Alfa Nova: magyar helyzetjelentés a brightoni synthwave-szcénából

Zene

július 22, 2020

Drávucz Zsolt

742

Az utóbbi években felülmúlhatatlannak tűnő stílusbeli párosításokból nem volt hiány, és hogy közülük is kiemelkedő az indie-pop és a pszichedelikus zenei hatások házasítása, ahhoz kétség sem férhet – ha csak az ezen a nyomvonalon elinduló zenekarok népszerűségét és utóhatását vesszük figyelembe, elég könnyen arra juthatunk, hogy ha ez a két műfaj sosem találkozik, az utóbbi tíz év zenéje nem lett volna ugyanolyan, mint amilyennek ma ismerjük. Persze mindezt szokásunk egyetlen zenekarhoz visszavezetni, miközben gond nélkül elsiklunk afölött, hogy az eltelt évtized elején létrejött masszív pszichedelikus indie-hullám kialakulásában elengedhetetlenek voltak a szűkebb közönséggel is beérő kísérletező zenekarok, akik folyamatosan továbbgondolták a stíluselemeket, ezzel visszahatva szűkebb és tágabb zenei közegükre. Valami ehhez hasonló szándék érezhető a tavaly alakult, brightoni középponttal, de magyar és filippínó gyökerekkel rendelkező Alfa Nova debütáló dalában, amit a szerzőpáros nemrég tárt a közönség szemei és fülei elé.

Az Alfa Nova a Fran Palermóból és Rustic Shades-ből egyaránt ismerős Marjai Bálint és a filippínó-angol Nick Smith közös projektjeként indult egy jól sikerült italo disco-buli fejleményeként 2019-ben, és bár közhelyes egy zenekar nevének származását pedzegetni, ebben az esetben külön pikantériát ad az, hogy az Alfa Nova egy Instagram-bejegyzés szerint egy szolnoki ipari komplexumtól, pontosabban az azon található felirattól kölcsönzi a nevét. (Jó pár éves személyes tapasztalat íratja velem, hogy egyébként ahhoz az épülethez/felirathoz címezni bármilyen indie előtagú, vagy wave utótagú stílusban munkálkodó zenekart, valószínűleg a közelmúlt egyik legmenőbb húzása!)

A srácok önmaguk leírása gyanánt leginkább a pszichedelikus, diszkózenéhez közelítő melankóliát használják, amely öncímkék létjogosultságát a debütáló ’Woozle’ című daluk is többé-kevéssé megerősíti. A jól eltalált, ismeretlenül is ismerős vizuállal érkező ’Woozle’ bizonyosságot ad a szerzőtársak jártasságáról a zenei berkeken belül:

könnyűszerrel fonódik össze benne a 2010-es évek elején/közepén felfutó indie-szintipop dinamikája a ’70-es éveket modern köntösben tálaló neo-pszichedélia hullámzó hangzásvilágával, plusz a hangulat kedvéért került bele a ’80-as évek elektronikájával kacérkodó synthwave elemekből is.

Míg utóbbi két műfaj globális fejleményként gyűrűzött be az elmúlt években az általános könnyűzenei stíluskészletbe, többek között a Tame Impala által is, addig a szintetizátoros indie-pop kifejezetten angolszász ízként jelentkezik a szerzeményben, elsősorban a Two Door Cinema Club zenekart idéző hatásokban megragadhatóan.

Mindezen összetevők egy nagyon kellemes nyári dalt eredményeznek, amelyben a melankólia talán kevéssé érvényesül, ugyanakkor leszögezendő, hogy ez a legkevésbé sem baj – a jelenlegi balanszállapot jól reflektál az ezelőtti évtized időben közelebbi és távolabbi zenei vonulataira, ami már önmagában feltételez egy melankolikus nosztalgiát, miközben az is tudvalevő, hogy attól, hogy valami melankolikus, még nem feltétlenül lesz jó.

Ennek fényében érdemes lesz figyelemmel kísérnünk a folytatást, hiszen az Alfa Nova nem egyetlen dalra tervez, és ha a szomorkás önkép helyett a jelenlegi műfaji eszköztárban is megtalálják a tagok a zenekar stabil identitását, akkor akár potenciálisan közönségvonzó és minőségi alkotások kerülhetnek ki a kezeik közül, a ’Woozle’ című dalukhoz hasonlóan. A srácok augusztusra terveznek egy új szerzeményt, ami elmondásuk szerint “egy jóval funky-bb nyári dallam lesz”, majd a debütálás év végén egy ötszámos EP-ben teljesedik ki.