Magyarországra jön az Arctic Monkeys!

Cikk

március 4, 2014

Madácsi Dávid

207

A KERET lassan 10 éve az ország meghatározó független lokálzenei platformja. Nem fogadunk el semmilyen formában állami támogatást. A szerkesztői munkába, a szelekcióba és a véleményünkbe nem szól bele se kiadó, se hirdető, se más külső fél. Ahhoz, hogy a jövőben is stabilan tudjunk működni és tovább tudjunk fejlődni, óriási szükségünk van a közösségünk segítségére. Kérünk, amennyiben van rá lehetőséged, támogasd a munkánkat egyszeri, vagy rendszeres adománnyal! Köszönjük!

Lám-lám, kiderült az, amit már sokan előre tudni véltek. A szervezők ma jelentették be a Facebookon, hogy Alex Turner és zenekara egy önálló napot kapnak a fesztivál végén, így öt napossá duzzad a VOLT, amely idén ezáltal július 2-től 6-ig tart majd.

Az, hogy a zenekar hazánkba jön már hónapok óta ténynek számított, ám sokáig az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy a Szigeten adnak majd koncertet. Az időpontok változásával azonban egyre inkább sejthető volt, hogy mégis csak a soproni fesztivál lesz a befutó. 

A szervezők a bejelentés előtt egy nappal a “VOLT Fesztivál 22 éves történetének eddigi legnagyobb világsztárjaként” hintették el a hírt a Facebookon, a hivatalos bejelentésre pedig egy videót is készítettek.

Örülhetnek a Magyar Arctic Monkeys fanok, hiszen eddig eléggé el voltak hanyagolva. A zenekar hozzánk legközelebbi fellépése Bécsben volt tavaly, és bár sok fanatikus (köztük én is) simán kiutazott, hogy lássa őket, de idén nem kell.

A fesztivál külön napjára a belépő 15 000 Ft körül lesz.

Ha addig sem bírjátok ki, gyertek el március 14-én a Gozsdu Manó Klubba, ahol a Middlemist Red és a British Mood mellett egy Arctic Monkeys tribute koncertet is láthattok majd a Confuse a Koalától.

PLAYLISTEK