőnek egyaránt; a csengetős-beléptetős módszer még ilyenkor is működik.
A múlthéten jelent meg Matos Gergő experimentális-pszichedelikus projektje, az Isle of Man első élőszereplős videoklipje. A ‘Theory’ látványvilágában Rédling Hanna segített Gergőnek, az eredmény pedig alább látható. Komróczki Dia forgatáson készült werkfotóit is megmutatjuk nektek.
A klip egyébként az Atmosphere című album megjelenésével együtt, egyfajta bónuszként érkezett, a tízszámos korongot pedig itt hallgathatjátok.
Folytatjuk nagy sikernek örvendő egysnittes sorozatunkat! Legutóbb a Szabó Benedek és a Galaxisok első Kobuci Kertes koncertjén másztunk fel a színpadra. Ezúttal nem csak egy, hanem rögtön három dalt vettünk fel, melyet vágás nélkül most megmutatunk nektek. A három szám a ‘Húsvéti reggeli a Sátánnal’, az ‘Olasz film’ és a ‘Fehér Földek’. Jó szórakozást ehhez a nem mindennapi hangulatú koncertvideóhoz.
Újabb egysnittes koncertfelvételünket a 30y budapesti Parkos nagykoncertjén készítettük. A ‘Városember’ dal bár nem új, de még mindig nagyon jó, fogadjátok szeretettel!